Tamási József: Az öreg

az öregember fekszik az ágyában
álmatlanul
dohszag keveredik az odakozmált zsír
és a vizelet szagával
valami halkan motoszkál
egér vagy bogár
nem tudja
nyolcvannégy éves
több mint húsz éve él egyedül
legalább öt éve nem takarított
a ruháit se mossa
csak kiakassza hogy szellőzzenek
ha a nyugdíját hozza a postás
bevásárol
vesz szalonnát lisztet tojást
az ebédjét kihordják
azt legtöbbször odaönti a kutyának
napközben kiül a verandára és szunyókál
ha lemegy a nap ő is lefekszik
és várja a hajnalt
bányász volt
mindene fáj
gyógyszert nem szed
orvoshoz nem jár
minek
egy fia volt
az is meghalt
a menye az unokái nem látogatják
más rokona nincs
akikkel felnőtt meghaltak
csak a szomszédból jár át
egy vörös macska néha
azt simogatja ha az ölébe búvik
a kert meg az udvar olyan mint ő
vén és magára hagyott
méteres a gaz a csalán
ösvény vezet a kapuig
meg a kutyaólig
a ház is düledezik már
de neki még
talán kitart

Végh Tamás: Hagyaték

Maradék hitünkkel, romos emberségünkkel,
Gyenge szeretetünkkel, békétlenségeinkkel,
Mindennel, aminek híjával van az életünk,
Ennyivel indulunk útnak, ennyi szegődött bérünk,
Ez zörög félelmeink mellett a tarisznyánkban,
Hálátlan szívünkben, mely újra bocsánatodra vár,
Ezzel vágunk az ösvénynek Feléd.

Tisztának csak az marad meg, ami elmúlt,
S tündököl hófehéren álmaink jelenében,
Gyolcsragyogású gyermekségünk idején.
Büszkemosolyú anyám ölelő karja, nevetése.
Ahogyan állunk egymás mellett.  Az voltál,
Az a kép, s az gyermek, jobb, ha nem feleded,
Az ígéretet, aki voltál, vagy, s talán leszel.

A feledhetetlen mélység szavai szólnak érted
Anyám, nagycsütörtök délután. Mindenki itt van,
Aki egykor hozzám, s értem szólt hajdanán.
Hagyatékuk az életem, tökéletlen szívveréseim
Szüneteiben hallható dobbanás, az ő szívük,
Lelkük lüktetése, s az a pillanat, ha megtalál,
Remélem útközben, s számadásra készen,
Ha pillantásod, mint Pétert, engem is eltalál.

Szomjúság

 Gondolj ránk ebben a hőségben, mikor a szomjad oltod.

Végh Tamás: Pünkösd reggel

Riadt tekintetű,
Vihar utáni kertek.
Kertek, vihar utáni reggel.
Egyikből egy ember
Ijedten mered rám,
Kerítése mögül.

Leveleken vízcsepp,
Szél szárít harmatot,
Felettünk az új nap,
A tiszta égre ballagott

Gyógyuló fenyőmön
Harkály munkálkodik,
Vadrózsaszínben fürdik
Ragyogón a csönd.

Föld erein lélek árad,
Zúdul a zöld szívemig,
Ringva zúgó madárhad,
Csapdos, csivitel itt.

Tiszta egek kerevetén,
Nyújtózik a reggel.
Kétszeresen élne
Minden, ami él.
Gyógyuló fenyőmön
Új hajtásokat simogat a szél.

Kétszeresen élne minden, ami él.

Tóth Imre: Csendes, és elpusztíthatatlan

Ami titok, maradjon is az. A dolgok beérik önmagukkal,
de az ember nem érheti be önmagával.
Amikor gyermek voltam, gyermekként gondolkodtam.
Apám lerajzolta nekem az Univerzumot, és én nem értettem,
miért nevez meg benne minden dolgot. „Mert csak az lehet a
miénk, aminek nevet adunk” – mondta.

Végh Tamás: Évek ívein át

I.

