Németh Erzsébet: Ama napon

Hiányjelek szorzatában 

bolygók közt 

feszülő húrokon 

micsoda zenével 

jön a végtelenség 

s magányunk hogy zokog 

Hogy sír a szörnyű idegenség 

egymáshoz lapulnak 

daliás bércek 

néma tücsök hegedűjén 

játszani próbál 

egy remegő részeg 

Nem tudni hol vagyunk… 

Mihez képest van 

menny vagy pokol messzebb, 

honnan jövünk ily cikk-cakkban

s ahová jutunk: ott szebb lesz? 

Hisszük nagyságunkat, 

mely kétséggé foszlik egyszer. 

Végzetünk nincs kiszámítva még – 

Ki alázza meg magát ama napon: 

ha felszáll a föld, s lehull az ég?

Botos Ferenc: Apokrif

hajléktalanként 

egy gyönyörű országért 

születtél közénk 

* 

néma kőpadok 

Názáretből jött egy ács 

itt ült szombaton 

* 

bíbor pipacsok 

között lépdelt csendesen 

míg a hegyhez ért 

* 

gyertyaláng lobban 

– Nézz a bal latorra is 

irgalmazz, Uram ! –

Csoóri Sándor: Minden útról

Csak ne találkozzak veled, 

ne halljak rólad, 

csak a hó ne essen újra születésnapodon - 

Vágassa le sámsoni haját a nádas, 

veled láttam, látni sem akarom . 

Vittem a testem , hurcoltam mindenhová, 

esőbe, havazásba, követhetetlen szégyenekbe, 

idegen ország falai alá, 

hogy szeresse meg a szerelmet újra a Föld 

és őrüljön bele vagy fényesedjen ! 

S most minden útról külön kell hazatérnem : 

külön a városokból, 

külön az éjszakákból, 

a világvégi ágyból, hol mellettem aludtál, 

falevél-tutaj utasa, külön a vizek fölül.

Jenny Joseph: Csak szólok

Ha öregasszony leszek, lilát fogok hordani 

Piros kalappal, ami nem illik hozzá és nem is áll jól. 

Brandyre és nyári kesztyűre költöm a nyugdíjam, 

És szatén szandálra, de azt mondom, vajra sem telik. 

Simán leülök a járdaszegélyre, ha elfáradok 

És a boltban felfalom azokat a kis kóstoló falatkákat, és megnyomom a vészcsengőket 

És végighúzom a botomat a kerítéseken 

És bepótolom, amit kihagyott az a józan fiatal lány 

Papucsban csoszogok kint az esőben 

És leszedem mások kertjében a virágokat 

És megtanulok hegyeset köpni. 

Akkor már hordhatsz szörnyen ronda felsőket, elhízhatsz, 

Betolhatsz egyben három kiló kolbászt 

Vagy ehetsz egy héten át csak kenyeret savanyú uborkával 

És tollakat és ceruzákat és söralátéteket és más izéket gyűjthetsz mindenféle dobozokban. 

De most még olyan ruhákat kell hordani, amikben nem ázunk bőrig 

És kifizetni az albérletet és nem káromkodni az utcán, 

És persze jó példát mutatni a gyerekeknek, 

Vacsorára hívni a barátokat és elolvasni az újságokat. 

Várjunk… nem kellene gyakorolnom egy kicsit már most? 

Hogy az ismerőseim ne boruljanak ki és ne lepődjenek meg túlzottan, 

Ha hirtelen öregasszony leszek és lilát kezdek hordani. 

Molnár Adél fordítása  

Siv Widerberg: Cilla és én

Cilla

(akit igazában Cecíliának hívnak)

néha olyan gügye.

Néha helyes,

néha egész jól ki lehet vele jönni.

Néha,

néha kis dedós hozzám képest.

„ Mit gondolsz rólam?”

Kérdeztem egyszer Cillát.

Tudjátok, mit felelt?

Ezt:

„ Néha olyan gügye vagy.

Néha helyes.

Néha egész jól ki lehet veled jönni.

És néha...

... néha kis dedós vagy hozzám képest!"

Tótfalusi István fordítása

Siv Widerberg: Bélyeg

Bélyeget gyűjtöttem.

Papa hozott egyszer egy kilót.

Azóta nem gyűjtök bélyeget.

Tótfalusi István fordítása

Juhász Gyula

„ Már annyiszor döbbentem meg halálos 

Mély döbbenéssel a csodán, hogy élek!"

Kondra Katalin: Apa

Tenyereden tartasz, belesimulok, 

mint fészekből kihullt gyenge madár. 

