Dévényi Erika: Csak állok

Csak állok, csak állok mozdulatlanul 

A világ közben többször körbefordul 

A szél csendben simogatja a fákat 

Érzem, hogy valami mély béke eláraszt   

Jöhet bármi, én nem mozdulok 

Nem zavarnak a külső morajok 

Csak belső lényemre figyelek 

Arra, amit Isten bennem éleszt   

Látom, ahogy békém testet ölt 

Szeretetével erősen megkötöz 

S amikor már teljesen körbezár 

Akkor válok szabaddá igazán   

Lucian Blaga: Négysoros

Élünk, s a láthatár ránknehezül: 

mint mélyén egy tengerfenéknek;    

sosem oly szörnyűek a szenvedések, 

hogy ne lenne belőlük ének.   

Tandori Dezső fordítása

Nadányi Zoltán: Így volt

Zuhantál és elkaptalak, 

ruhád csücskénél és a vak 

mélységbe fejjel lefelé 

csüngtél és én tartottalak, 

a rácsnak rogyva, görcsösen, 

öt ujjal, kínnal és dühvel. 

Egyetlen szörnyű akarat 

volt bennem: nem engedlek el!   

És megvirradt és este lett 

és jöttek őszök, tavaszok 

és még mindig tartottalak 

és már harmadszor havazott 

és még mindig tartottalak    

és súgtam lázas szavakat 

és az öt ujjam majd letört 

és a ruhád szakadt, szakadt.   

Hogy volt tovább, nem is tudom. 

Egyszer csak elmúlt az egész. 

Kiszállt belőlem az a láz, 

az a vad, gyilkos rettegés. 

Itt állok az erkélyen és 

az élet zúg a körúton 

és a felhőkbe nézek és 

nem is tudom... nem is tudom...

Sík Sándor: Nyárvégi reggel

Aranyporos nyárvégi reggel, 

Gyomlálsz a kertben szorgalmas kezekkel. 

Pedig a nyár 

Lassan lejár. 

A kardliliom kardja hegye sárgul. 

Hull a szirom az öntözött virágrul; 

Lassan elkezdi csomagolni már 

Zöld poggyászát a fák alatt a nyár.  

Nyár, szép arany nyár, jó meleg, 

Engedd, hogy szépen kérjelek, 

Csak egy nagyon nagyon picit 

Lassítsd lehelet lépteid, 

Hadd hallgassuk még egy picinykét 

A vadgalambot meg a cinkét, 

Hadd ültetünk még egynehány 

Margarétát meg tulipánt.  

Hadd legyen még egy csepp nyarunk, 

Gyomlálni kócos udvarunk, 

Fáradt szívünkbe gyűjteni, 

Ami a nyárban isteni, 

Hogy ködöt, esőt megelőzve 

Suhannánk át a sárga őszbe, 

A sárga csendbe, 

Magunk körül piros tavaszt teremtve.

Adrian Plass

“ A legtöbbször én is csak vánszorgok, de három dolog lenyűgöz. Az egyik Jézus személye, a másik, hogy Isten szeret engem és családja tagjának tart, a harmadik pedig annak biztos tudata, hogy az életemből semmi sem veszett kárba." 

A. Túri Zsuzsa: Ki mondja meg

Ki mondja meg, merre menjek, 

Mennyit birok, mennyit merjek? 

Ki segít nekem, ha szépen, 

alázattal én megkérem, 

segítsen nekem túlélni, 

tenni, hinni és remélni? 

Ki segít, hogyha már nincsen 

Semmi álmom, semmi kincsem? 

Kire nézzek, kihez szóljak? 

Kinek lábához omoljak? 

ki kísér el, ha elvesztem, 

ki cipelné a keresztem? 

Ki biztat, hogyha megállok, 

fáradtan, én, vén zarándok, 

éjfekete rémképekkel, 

lelkemben ezernyi sebbel, 

ki csitítgat, ki vigasztal, 

ki biztat és ki magasztal, 

ki mosolyog, ki hisz bennem, 

ki mondja meg, mit kell tennem?   

Nincsen múzsa, nincs tehetség, 

Szenvedés van, múlt és emlék, 

Rettegés kegyetlen mától, 

Rettegés szörnyű haláltól.

Pilinszky János: [Hogy nem vagy, oly valószínűtlen!]

Hogy nem vagy, oly valószínűtlen! 

Nyersen kivontad magadat 

Mint közös csókból 

a kiábrándult szerető   

Ágai Ágnes: Csendélet

Puha szájjal csókol a csend. 

Nem történik semmi. 

Lágy krémfelhők mozdulnak. 

Lassan. 

Hozzám törleszkedik a csend. 

Szép, hosszú, 

végnélküli hallgatás. 

Letörli az emlékeket. 

Üres vagyok. Tiszta. 

A világ kihátrált belőlem. 

Meg kellene születni. 

De hova?

Ágai Ágnes: Az őrző

Tartalak teljes valómmal. 

Két partom közé szorítlak. 

Zúgó ár el nem sodorhat. 

Nem emlékezlek, visszaéllek. 

Áttelepítelek a mába, 

rögzítelek megkötő anyagba. 

Időzítelek. 

Magamnak tartozom veled. 

Voltságodról leválasztalak. 

Kiragyogtatlak. 

Bevilágítalak. 

A jelenben érzem jelenlétedet. 

A múlt ablakát ököllel bevertem. 

