2022. november 16., szerda

Erika Burkart: Láthatár












Este lett, 
egy a sok milliárdból, 
egyre-másra sorjáznak az évek, 
madárraj hussan le az égről, 
aljnövényzetet lobbant 
lángra a nap. 

Tanulunk 
egyedül lenni 
törött szókkal, 
lezuhant képpel, 

szemtől-szembe 
az utolsó nappal.

Kiss Benedek: Ínyemről a bor zamata

Mindig a halálról gondolkodtam, 
hogy elhull a virág s az élet elszalad, 
de magam haláláig nem jutottam, 
hogy mi vész velem, s nélkülem mi marad? 

Hogy szemem volt, kezem és lábam, 
– olyan, amilyen – 
s ezentúl nem lesz belőlem 
már pihe sem? 

Avagy a csont, a szőr marad? 
De hajdani 
szerelmes szavaim 
mivé lesznek? 
Mivé lesz grimaszom , mosolygásom, 
torkomból a zümmögő ének, 
ha fejemhez állítják a keresztet? 
S hová lesz a kereszt is, 
amit az utakon cipeltem? 
Nem érdekel az új genezis, 
csak hogy egyszer emberré lettem. 

Gondjaim, gondolataim 
öröklik-e majd jövendő népek? 
Találnak-e a jázminvirágon 
annyi szépet, mint én 
s a méhek?    

Ínyemről a bor zamata 
hová tűnik, de 
úgy ám, amint én éreztem? 
Hová lesz sok csodálkozásom, 
gyönyörűségem és morcos kedvem? 

Hová lesz kolostori 
szemérmem, kurva-kitárulkozásom? 
Hová lesz ajkamról az ámen, 
mellyel a végzetet várva-várom? 
Én Istenem, jobbik részem 
megmenekül a pusztulásban? 
Életet adtál, Uram, s betellett, 
az jön majd el, 
amit sohasem vártam, 
ha nem illet irgalmad és kegyelmed. 

Rainer Maria Rilke: Ádám

Megdöbbenve áll a székesegyház 
csúcsivén, az ablakrózsa mellett 
és mellében elfúl a lehellet, 
hogy hová nőtt az a végtelen láz,  

amely őt íly polcra állította. 
S fölmagaslik, s örvend élni, szíves 
tetterővel, mint az a földmíves, 
aki dolgozott, nem tudva nyomba  

az új föld felé utat találni 
a telt és kész Édenkerten által. 
Istennel nehéz volt pörbe szállni,  

mert nem engedett s felette bőszül, 
újra és megújra új halált hal. 
Ám az ember megmaradt: a Nő szül.  

Kosztolányi Dezső fordítása    

*

Rainer Maria Rilke: Éva

Egyszerűen áll a székesegyház 
csúcsivén, az ablakrózsa mellett, 
almapózban, egy almát emelget 
és övé a bűnös-bűntelen láz  

a növő fiú miatt, kit ő szült, 
amióta elindult szeretve 
az örök dolgoktól új keretbe, 
ifjan, a vén földön, mely megőszült.  

Ó, kicsit beh kedvvel lakta volna 
azt a kertet még, békét találva, 
nézve a bölcs, jámbor állatokra.  

Ám a férfi döntött és ő is ment 
véle együtt, vágyva a halálba, 
bár alig ismerte még meg Istent.  

Kosztolányi Dezső fordítása

2022. november 13., vasárnap

Lőrincz P. Gabriella: Lehet




pókhálóingben
vacogás
ködszoknyát
varr az ősz a 
sebzett madárnál
csak a földön 
fekvő fa
fájdalmasabb

Zsille Gábor: Valaki

A lakatlan nyaraló 
magaslati teraszán, 
ahová csak a kerten át, 
egy kőlépcsőn lehet feljutni, 
a lepattogzott festékű, 
csukott spaletta mellett, 
és minden lépcsőfokot 
sűrűn benőtt a gaz, 
a tető és ponyva nélküli, 
töredezett járókövű 
aprócska teraszon, 
az októberi hidegbe 
merült asztalnál, 
a szemerkélő esőben 
most is ül valaki, 
és a kerítés előtt, 
a néptelen utcán 
fedetlen fővel 
áll valaki, 
és nézi.

2022. november 9., szerda

Hárs Ernő: Utolsó kérdés




Az álom és a halál közti rokonság kézenfekvő,
de amiképpen az alvásunkról sohasem az elalvás,
hanem mindig csak a felébredés pillanatában
szerezhetünk tudomást – micsoda ébredésre lesz
szükség, hogy halálunk ténye kiderüljön számunkra?

