Biblia

„Erős leszek és bátor. Nem fogok félni és nem fogok rettegni, mert velem van Istenem, az Úr mindenütt, amerre csak járok.” ( Józsué 1:9)

Kántor Péter: Mindig történik valami

 Egy ideje folyton attól rettegsz, hogy megkérdezik,
mit csinálsz mostanában, hogy éppen mit csinálsz.
Tudod, hogy nem valószínű, de ha megkérdeznék mégis,
hisz tulajdonképpen valakinek meg kellene kérdeznie,
de ha nem, hát nem, akkor te kérdezed, és ha ilyenkor valaki látna,
rögtön felállna a metróban vagy a villamoson, az hétszentség,
hogy átadja a helyét, te meg csak jeleznéd a kezeddel, nem,
nem kell, köszönöd, ez nem ülőhely kérdése, inkább állnál.
De inkább gyalogolsz. Például elgyalogolsz a két-kutyás házig,
ami közben egy-kutyás lett, elaludt a nagy barna kutya,
és így már csak a fehér kutyás házig gyalogolhatsz el,
hogy lásd a fehér kutyát a hozzátartozóival együtt,
vagy csak úgy elgyalogolsz lefelé vagy fölfelé a folyó mentén,
vagy amerre visznek a lábaid, hogy tegyél valamit, ami nem árt,
ha nem is használ a világnak, de neked talán igen,
és ne rettegj, hogy megkérdezik, akár megkérdezik, akár nem,
hogy mit csinálsz, hogy mivel telnek a napjaid, hogy és mint,
hogy írsz-e, ahogy a pék süt, ahogy a villamos csilingel.
Meleg van, és a színházból jövet a Nádor utcában este
látod, hogy a Tulipán mellett, a Kicsi Ír teraszán, a szokott
helyükön, az utolsó két asztalnál kártyáznak a taxisok,
egyszerre elmélyülten és lazán, vagyis hajszálpontosan úgy,
ahogy te szeretnél, nem épp kártyázni, de minden mást.
Lazán és elmélyülten, és bizakodva, hogy előbb-utóbb csak bejön
egy jó lap, vagy egy hívás a központból, még ha a központ,
úgy fest, momentán töksüket is. De mindig történik valami.
Ha más nem, váratlanul lesántulsz, valaki mosolyogva
beléd döf egy injekciót, amitől végre felordítasz.

Advent 2019

Advent negyedik vasárnapja.

Lukátsi Vilma: Áldott ünnepet!

Pihenj meg!

Kifárasztott az élet,

úsztál az árral – a célod felé,

és nyugtalan lelkiismerettel

nézel a közelgő ünnep elé.

Valaha számoltad a napokat,

most szeretnél rajta túl lenni már,

újra hétköznapjaid sodrában.

– Nem veszed észre, mekkora a kár? 

Nem lenne jobb… lerogyni a porba,

és elsuttogni magad-vádolón:

‘‘ó én vétkem, én igen nagy vétkem!’’

Tedd meg!

Föléd hajol az Irgalom!

Tedd meg, és a szíved lesz a jászol,

amelyben Jézus megszületett…

Trausch Liza: Adatik

 "Mert egy gyermek születik nékünk, Fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lesz." Ézsaiás 9,6a 