Felnézek rád, dörömböl a szívem, 

nem tudom még, mi vár reám. 

Nem mozdulok, hagyom, hogy megérints. 

Engedem, döntsél a sorsom felett, 

miközben a szívem mélyén érzem, 

vigyázol rám és nagyon szeretsz. 

Aztán felemelsz és gyengéd szóval biztatsz, 

hogy tudok repülni s én elhiszem neked. 

Megismertelek és nem tudnék már élni 

soha-soha többé nélküled.

Petz György: kiket félbehagytam

Régi szerelmeim, 

kiket félbehagytam,

a szerelem teljessége 

ne csorbuljon; 

én is legyek félig teljesebb, 

mint egészen alig -, 

íme a magyarázat, 

amiért nem akarlak látni. 

Több vagy hiányoddal, 

mint amennyit összeadni

bármikor tudnánk -, 

kamasz bolondság, 

véltem egykor, 

mint legbutább mindentudó, 

szerelmes magukhívő 

a szertartások labirintjában,

ahol apró nyögések útjelzőit 

idézzük eltévedések ellen. 

És eltévedünk. 

A felismerések rabságában 

nem enyhít másik énünk, 

rajtunk marad a keresés, 

olykor a megérkezés hazugsága. 

Félbehagyottan, 

akár a kilőtt nyíl, 

mitől már el is fordult az íjász, 

ívét se akarja látni 

az elhullásnak.  

Illyés Gyula: Szörnyű fegyver

Minden ütésed, átkod 

Hiába ellenem. 

Szörnyű a fegyverem: 

Megbocsátok.

Kálnoky László: Pillanatkép egy haldoklóról

Olyan volt már az utolsó hetekben, 

mint akit oldalán angyal kisér 

hervadt koszorúval s mindenki fél 

megmondani neki; közölhetetlen  

és kinos is, hogy csak a többiek 

látják a jelenést. Bordái akként 

szürték át rácsaik között a napfényt, 

mint röntgensugarat, vagy mint üveg-  

ablak mögött meglátni a szoba 

berendezését. Nem tudta, mi van 

a tárgyakkal, melyek ide-oda  

imbolyogtak, siklottak, mint higany- 

golyócskák és mint víz, ha földre dül, 

kifolyt az élet ujjai közül.

Szabó Lőrinc: Nyár

Nyár. Kert. Csönd. Dél. 

Ég. Föld. Fák. Szél. 

Méh döng. Gyík vár. 

Pók ring. Légy száll. 

Jó itt. Nincs más 

csak a kis ház. 

Kint csönd és fény. 

Bent te meg én.

Pilinszky János: Viszontlátás

Ez volna hát a viszontlátás? 

Egy pillanatra meginog, 

de oly kopár marad a testem, 

mint lombjavesztetten a bot. 

Pőrén didergek köpenyemben, 

ruházzatok fel, reszketek. 

Régi csókok osztoznak rajtam

és még mezítlenebb leszek. 

Elzuhanva az idegek közt 

gazdátlan mosoly fuldokol, 

hány éjszakán át készülődött, 

mit virrasztott át e mosoly! 

Egy hang kellene, egy kiáltás, 

egyetlen jajdulás csupán!

Megnyílik, mint a fuldoklóé, 

és üres seb marad a szám. 

Tudjátok is ti, ki jött vissza?

Ez itt anyám, a kisöcsém, 

régi arcok mosolya fénylik, 

de hol vagyok közülük én? 

Milyen elmerült éjszakában 

kóborlok étlen, szomjasan, 

mindenki mástól elvadultan 

hová cipelhetem magam?

Mikor lesz vége ennek, kérdem? 

és rátok gondolok, igen, 

hazagondolok s könnyeim közt 

gyanútlan fölragyog szivem!

Pilinszky János: Szegény egy szegényről

Isten engem is megteremtett. 

Egyetlen ok, hogy tovább éljek. 

Mit is talált fontosnak abban, 

hogy egyedűl vagyok? 

Senki sincs, ki előre megrajzolná 

egy ínszakadás vonalát. 

Ezért kell térdepelnünk. 

És meghalnunk. És megszületnünk.   

Szekeres Mária: Látlak…

nézlek, mint magamban a csendet. 

látlak: szüntelen saját kínomat. 

távoli lakások magányában, 

lelked engem hívogat. 

egy vagyok veled, 

mint hatalmas Ég 

madárvágta-szele, 

a mindenen győztes 

Szeretet ős-lüktetése, 

falakon áthatoló, láthatatlan, 

átszúrt szívből áradó, izzó irgalom…