Dobozi Eszter: kérni-kérni-kérni

hogyan szólhatnék Hozzád, 
Te, Szólíthatatlan, 
így-úgy mégis beszélek én, 
ily s oly fabrikált nevekben 
vélem elérni Orcád 
ám dicséretedre szánt perceimben 
rest vagyok én az áhítatra 
mert szólásra kimért 
és szűkre szabott az én időm 
nem maradt erőm nekem 
a Te magasztalásodra 
mert csak kérni-kérni-kérni 
sürget a kifogyhatatlan sóvárgás 
hogy segítsd, oltalmazd 
tartsd meg és emeld ki
fájdalmaikból a fájókat 
a megszomorítottak fejére 
hozz vigasztalást 
és tápláld kicsit a szűkölködőket 
mert annyi a baj és annyi a bajba jutott 
hogy megszámolni se volna mód 
ki mindenekért vagyok színed elé járuló 
hogy elősoroljam Ábeltől Zsuzsannákig 
a megkínzottak, elveszettek 
árvák és elfeledettek seregletét 
hét nap, hét éjjel egybeszakítva is kevés 
a magam keserve pedig 
amúgy is ráadás volna minderre csak 
ha lenne perc ezért 
akkor se nyílna föl már a szám 
s ha van, a Te könyörületed 
a sokasággal talán 
engem is magával sodor 
így kérlek ódon fohászkodással 
ne hagyd el a Terád szorulókat 
ne veszejtsd el az elveszendőt 
és hallgass meg engem őhelyettük

2022. november 6., vasárnap

Biblia




„ Mikor azt mondtam, hogy lábam kicsúszik alólam, 
kegyelmed, Uram, megtámasztott engem.” 
(Zsolt. 94,18.)

Poós Zoltán: A tenger

Örülni olyan, mint amikor besüt a nap, 
mégis felkapcsolva hagyod a villanyt. 
Egy régi fotót nézel, családi ebéd –  

az eszcájgon most élesebb a fény. 
Feltűnik egy tekintet is, ami képes 
kisimítani a tengert, de nem bír el 
a gyűrött asztalterítővel.  

Örülni olyan, mint nyugtázni a kerten 
átvonuló rovarok forgalmát. Felismerni 
a fát az erdődben, amely elsőként 
küzdötte fel magát a talajból, hogy  

aztán a kezdet legyen 
a megsokszorozott fényben.  

Olyan vagy, mint aki kinövi a gyászt, 
és épp nyúlna valami cél felé, de akkor 
rájön: minden helyrehozhatatlan, és 
már csak az önfeláldozás segíthet. 
Körülvesz a gyomok növényi dühe.  

Örülni olyan, mint felismerni a tengert 
a kád vizében. Dédelgetni egy kis 
örömöt, amiről tudod: nem nő fel soha, 
mégis örülni. Örülni annak, hogy egy- 
valamire megtanítottak. Hogy óvatosan 
azzal a tengerrel. Nincs az a tiszta 
víz, amibe ne lehetne belefulladni.

Markó Béla: Biztonság

Még itt a város közepén is. Az érdes 
kőkerítésre támaszkodó vadcseresznye. 
Az itt-ott már korhadó, de azért minden 
évben mohón virágzó, ráncos kérgét 
hófehér szirmokkal takargató körtefa. 
Végül pedig az udvar hátsó részét 
földig érő ágaival beárnyékoló meggyfa. 
Ennyi csupán. És egy magasra nőtt, 
de számomra teljesen ismeretlen, 
Anna szerint leginkább mogyorófára
hasonlító díszcserje a szomszéd kertben. 
Állandó madárzsivaj. Csicsergés, 
pittyegés, csattogás, cserregés, vijjogás, 
károgás, füttyögés, mindenféle sokszor 
hallott, mégis érthetetlen beszéd. 
Vegyük például most a rigófüttyöt, 
megesküdnék, hogy ezelőtt húsz, 
harminc, negyven évvel is ugyanez volt. 
Nem ugyanilyen, hanem ugyanez. Igen, 
a rigó nem él ennyit. Nem is ezt akarom 
mondani. Hanem a fütty. Változatlan. 
Ez biztonságot ad. Egy hang. Egy forma. 
Egy irány. Egy lengés az ágon. Vagyis 
minden, ami a forró testből kiárad, 
és amint elhagyja őt, el is felejti rögtön. 
Van lélek ezek szerint. Mint egy rigófütty. 
A rigó hangszer. Valaki játszik rajta. 
Ami a földben rothad majd belőlünk, 
az is csupán egy dob vagy hegedű.

2022. november 3., csütörtök

Mezey Katalin: Akinek álom




Akinek álom nem jön a szemére, 
egész éjszaka fáradtan forog, 
először érti meg, magas a Kereszt, 
alatta zúgva sötétlik a föld. 
Hajnali hír jön, torkaszakadtan 
kukorít a kakas, 
kigyullad az ég és lángba borul. 
Tündöklik a Nap. 