 Isten egy gyermeket adott, Aki összeköt a mennyel, és aki megold mindent. Ahogy közledünk az adventi hetekben karácsonyhoz, egyre inkább felcsendül majd az örömhír a betlehemi gyermekrõl - az egyetlen gyermekrõl -, aki mindenkinek született. Adventben Isten teleírja a földet, az eget ezzel az egyetlen szóval: Jön! Volt-e már neked advented, az az idõ, ami megelőzi Jézus születését az életedben? Egészen más az, hogy nekem születik meg Jézus. "Jön néked a te királyod" (Zak 9,9). Mit használ, ha az egész világnak jön, csak neked nem? Van egy döntő nap annak az életében, aki Jézust befogadja, hogy most az én szívemben, az én istállómban - amelyik piszkos ugyan, de mégis - bennem megszületett Jézus. Egy gyermek születése mindig csoda. Az egyetlen, az igazi, a legnagyobb csoda a földön Jézus születése. Az igazi csoda, ha a szívedben születhetett meg. Ha az Ige magva belehullik a szívedbe, megtörténik a fogantatás. Aki ezt átélte, annak már nem probléma a szeplőtelen fogantatás. Ha megmozdul benned az élet, azt észreveszed. Olyan érzések, gondolatok jönnek, amik eddig nem voltak benned. A testi születés az anyaméhben történik, a lelki születés a szívben. Add át Neki az uralmat, hogy elmondhasd, bennem belül új öröm, új vágy mozdult, ami eddig nem volt. Tudod már, hogy ez benned az Élet? A hogyanja az egész új életnek, hogy "adatik". Nem cselekedetekből, nem abból, hogy valamit megteszek. Karácsonyi ajándék! Ezt az életet csak elfogadni, befogadni lehet, megköszönni, mert "adatott".   

Forrás: Trausch Liza Áhítatok minden napra című könyvéből 

Reményik Sándor: Béke

Valami furcsa összehangolódás,
Valami ritka rend –
Széthúzó erők erős egyensúlya,
Mély belső bizonyosság idebent –
Bizonyosság arról, hogy élni jó,
Szenvedni elkerülhetetlen,
Szeretni tisztán: megistenülés,
Meghalni szép –
S a Kifejezést meglelni mindezekhez,
Megtalálni a felséges Igét:
Az Igét mindezekhez:
A Béke ez.
Orkán ordíthat aztán odakünn,
Robbanhat ezer bomba: kárba ment,
De kárt nem okozott.
Bent:
Csend.
A Béke itt kezdődik.
Bent:
Csend.
Isten hozott.

Almási Mihályné: Adventi csendben

Adventi csend van.
Nincs hang, csak lélek-beszéd.
Adventi csendben
Lehullok, Uram, eléd.
Adventi csendben
Csak hitem kis mécse ég;
Adventi csend van.
Köröttem mély a sötét.

Adventi csend van…
Készül-e, mond, a szíved?
 Adventi csendben
Gyümölcsöt hoz-e hited?
Adventi csendben
Szunnyadsz tán? Lámpád nem ég?
Adventi csend van…
Krisztus vár éretted még.

Németh Erzsébet: Kétkedõ hangok panasza

A Teremtés könyvében
nem volt a nevem,
mégis megszülettem.
Mivégre istenem?
Évekbe fáslizott sebem
ma is átszivárog –
alkotó kezedtől,
vagy annak hiányától.
Gügyögsz álmaimban,
fürdetsz csalódásban,
edzed a szívemet
el nem múló lázban.
Ajándékot küldesz:
hajnali harangot,
hangjában őseim
lelkeit marasztod.
Tavasz-varázsban forog
a szerelem tánca,
virágok nevetnek
ébredõ fiúra,
ébredő leányra.
Utakat adsz,
meg tévedést,
embersodródásban
sokszoros éhezést.
Delet dalolsz,
fényeső zuhog arcomba,
meg ökölcsattanás,
mintha ez is
az élethez tartozna.
Árvuló testemre
lángjeleket égetsz,
pedig nevem már ott van
az Elmúlás könyvében.

Túrmezei Erzsébet: Ha nem teszek semmit sem...

Most nem sietek,
most nem rohanok,
most nem tervezek,
most nem akarok,
most nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Most megnyugszom,
most elpihenek
békén, szabadon,
mint gyenge gyermek,
és nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

S míg ölel a fény,
és ölel a csend,
és árad belém,
és újjáteremt,
míg nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten,

új gyümölcs terem,
másoknak terem,
érik csendesen
erő, győzelem…
ha nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Kamarás Klára: Őszi levél

Ez már a másik ősz… a fáradt.
Szél kerget tört virágot, ágat.
Hova lett az arany lomb,
lángoló szép levelek
tarka varázsa?
Elmúltak, mint az idő,
lásd, együtt süllyedtek a sárba.
Dér fedi már a mezőt,
mint szívem a bánat.
Fázós köd fekszik a tájon…
Vágyom utánad. 