Ma nem,
és holnapután sem,
szakadék fölé
ívelő ég-üvegén,
sejtelmesen áttörő,
madárrajok után
felszálló porviharban
épülő életünk
sebhelyein, sem
tájfunok nyomán
támadó hullámok okán ,
sem szaruhártyán megtörő
fényjelek rezonanciáján,
sem szeleken át
verdeső szárnyak
sikolyaiban, sem
orkánba roppanó
romokon
zokogó vándor
kezében lobogó
fáklyafény-lobogó,
sem szív-áldozatért
gyújtott gyertyaláng,
bokrosodó szívünk
barlangos
magányában
őrzött
egyetlen sugár.

II.

Ismerőseid aznap
visszaköszöntek,
és ártatlan arccal
fogott veled kezet
az északi szél.

Minden
a tiéd lett akkor,
mi egykor
idegen volt,

a remény.

Ketykó István: Irigylem a tövismadarakat

Túl a sokszoros csalódáson, elmúlik majd minden szerelem
s mint a tövismadarak, feltűzzük magunkat
hegyes álmainkra s míg torkunkba szökik
piros vérünk énekelünk, egyre csak énekelünk,
majd elhalkulnak dalaink
és véres ingünket zászlóként lobogtatja a szél...
Szeretném tudni: Anna milyen lehet szerelmesen...?
Találgatok csupán: olyankor virulnak-e arcán a pipacsok
és hogyan alszik el a hosszú nap után
és hogyan kel hajnalban (tudom: soha nem imádkozik...) -
talán a szerelem ajkára adná a fohászt,
mert hit nélkül nem lehet élni...
És milyen lehet szeretkezés közben...?
lobog-e tűz szemében; csöndes sóhajok,
avagy hangos, eszméletlen kiáltások jelzik nála a mennyet...?
És milyen lehet szeretkezés után...?
Néma fekvő szobor, avagy duruzsoló kályha...?
Mindezeket nem tudhatom - csak azt: irigylem a tövismadarakat,
mert halálukon képesek énekelni
én meg egy viszonzatlan szerelmen is csak nyavalygok...
Irigylem a tövismadarakat!

Csáky Károly: Halálod 90. napján

Hiányod
mint az idő,
egyre csak
nő.
Rámszakad
minden emlék,
s téged
kereslek
veled.

Tudom,
figyelsz most is,
kívánva,
hogy egyre jobban
értselek,
akkor is,
ha helyetted
már csak a
lélek
sugara
ragyog át a
mennybõl.

Ketykó István: Betoppansz, meglepsz a bõrfotelben ülve ...

            In memoriam Radnai Györgyné, Sunyál Valéria

Két éve már ...
Egy Szent György havánál “megállt” naptár a falon;
egy barkaág, egy feszület, egy sosem csöngött
telefon nyoma az asztalon - - -
Két éve már ...
Hittem sokszor: betoppansz, meglepsz a bõrfotelben ülve
mutatom: már virágzik a barack a kertben
mondom: nem gyõzzük a kerítést tákolni,
melyet Bufi rendre tönkretesz,
de csak csönd, mély csönd borul szobádra - - -
Csak egy kis táska a székre akasztva;
még egy feszület az asztal közepén ...
Bár tudom: lépteid egyre halkulnak;
nyomaid lassan elmossa a táguló idõ,
mégis, hittem sokszor: felbukkan arcod
a karácsonyi gyertyafényben;
húsvéti feltámadásod még megérem ...
Lepled egyszer szépen összehajtod
s megjelensz egy hajnalon
zárt ajtóinkon keresztül;
kenyeret, szalonnát s hagymát kérsz,
mert megéheztél a hosszú úton - - -
Teszem eléd, mint utoljára te kínáltál engem,
majd nézem, ahogyan jóllakottan kisétálsz belõlem
végleg, örökre, visszavonhatatlanul ...

James Joyce: Egyedül

Az éjféli szürkület fátyola,
Bevonja az estét,
Szunnyad a tó, aranyvirág fonja
A parton a lámpa testét.

Suttog a nádas és suttog az éj,
Egy nevet - az ő nevét!
A lelkem megnyugszik, átjár a kéj,
A szégyen már elalélt.

Jónai Zs. Balázs ford.

