Karácsony 2018

Áldott, békés karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak!

Ady Endre: Karácsony - Harang csendül...

Ady Endre: Karácsony - elmondja Szabó Gyula

I.         

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.

A templomba
Hosszu sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.

Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves, kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.

II.         

Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Odahaza.
De jó volna tiszta szívből
- Úgy mint régen -
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.

De jó volna mindent, mindent
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.

III.         

Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna,
Óh, de nagy boldogság
Szállna a világra.
És a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomoru útra.
Golgota nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget,
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni...
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra...

Petőcz András: Karácsony

Túl mindenen,
szomorúságon, pusztuláson,
felfénylik, hívogat
egy távoli,
régi Karácsony.

Túl mindenen:
reménytelen szaladáson,
halálon át,
mint aki megleli
végső otthonát,

túl mindenen,
betegségen és pénztelen
sorson, mi elvadít
és dühön, és gyilkos
ösztönön,

mindenen túl!,
ott, ott a múltban,
valami soha-nem-volt,
valami hazugban,
valami szépséges nyugalomban,

apám mosolyában,
ott látom színesen,
gyertyafényesen
a Karácsonyt,
ahol az Isten megáll

s a tenyerére vesz.
A magasba emel,
önnön magához,
s leültet gyöngéden, szépen,
terített asztalához.

Csepcsányi Éva: Karácsonyi korzó

Nem lövöldözést,
nem gázoló kamiont:
kézműves finomságokat,
csipkedíszt kínált a tér.
Volt egyszer egy Karácsony:
nevezzük Elsőnek –– bezárta
ablakát, ajtaját minden fogadó,
és a karácsonyi korzón felejtett
egy vajúdó kismamát.
Pár nap múlva katonák jöttek,
kicibáltak a bölcsőből minden
fiú-szülöttet és arcon rúgták
az ellenkező asszonyokat.
Itt most fény van, mint akkor
fenn az égen, bárányok bégettek,
tehenek kérődztek – és mégis,
és mégis eljött közénk az Isten.

Holló József: Karácsonyi graduále

Karácsony van ma
szerte e világon.
S oly közelinek látszik
az égi magasságon
a Csillag – mely hirdeti
Messiás született:
és földre szállt vele
a Béke, a Szeretet.

Ilyenkor elcsitul
e zajos földi élet
– míg nekiveti hátát
a jászol melegének.
Tétova öröm közt
sugdolódzik a szó,
s oly plasztikus a csend,
hogy kézbe fogható.

Fenyőfák ágain
gyertyák fénye ragyog
s az imbolygó lángok,
mint kis, purdé angyalok
szárnyai csapongnak
szemérmesen, sután
s melléd ül az Ünnep
néma áhítatán.

Karácsony van ma
oldoz a képzelet.
A kerteken át halkult
harangszó lépeget,
de most nem megy tovább
– az ablakon bekopog
s lélekmélybe nyilall
várnak a templomok.

És ez a békesség
közös hitté válva
az embert rávehetné
egy nagy-nagy változásra,
hisz bevallva, titkolva
mind vágyunk a jóra
– csak a sok kísértő
csábítás ne volna:

amit úgy hívunk gyarlóság!
Ha ezeket felednénk
szeretetnek hívnák
a világ váltópénzét.
S ez az összetett mindenség
olyan más lenne itt
– jó szándék vezetné
az embert és tetteit,

és végre felfoghatnánk
Karácsony lényegét:
Megváltó született
… értünk, emberekért.
És húz valami erő
menj el egy imára:
kérd, hogy jóakarat
szálljon a világra.
S próbálj olyan lenni
akár a gyerekek
– kikben még romlatlan,
tiszta a szeretet.

Tudj megbocsátani,
bút és bajt feledni
próbálj gyerekszívvel
reménykedni, hinni.
És rád lel a boldogság
csak engedni, hagyni kell,
hogy a megilletődöttség
könnyült perceivel

érezd a Karácsony
irgalmát, melegét.
De mért csak egy napig tart
… e Csoda emberiség?
Mért üresedik ki
lelkünk és tudatunk
s a jászolból már másnap
keresztet faragunk.

Pedig de jó volna
megértésben élni
– félni az Úristent
és könyörögve kérni:
Legyen a Karácsony
igaz, boldog ünnep,
hol emberek, vallások
egymáshoz békülnek.

Advent 2018

Advent negyedik vasárnapja.

Sebestény-Jáger Orsolya: Advent

Mert Te tanítottál meg várakozni,
az elrejtett kincsre, ami miénk lehet.
Várni mindarra, ami múlhatatlan,
igaz és tiszta mindenek felett.

Te tanítottál hinni is abban,
hogy lehet élni mind nemesebben,
ha szavad örök visszhangja zeng
és zendül vissza a szívekben.

S Te tanítottál meg remélni is:
hogy bár bukdácsoló lépteinken át,
ha egyszer mégis véget ér az út,
megérkezhetünk Hozzád.

Gősi Vali: A szeretet hatalom

Ha rossz a világ, vajon te magad
teszel-e érte, hogy tartalmasabb,
jobb és igazabb legyen, hogy szabad
maradjon a lélek, és szárnyaljon egyre, fölfelé?

Ha rossz a világ, az ember benne fél,
üres lélekkel hallgat, nem beszél.
Már sírni is erőtlen - nagy beteg szegény,
a bágyadt napfény hiába vet rá fénymosolyt.