Lőrincz P. Gabriella: Szerelem

Még az is lehet,
Hogy hegyeimet
Egyszer
Szememmel
Megcsalom,
És gyönyörködni
Fogok az óriás
Alföldben,
De szememnek
 Kárpátok,
Ezért az egy percért,
Tudom, megbocsájt.

Mezey Katalin: A fehér ember

Húsz év múlva, száz év múlva 
Európa neve átokszó lesz. 
Eljátszottuk a hivatásunk. 
A javakból bálványt csináltunk, 
pénznek hívjuk, csak őt imádjuk, 
és az egész kerek világon 
egyedül csak neki szolgálunk. 
Isten nevét hiába vesszük, 
káromlása szórakozásunk. 
Ünnepeit meg nem szenteljük, 
apánk-anyánkat nem tiszteljük. 
Ölünk. Paráználkodunk. Rablunk. 
És teszünk hamis tanúságot. 
Felebarátunk házastársát, 
gyermekeiket bűnre kívánjuk, 
házát, mezejét, szolgálóját, 
vasát, szenét, olaját, fáját, 
vizét, földjét és levegőjét, 
mindenét magunknak kívánjuk. 
Mindenéből kifosztottuk már 
és zsebre vágtuk a világot. 
A miattunk földönfutó lett 
milliók bosszújától félve 
pisztolyt, bombát, rakétát gyártunk, 
mérget keverünk, járványt játszunk. 
Túszaink mind a kiraboltak. 
Kényünk-kedvünk, ha szabadulnak, 
az is, hogy ha rabok maradnak. 
És – ha jobban fizet – halottak. 

Húsz év múlva? Száz év múlva? 
Igazából századok óta 
szégyen fehér embernek lenni. 
De ezt a szégyent megtanultuk
tehetséggel és tudománnyal, 
fölényes eleganciával, 
nevető, drága fogsorunkkal, 
selyem lányunkkal és fiúnkkal, 
másodkézből leszámítolni. 
És minden jogos önvédelmet 
csellel, pénzzel és erőszakkal 
a lehető legügyesebben, 
de kíméletlen megtorolni. 

2022. november 1., kedd

Biblia




Jézus ekkor ezt mondta neki: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?”     
János 11, 25-26
  

Dr. Kereskényi Sándor: Meghalt. Kijött.




„ Lázár meghalt.” „Lázár, jöjj ki!” (Jn 11,14.43)     

       Vannak halálos betegségek. Az orvosok ilyenkor mondják: van ok az aggodalomra. De nem ez a vége! A hívő orvosok többsége tudja. Tudják, vallják, hogy a befejezés Jézus hatásköre. Engedi, hogy meghaljon a beteg, de engedi azt is, hogy meggyógyuljon. Mindegy, hogy mit mond a statisztika, mit ír le az orvostudomány.  

       Vannak csodák, és vannak még nagyobb csodák. A csoda – bár főnév, de -: fokozható. A csoda az, ami fittyet hány a tudomány eredményeire. A fokozható csoda az, ami enged a tudománynak, de annál sokkal többet bizonyít. Megengedi a halál bekövetkezését, de – azzal mit sem törődve -, visszafordítja a folyamatokat.  

       Lázár esetében ez úgy történt, hogy Jézus Lázár sírjánál azt mondta:  "Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál.” Majd azt, hogy: „ Lázár, jöjj ki!” (Jn 11.41. és 43.)  

       Mi történt? Az, hogy Jézus demonstrálta, bemutatta, érthetővé tette, hogy Ura a halálnak! Azt, amit mi visszavonhatatlannak tartunk, az nem úgy van! A halál egy életszakasz. Azok számára, akik annak tartják. A halál bekövetkezik, de ezzel semminek sincs vége.  

       Jézus kijelenti: „ Lázár meghalt.” (Jn 11,14) De ez nem több annál, mintha azt mondaná: Lázár elment kenyérért. Lázár elutazott. Lázár egy időre eltűnt előletek.  

       Ilyenek előfordulnak. Hiszed-e? Az, akit szeretsz, elment a boltba. Hiszed-e, hogy mindjárt visszajön? Hát persze! Az, akit szeretsz, elutazott. Nemsoká’ visszaérkezik. Hiszed-e? Hát persze! Az, akit szeretsz, meghalt. De: feltámad! Hiszed-e? Hiszem. Az jó, mert akkor találkozhattok! Ha nem hiszed, akkor: nem! Jobb hát hinni, mint kételkedni a feltámadásban. Jobb hitet kérni, mint hitetlenül sírni. 

 Forrás: Napi Ige és gondolat