H. Túri Klára: Pünkösd hétfő, 2o14

...Ma Valaki ajtót nyitott nekem
s én kiléptem magányomból; kezem
erősen fogta Ő, s... nem engedte
vissza-fordulnom. Magzatvíz folyt
s mint árviz sodort az utcánkban végig;

 fülemben s számban harsogó csönd.
Gyilkos...ha kivégzik - félhet
pont így: futott át agyamon -
s magamtól vádoltan...mint
ugorhatnék s kerülhetném ki
magzatvíz-áradatát - haboztam. De...
sodort az ár, s én lassan belémerültem.-
A kínok - súgták az angyalok még:...
hidd el: a kínok...csak kihordottan
válhatnak életre bennetek!
s...megváltva - újba ha fognál embertudhadd:
egyedül miért nem teheted...!

 Egy ajtón át, ma Valaki kiszakajtott
magamból s tudatom termékeny talaján
könyörülő éleny magzatvizét rám hömpölyítette,
s ártatlanságomig butítva vissza: lelkem
a világ gonoszságából kiszabadította;
- mintsem hogy Isten ellen harcolnál,
hidd:...termőbb talajt senki nem adhat - annál
tisztítóbb leheletet mint a Szent Léleké,
hiábavalóság lenne keresned!- Várni

képletesen...Krisztustól tökéletest,
s Európától egyetemlegest? - mint megfogadva...
“Mind szentek legyetek!”- másként nem lehet;
s apostollá is az lesz ma...csak az,
ki Lélek által újjá született. -
 Nem érdemli a keresztény nevet
- de a poklot inkább - az...ki
magánál nem ismer különbet! /miközben
rejtett aknákon mocorog
s ha százszor figyelmeztetné is az Ég,
ő százszor felejti, hogy ellenőrizze, és
kibiztosítsa azt maga alatt!/ -

Pünkösdi hittel...hidd el hát Urunknak:
- év éven ronthat - test s vér testvéreden -
Szent Lelkével Ő minden megváltottban
mindörökké élő s örökké szeret - !

Hörömpő Gergely: Ami összeköt bennünket

Annyiféle ember él a földön,
olyan sokféle vallás, filozófia,
társadalmi berendezkedés és
szokásjogoknak nagy-nagy garmada.

Mégis valami összeköt, s az ember
mindentől mélyen bent, függetlenül
egy örök képet hordoz, amit
nem ismer Istentelenül.

Ne húzódj félre. Ne köpj a világra.
Általad is szépülhet, épülhet,
különbbé teheted többiekkel együtt,
ez volt jutalmad. .. és végzeted.

Bella István: Líra

  Visszhang vagyok,

– csak akkor szólok vissza,

    ha megszólítotok,

    szívhang vagyok,

– csak azt dobogom vissza,

    amit ti mondotok,

    hangszív vagyok,

– hangom a Föld beissza,

    s ha leszek, a ti hangotok.

Dsida Jenő: Ha itt volnál

Ha most itt volnál: olyan szívből köszönnél
a munkából hazatérő embereknek.
Ez az egyenes, csöndes falusi út, két oldalán
lombos fákkal, úgy kibékít, úgy megszelidít.
Itt csak pár lépésre van mindig a megoldás,
csak gyorsabban mennék, biztosan elérném.
Ha most itt volnál: apró mondatokból
fonnék ruhát hűvös testedre, szelíd
és megnyugtató puhaselyem-mondatokból,
hogy te légy a legszebb, te légy a legmosolygóbb.
S egy égszinkék szót az ujjadra húznék.
S egy rózsaszínű szót a hajadba kötnék.

Pilinszky János: Piéta

                   Ferenczy Béninek

Cserbenhagyott tulajdon tested,
a rádzúduló tetemet
már nem bírták és szakadozva
elengedték az idegek.

Mint ágaskodó riadt csorda,
ha pusztulásba kergetik,
fenyegetőn utadat állták
visszahőkőlt érzékeid.

Már csak az eszeveszett csókok
vak folyosóin vágta át
egy-egy menekvő szívverésed
a halott szívéig magát.

Nem érdemelhetett kegyelmet,
mint elvaduló idegent,
le kellett csontjaidról marjad
lázadozó elevened,

hogy méltó lehess a halálhoz,
ki öledben fészket rakott.
Időtlen gyásszá csupaszodtál.
S ő harmadnap föltámadott.