Rose Ausländer: Még itt vagy

Dobd a félelmedet
a levegőbe

Hamarosan
itt az időd
hamarosan
a mennyig nősz
a fű alatt
a könnyed a semmibe
hull

Még
illatozik a szegfű
fütyül a rigó
még szabad szeretned
a szavak elajándékozva
még itt vagy

Legyél az ami vagy
Add azt amid van

Dabi István fordítása

Rose Ausländer: Ha nem leszek

Ha nem leszek
tovább világít majd a nap

Az égitestek
törvényük szerint tovább keringenek
egy középpont körül
melyet senki sem ismer

Édesen fog illatozni még mindig
az orgona
és fehéren villan majd a hó

Ha elmegyek
feledékeny földünkről
kimondod-e még szavam
énértem
egy kis időre?

Benő Eszter fordítása

Utassy József: Várlak

 Alvó, ki rólad álmodik,
és szépnek lát, nagyon szépnek:
ő sejti csak, hogy állok itt,
s várlak, várva várlak téged.

Faludy György: Michelangelo utolsó imája

Üllőd a föld s az égi boltra állván
oly ívet írsz karoddal, mint a nap.
Nyolcvanhat évig álltam fenn az állvány
csúcsán, Uram, de nem találtalak.

Vésőm alatt porladva hullt a márvány,
s öklömben torzó vagy bálvány maradt.
Nem leltelek meg, illanó szivárvány,
ki ott ragyogtál minden kő alatt.

Magam lettem vén kőtömb, száz bozótban
megszaggatott, mogorva, durva, szótlan,
de lelkemben még égi fény ragyog.

Hogy tudnám testem börtönét levetni?
Üss rám, ha tudsz még, vén bűnöst, szeretni
Istenszobrász! A márvány én vagyok.

Bella István: Megtalált dal, 1959-ből

Egy este csak úgy leheveredtem

egy lánnyal a csillagokkal szemben,

s csak úgy magamtól, kibetűztem

szeméből, szájából a világ,

a madarak ákom-bákomát.

Most jó lenne mindezt elfeledni,

és egész analfabéta lenni,

és újra legelőször szeretni,

S mint csodálatos ábécés könyvet

felütni minden mosolyod, könnyed,

és szótagolva az eget, a földet

betűzgetni így: „tö…e…te.”

És rádismerni: „te, te, te!”

B. Radó Lili: Ünnep

Köszönöm, hogy ünnepnek tekintesz,
hogy szíved bíborborával vársz reám
és ó-ezüsttel terítesz miattam;
s hogy el ne fussak előled riadtan,
lelked titkos, százegyedik szobáját
virággal díszíted fel énnekem.

Tiéd minden ujjongó énekem,
tiéd lelkem szivárványos zománca,
tiéd a derű, mely rólam szerteárad,
nem hozok kínt, se sóvárgást, se vágyat,
örömnek jövök, sohase verlek láncra,
ünnep leszek, mert ünnepként fogadtál.

Parancs János: Erőviszonyok

Tanulni bárkitől, amíg lehet.
Amíg a szem észreveszi.
Amíg a másikat elismeri.
Hiszen oly keveset
talál ki az ember maga.
Végetért a szépelgések,
a jajgatások kora.
Most a szégyen egyfelől.
Szégyen a megalázottakért.
Most a taktika,
az erőviszonyok kora.
Most a másfelől.
Most a helyezkedés,
a kölcsönös adok-veszek.
Most minden lehetséges.
Ha nagyon akarod,
egyformák vagyunk.
Most csak az,
ki összeférhetetlen.
Szándék és akarat.
A tévedés is javadra van.
Még a bűn is,
ahogy szent Ágoston mondja.
Nincsenek visszavonhatatlan érvek.
Most csak a vajpuha szavak.
Most másutt ölik egymást.
Ünnepélyes jópofák kora.
Most csak a békés táj.
A lustán kavargó, kásás víz.
A mozdulatlan, földi sajka.
Most az égbolt forog.

Pilinszky János: Vers a halotthoz

A perc a percnek tükre csak
és tartalmuk csakis te vagy,
magadra hagyva meztelen, -
lehullt a nyugtalan lepel:
a megmásító mozdulat.

Itt vállalnod kell önmagad,
itt nem lóbálhat rongyokat
örök valód fölött a szél.
Maradsz örökre kőkemény
s lezárt, akár a kárhozat.