Zelk Zoltán: Számadás

Amit csak szemmel érsz el:
Próbáld letépni kézzel,
Ami elérhetetlen,
Azt megleled szivedben.

Amit közel vélsz: messze,
Amit soknak tudsz: egy se.
Nincsen más, csak káprázat:
Hazád az, földed, házad.

A légben verj hát sátrat,
A semmiben törj ágat –
Ha földön gyújtasz lángot:
Vaknak gyújtasz világot.

Amit lélekkel érsz el:
Azt markold szemmel, kézzel,
Mert mit is érsz e léttel,
Ha majd koldusként mégy el? 

Juhász Gyula: Fohászkodás

Annák, szerelmek, elbocsátom őket, 

Mint őszi lomb a szálló levelet.  

Szőkén keringve hulljanak az őskert  

Örök rögére, holt álmok felett.     

Ragyogjanak, míg tudnak, a tünő fény  

Hunyó világán, vágyam lángja az,  

Múlt ifjuságom gazdag temetőjén,  

Míg jő a tél, mely dúdol és havaz.     

Én addig állok álmom omladékán,  

Magányom dombján, s nézem hallgatag,  

Hogy a napóra árnya mint halad.     

Forgó szerencsék és forgó planéták  

Táncolnak ott fenn, és elmúlnak itt lenn,  

De élsz és vársz örök szerelmem, Isten!

Kányádi Sándor: Szeretnélek...

Szeretnélek a tenyerembe venni,
a naphoz egy kicsit közelebb vinni,
hogy melegedj, amikor nagy hidegek vannak,
s hogy enyhüljön éle ősszel a hóharmatnak.   

Garabonciásod szeretnék lenni;
szárazság idején hosszúszárú esőt
vinnék langyos záport, gabonanövelőt,
fölfognám viharod bő köpenyegemmel.   

Mindened én szeretnék lenni,
s lennék is, ha volna reá mód:
mérnököd, orvosod, tanítód,
mindenkid, aki csak javadat akarja.   

De nézd, annyi minden vállamra nehezül,
segíts meg Szülőföld, nem bírom egyedül. 

Pecznyik Pál: Krisztus levele vagyunk!

Reumások,
szívbetegek,
csetlő-botló
erőtlenek,

Nagyothallók,
rövidlátók,
már-már a sír
szélén járók!

Megfakult
élet-levelek,
út végéhez
ért öregek.

Sok évtized
súlya rajtunk,
terhe alatt
meg-meghajlunk.

Rég elsuhant
ifjúságunk.
Csend, békesség
a mi vágyunk.

Körülöttünk
zsong az élet,
mintha sosem
érne véget.

Sokszor árva
magányunkban
térdre hullva
imáinkban

Téged keres
Jézus, szavunk;
véreddel írt
levél vagyunk.

Az életünk
lett leveled:
Rajta a Te
drága neved!

Túrmezei Erzsébet: Találkoztál velük?

Kiégett szívvel és unottan,
reményvesztetten, kifosztottan,
mintha nem várna rájuk holnap,
kisemmizetten vándorolnak…
fölöttük szürke, fénytelen egek…
Fiatalon is milyen öregek!

S lángoló szívvel, égő hittel,
mint aki semmit nem veszít el
kincseiből, ha évek telnek,
boldog holnapról énekelnek…
át próbákon és szenvedéseken,
át meredek, rögös ösvényeken,
mégis, mint akiket győzelmes szárnyak
hordoznak, mint akiket hazavárnak…
hiszen előremutat minden óra
Krisztusukkal a szent találkozóra…
Mégis – hiszen szívükben ifjúság van! –
Helytállva igaz hűséggel a mában,
erőfogytán is lankadatlan
szeretetben és szolgálatban…
ajkukon el nem némuló dalok…
Öregen is milyen fiatalok!