Kiragadlak. 

Ütőeremen dobolsz 

eleven lüktetéssel. 

Létezel. 

Élsz, mint minden halandó.

Kormányos Sándor: Mintha valaki...

Csak zuhanáskor jövök rá, 

a kötelék még túl laza, 

de érdekes, hogy mégis érzem: 

Mintha valaki tartana...   

Fodor Ákos

Akire nagyon 

sokat gondolok, az nem 

fárad el ettől?!    

Ady Endre: Boldogok az öregedők

Hajh, mások szépen elfogyasztják 

Ifjú életük sok malasztját.  

Másoknak az öregség semmi, 

Mások meg tudnak öregedni.  

Egyszer-kétszer testük kirázza 

Az ifjuság maláriája.  

Aztán szépen pihennek, ülnek, 

Mosolyognak és megvénülnek.  

Napjaikat nyugodtan fejtik: 

Betegek voltak s elfelejtik.  

A bölcs mosolyt csak úgy havazzák, 

A csókot hűlve kanalazzák.  

Nem bántja őket ifju bánat, 

Nem értenek, de megbocsátnak.  

Csak én tartom ifjan az arcom, 

Csak én vívom mindig a harcom.  

Csak én vagyok bánatos, orzó 

Öregségben is ifjú torzó.  

Simító lapja a redőknek, 

Irigye az öregedőknek.

Biró Botond: Az igazság keresésében

 

" Pilátus azt kérdezte: Mi az igazság?"

Mindannyian szeretjük az igazságot, persze általában csak akkor, ha a javunkat szolgálja. Viszont, ha egy olyan  igazságról van szó, ami rólunk szól, ami megítél, ami felfedi igazi énünket, persze azt amit szégyellünk, amit nem szeretnénk, hogy kiderüljön, akkor nem igazán szeretjük az igazságot. De melyik igazság az, ami a javunkat szolgálja, talán csak az, ami nekünk tetsző, amit én magam is kész vagyok felvállalni, amivel egyet tudok érteni?...  

Mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy rátaláljunk az Igazságra, az életünkkel, s a földi élet utáni igazsággal, s így maga Jézus személyével és kijelentéseinek igazságával kapcsolatosan is. Egyszer egy híres filozófia professzor a londoni egyetemről, aki nem volt hívő, egy rádió műsorban megkérdezték tőle, melyik történelmi személlyel szeretne leginkább találkozni, akinek egyetlen kérdést tehet fel nem habozott: Jézus Krisztussal szeretnék találkozni, hogy feltegyem neki a világ legfontosabb kérdését: feltámadt vagy nem támadtál fel a halálból?! mert ha Jézus Krisztus valóban feltámadt, az mindent megváltoztat. Az azt jelenti, hogy minden szó, amit kimondott, minden kijelentése, állítása, igaz, minden, amit tett, megtörtént...akkor valóságosan azért jött, hogy életet hozzon, s megmentse az elveszetteket (Jn.3,16-18) és majd hazavezesse őket, oda, ahová elment helyet készíteni azok számára, akik az övéi, hisznek benne, akik elfogadják életük Urának és vele élnek, követik Őt.  

Megismerni az igazságot, azt, ami sokszor nem érdekel minket, s inkább engedünk a sok hazugságnak, hogy vezessen, azt akarva hallani, ami a fülnek kedves. Sokszor nem akarunk tudomást szerezni arról, hogy mi az Istennek akarata, terve életünkkel, mi lesz velünk, de még azzal sem, hogy mi lesz a földi életünk után sem, hanem inkább e mottó szerint élünk .. élj a mának címen. Hiszen ha megfigyeljük, az emberiség többsége úgy él, mint ha csak ez a földi élet lenne és utána vége .. még akkor is, ha mást vallanak szájukkal, de életünk és a mindennapi törekvéseink elárulnak, mi is az igazság, ami megalapozza cselekedeteinket. A kérdés az, hogy Jézushoz akarunk-e tartozni, s vele élni egy örökké valóságon át?  Az igazság megismerhető, ha teljes szívvel keressük. Bár sokszor ott állunk az igazsággal szemben és még sem ismerjük fel, mert bűneink vakká tesznek az igazságra, más elgondolásaink vannak, fontosabbak a magunk tervei, igazságai, miközben arra lenne szükség, hogy odaengedjük magunkat az Isten kezébe, hogy Szentlelke által elvezessen minden igazságra. Arra a nagybetűs Igazságra, aki Jézus, hisz Ő maga így fogalmazott: Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.(Jn.14,6) 

Forrás: Napi Ige és Gondolat

József Attila

" Az Isten itt állt a hátam mögött 

s én megkerültem érte a világot."

Kamarás Klára: Gyorsuló időben

Az évek futnak, súlyosan, dobogva, 

én is gyorsulva süllyedek a múltba. 

Tudom, hogy a világ meglesz majd nélkülem, 

de mégis, néha már úgy képzelem, 

hogy e világ az én világom: 

napom, holdam, és csillagom… virágom… 

s ha meghalok nem marad semmi: 

velem együtt tűnik el valamennyi… 

Persze magam is nevetek e képen, 

volt már hasonló naiv tévedésem, 

hát nem tudom, küzdjek-e ellene, 

vagy inkább megnyugodni kellene, 

nem tűnődni, mi vár a nagy egészre, 

a világra, melynek nem leszek része.