Parancs János: Tanácsok

Ne lépj soha fölkészületlenül
az emberek közé. Légy alázatos és szerény.
Légy kíváncsi a dolgaikra. Hallgasd meg őket,
kérdezd ki őket. Tanulj tőlük, amíg lehet.
Vizsgáld meg érveiket. S amíg hamissága
ki nem derül, semmit el ne vess. Ha jót akarsz,
ne ítélj elhamarkodottan. Magadat csapod be,
ha nem figyelsz minden mozzanatra, ha
üres hólyagnak, ostoba fajankónak tartasz
bárkit is, mert nem érted, mert a véleménye más.

Légy igényes. Ne törődj senkivel.
Befelé figyelj a makulátlan, belső lobogásra.
S ne higgy a szavaknak, a dörgő szónoklatoknak
csak azért, mert izgatóak, vagy szépen hangzanak.
Az irgalmatlan igazság hitvallója sose légy.
Többnyire kiátkozás, önkény és öldöklés
jár a nyomában. S ezekre nincs bocsánat.
Légy megértő és türelmes, megalkuvó soha.
Akik a mások életére törnek, így vagy úgy,
azokhoz ne legyen közöd. Inkább légy áldozat.

Bódás János: A prédikáció

Csodálatos a prédikáció,
– gúnyolhatják–, itt Istené a szó!
S ha belülről látnád a szíveket,
elállna akkor a lélegzeted:                          
Van megszállott, ki rázza láncait,
Van Saul, akit égi fény vakít,
Van, ki most döbben rá, hogy elveszett,
s riadtan keres egy mentő kezet,
van gúnyos, konok, lázadó, pogány,
van ki a végső ítélettől retteg;
de van, kinek csillag gyúl homlokán,
mert szívében Krisztus most született meg.

Wislawa Szymborska: A negatív önértékelés dicsérete

Az egerészölyv semmit ön-szemére nem vet.
Nem bántja bűntudat a sivatag párducát.
A piranha nem kétli, jót cselekedett-e.
A csörgőkígyó simán elfogadja magát.

Önkritikus sakál nem létezik.
A sáska, alligátor, trichina és bögöly
úgy él, ahogy él, és örül neki.

A bálna szíve száz kiló, ám
egyébként könnyű, akár a pehely.

Semmi sem állatibb
a Nap harmadik bolygóján, mint a tiszta lelkiismeret

Kerényi Grácia fordítása

Anna Ahmatova: A megfeszítés

,,Ne sírj, anyám, mert feltámadok!"

Hasadt a menny kárpitja. Zengve fennen
óráját hirdették az angyalok.
Atyjához szólott: ,,Mért hagytál el engem?"
Anyjához: ,,Ne sírj, mert feltámadok…"

Zokogva hullt a porba Magdaléna,
s a tanítvány legkedvesebb fia…
Amarra nem mert nézni senki: néma,
sötét szoborként ott állt Mária.

Rab Zsuzsa fordítása

Bella István: Szavam és szívem

Hogy dadog, hogy hebeg, hogy hadar,
– mégis a magáét mindegyre mondja
ez a motyogó, beszédes élet-radar:
szanaszét lökött sejtjeimmel,
szótagjaimmal: vérjeleimmel
a makacs halált szívem
hogy tapogatja, hogy puhatolja.

Minden sejtem egy radar-ernyő,
van szárazföldje és van égboltja,
van óceánja, fölötte felhő,
van napja és kerengő holdja,
van magánya és horizontja,
lüktetései vak jelével
ezt tapogatja és puhatolja,
s amit fölír, le is omolja:

elorozza és elosonja,

letörli: mint vízről a léket,
lefújja, mint eget az este
a vízről, szemről a világkéket,
letörli a szó-rongy, csönd-spongya.

Fodor Ákos: Epiktétosz-Visszhang

Sohase mondd: "el-

veszítettem"  s e m m i r ő l ;

mondd: "visszaadtam".

Paul Verlaine: Óvatosság

Csak halkan. Fogd kezem. Ülj le mellém ide,
ez órjás fa alá, melynek lombsátorában
A hold cirógató fénye fehérlik lágyan,
Míg elfullad a szél végső lehellete.

Süsd le szemed. Csak ülj. Ne gondolj semmire.
Álmodj. Fürtünk bagoly súrolja a homályban..
Hadd fusson örvtelen, amerre vonja vágya,
az illanó gyönyör s a szív múló heve.

Remélni is feledj. Csak csendesen, szelíden,
hogy folytathassa majd a szíved és a szívem
e csöndet és a nap derűs enyészetét;

Hallgassunk. Meg ne törd ez éji békességet;
nem jó zavarni, ha becsukta már szemét,
a vad Természetet, e néma Istenséget.

Szabó Magda fordítása