A bölcs
Az értelem megtorpan, de a hit
bátran tovább megy. Hiszem, bár nem értem,
hogy Isten is, ember is egy személyben
a Gyermek ebben a jászolban itt.
És mert hiszek, remélem is, amit
hívén nem is lehetne nem-remélnem:
hogy ki leszállt az emberségbe értem,
emberségemnél többre is tanít.
Hitem remélni késztet és reményem
új hitre sarkal, s kettejük frigyében
megszületik bennem a szeretet,
s e hármas egység által Gyermeked
magamnál többé: így tesz, Uram, engem
hasonlóvá Hozzád a kegyelemben.
A pásztor
Uram, az ember őrzi künn a nyájat
s nyomában messze földeket bejár,
míg jó kövér legelőt nem talál,
hol szép gyapjasra hízik majd az állat;
úton van érte folyton, egyre fárad,
míg egy szép napon tűnődve megáll:
letenné gondját, megpihenne már
bárányaként valami jó karámnak.
Olyankor aztán idejön, a jászol
kövére hajtja homlokát a pásztor,
és mint a vén juh olykor a juhász
térdéhez: kisded lábadhoz juhász.
Csapzott jószág, csupa bogáncs az árva.
Mégis, Jó Pásztor, vedd be majd a nyájba.
A szamár
Engem, Uram, gyakorta ütlegelnek,
s rám raknak mindenféle terheket;
vizet hordok, zsákokat cipelek,
míg a lovak jóízűen legelnek.
S megvallom, rút fülemnek, nagy fejemnek
több kíméletet nem is kérhetek;
ilyennek adtad: ezt az életet
hozhattam el csak kisded Gyermekednek.
Gyarló ajándék, jól tudom, de tán
lehelletem meleg párája jó lesz,
s gyors lábam is, ha öldököl Heródes.
Dicsőségedből ne tekints le rám;
de ha majd szenvedsz, Jézus, arra kérlek,
hadd szenvedjek, csúf szolgád, én is érted.