Ha rossz a világ, maradj benne jó!
Ne vesd el, mi fontos: a boldogság egy szó
csupán, vagy bölcs mosoly, mely mindig biztató,
ha könnytől homályos szemekre simul.

Ha rossz a világ, és éhes kisgyerek
kér kócos anyja öléből darab kenyeret,
adj, ha teheted, és betölti hűvös lelkedet
a hit: a szeretet hatalom a rossz világ felett!

Fodor Ákos: Advent

Kit igazán vársz: 

életedben él – rég itt 

van, mire megjön.

Szilágyi Domokos: Karácsony

A puha hóban, csillagokban,
az ünnepi foszlós kalácson
láthatatlanul ott a jel,
hogy itt van újra a karácsony.

Mint szomjazónak a pohár víz,
úgy kell mindig e kis melegség,
hisz arra született az ember,
hogy szeressen és szeressék.

S hogy ne a hóban, csillagokban,
ne ünnepi foszlós kalácson,
ne díszített fákon, hanem
a szívekben legyen karácsony.

Schvalm Rózsa: Mindennap advent

Mindennap advent Uram azoknak,
akik hittel várakoznak Reád.
Égbekiáltó a sok gond és baj,
számtalan sebből vérzik e világ.

A földnek szíve is sajogva fáj,
tajtékozva sóhajt az óceán.
Sötét olajfolt úszik tetején,
mérgével szennyezi tiszta vízét.

Lávafolyamát ontja a vulkán,
gőzét, füstjét sodorja az orkán.
Tátongó ózonlyuk van felettünk,
káros sugarak égetik bőrünk.

Amit tavasz ígért, nap égette,
tomboló ár mosta, zápor verte.
Tudom Uram, megvan a miértje,
távol van Tőled az ember szíve.

Tekints ránk Uram irgalmasan!
Te, Aki a mindenség Ura vagy,
szánd meg e szenvedő világot,
kegyelmesen nyújtsd felénk karod!

Bódás János: Bennünk szüless meg, Jézus!

Úr Jézus: sok vak szemnek
most is gyermeknek látszol,
mint akit foglyul ejtett
a betlehemi jászol.

Éltető erőd még a
világot át nem járja,
mert magadra hagy néped
hűs templomokba zárva.

S mint a magot, mely alszik
a hombárban csírátlan,
elraktároztuk balgán
sok vastag Bibliában.

Jászolból, kőből, könyvből
lépj ki! Szüless meg bennünk,
hadd éljük a karácsonyt,
ne csupán ünnepeljünk!

Hullj a szívünkbe, szent mag
(most bűn van bennünk s rontás),
hass át rajtunk, mint égi
radioaktív forrás,
hadd vigyünk a világnak
– mit annyi baj, láz éget –
jóakaratot, békét,
s Istennek dicsőséget.

Gősi Vali: Rekviem egy távoli karácsonyért

Nem tudom, milyen lesz
akkor a karácsony,
állnak-e fenyők fönn a bérceken,
várják-e dermedt ágaik alatt
őzgidák és riadt, éhes madarak,
hogy szűnjön a gyilkos fejszecsattogás,
és csituljon végre a zajos világ.

Nem tudom, lesz-e még
hó-tiszta karácsony,
hogy élnek-e majd szelíd lelkű emberek,
kik áhítattal várják az Isten-gyermeket,
s ha napkeleti bölcsek lépte közeleg,
érzik-e a meghitt jászol-meleget?

Nem tudom, hol talál,
s lesz-e szeretet,
de ha akkor még e földön élhetek,
hálatelt lélekkel imát mormolok,
hogy szép volt élni, s talán búcsúzok:
némán „fenyőtől fenyőig megyek,
és minden fenyőt megsimogatok”.

(Asszociáció: Reményik Sándor, Karácsonykor c. versére)

Reményik Sándor: Karácsonykor

A szent estén majd eljövök ide.
Álmaim szekerébe fogatok
És szólok fantáziám táltosához:
Hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok,
És álomhintón eljövök – ide.

Itt minden fehér lesz, – fehér, s halott.
Csak egy hang lesz a halott rengetegben:
A zúgó patakok.

És én fenyőtől fenyőhöz megyek
És minden fenyőt megsimogatok.

És megkérdezem: virrasztotok még?
És megkérdezem: hogy aludtatok?

És aztán feltűzöm a szívemet
A legmagasabb fenyő tetejére, -
S imába kezdek: Magány, Mi Anyánk…
Néked ajánlom égő szívemet…

Olyan lesz, mint egy karácsonyfaláng.

Sebestény-Jáger Orsolya: Édenkert

Még látod valahol magadban a kertet,
a föléd hajoló lombok suhanását.
Asszonyi szemekhez közel hajolva,
még keresed arcukban arcod hű képmását.

Még őrzöd titkait a csöndnek, a szélnek,
s ha nem zakatolnak benned a vágyak,
a kertet bölcsőnek érezed szívedben,
véget nem érő roppant ringatásnak.

Tudom a percet, a legszentebb órát,
amikor vágysz már az éhező világra,
hogy rajtad keresztül égjenek a fények,
és vigasztalódjék sokak árvasága.

A világ magányát magadhoz öleled,
hogy átadhasd a reád bízott kincset:
a kincset, amely megmenthet, megtarthat:
pedig csak egy jászol. Pedig csak egy Kisded.