aki pontosan
tudja, hogy mitől lenne
boldog: sosem lesz
2023. december 28., csütörtök
Erdős Renée: Nem tanultam félni
Nem tanultam félni halvány kísértettől.
Suhanó árnyéktól, se szótól, se tettől.
Nem tanultam félni zivatartól, vésztől.
Sem csalódástól, sem a szenvedéstől.
Nem tanultam félni. Ha tán rosszat tettem:
Érte megbűnhődtem, érte megszenvedtem.
Dölyfös voltam? Fejem a porig alázták.
Bizakodó? Hitem százszor meggyalázták.
Reményem zöld bokrát megtépték, szaggatták.
Rajta a sok tüsét mind énnekem hagyták.
Nem tanultam félni, megremegni gyáván
Vad ár robogásán, borús ég villámán.
Ha örömre vágytam: nem sokáig vártam.
Mindjárt az enyém volt, mihelyt megkívántam.
Sokszor cserben hagyott ábránd is, remény is.
Erősen akarni tudtam azért mégis.
Nem tanultam félni. Akit a lelkemben
Bálvánnyá avattam, istenné emeltem,
Annak koronáját szentségtörő kézzel
Gúnyolódva törtem száz darabba széjjel.
S mert nem tudok élni káprázatok nélkül,
Mert a hazugságba lelkem beleszédül:
Kopott bálvány helyét odaadtam másnak,
Épp olyan fakónak, épp olyan hitványnak.
S mint valami bábot, mosolyogva néztem
Milyen büszkén ül meg a királyi székben.
*
Nem tanultam félni. Mégis van oly percem,
Ismeretlen tüzek, rejtelmesen égők,
Pirosan villámlók, titkosan kísértők
Támadnak fel bennem.
Lélegzetem elhal. Minden tagom dermed,
Érthetetlen vágyak vad tábora kerget,
Pihenni nem enged.
Ilyenkor úgy érzem: sem földön, sem égen –
Önmagamban hordom legfőbb ellenségem.
Rejtett indulatok emésztő lázában,
Fojtott szenvedélyek vad viharzásában.
Nem tanultam félni, de ilyenkor érzem,
Rab vagyok egy titkos nagy erő kezében.
Futó perc hozhat rám kárhozatot, vétket,
Istenem, vigyázz rám! Önmagamtól védj meg!
Csak magamtól félek…
2023. december 26., kedd
Sohonyai Attila: Most, és azonnal
*
Nem tudok már várni, nincs időm. Gyere ide tegnapra, hozzám,
s maradj örök holnap utánig.
Nincs már pazarolható órám,
se percem; légy, légy te a jelen,
s a megszépítő, végtelen múlás.
Elfogytak kezeim közül a titkok,
s létemből a töprengés; azt szeretném,
hogy az óramutató fáradása légy.
Minden szép, s idézhető múltam,
most lom, vénülő kacat: e görnyedt
éjszakákba hívlak; legyél te a nap.
Nevetni való már minden barkóbám,
s ezerszer megfejtett minden kérdés,
fiatalodása minden tört-ráncnak te lennél.
…nem tudok már várni, nincs időm.
Gyere ide tegnapra, hozzám,
s szeressünk, amíg nem késő…
Bayer Béla: Hűtlenné lesznek
Lázrózsát feslik az alkony.
Magam vagyok.
Kétségek karolnak, vallató csönd.
Az események magva izgat, a léleké,
amint e szorításban renddé idomul.
Súlyok és irányok, rejtett jelentésük.
Izgat a sodródás maga is.
A nivelláló, nevenincs pontok,
a pelikánhű szerelem.
De...
hűtlenné lesznek torkomhoz a szók,
mint medrükhöz a sáros vizek.
Sohonyai Attila: Szeretni beláthatatlanul
*
Nem tudom elhordani a hegyeket… Kicselezni, mit az élet közénk taszít.
Előre látni mi láthatatlan lesz,
És megnyugtatni sem, hogy lesz, amink nincs.
De azért kicsit mégis adhatom a jövőt:
Mert elveszem, mit kezedben cipelnél,
Felkaplak, ha esni kezdene az eső,
Megcsókollak minden reggel, hogy felébredjél,
hogy ne aludj örökkön.
Hogy zrikállak, mielőtt felidegesítenél,
és elviszem a balhét, mielőtt rád kellene haragudni,
és ha haragszol rám, újra-mosolyodért
mindig, mindig bocsánatod kérni.
Nem tudom elhordani a hegyeket…
Kicselezni, mit az élet közénk taszít.
Előre látni mi láthatatlan lesz,
És megnyugtatni sem, hogy lesz, amink nincs.
Szeretni tudlak. Beláthatatlanul.
Az egyetlen jövő, mit én ígérhetek.
De ezt szívesen teszem fogadalmul,
mert e tudhatatlan jövő, veled biztos-jelen.
Szabó Lőrinc: Omló szirtről
De voltál légyen bármi s bármilyen,
most, hogy nem vagy, s mert hinni lehetetlen,
hogy a csillagkavaró egyetemben
még egy zátonyon találkozz velem
s újra megadhasd mindazt, kedvesem,
amit huszonöt éven át szívedben
s ifjú lelkedben annyira szerettem,
s mert bennem is fogy az élő jelen:
szirtemről (omló szirt! halálod éve!)
érzékeink és tudatunk cseréje
szűntén csak nézek az örök időbe
s elnémít látni, hogy a végtelen
zajlásban minden, ami volt, milyen
tökéletesen jelentéktelen.
2023. december 24., vasárnap
Thököly Vajk: Adventi ima
.jpg)
Az adventi kegyelemre,
Mégis a világgal futunk
A nagy Istent elfeledve.
Halandó-földi örömök
Éltetik közömbösségünk,
Fojtott magányba zárkózva
Veszítjük el üdvösségünk.
Ez lenne hát ma az advent
Üzenete, ajándéka?
Úgy gyengül, haldoklik hitünk,
Ahogy csonkig ég a gyertya.
Én is, más is vágyakozik
Az adventi kegyelemre,
Összekulcsolt kézzel állni
A templomban könyörögve.
Mennyivel jobb volna, hogyha
Lelkünk ajtaját kitárnánk,
Beengednénk a Szent Istent,
És az életünk rábíznánk.
Mert Ő kezet nyújt a bajban,
Csak merni kell megragadni,
Szeretettel, tiszta szívvel,
Hinni, hinni, elfogadni.
Szabó Lőrinc: Karácsonyest, nyugalmas este...
Karácsonyest, nyugalmas este,
szemünk a friss havon mereng;
és lelkünk bánattal övezve
ki tudja merre, merre leng?
– A szél kint a havat kavarja
és trombitálva jár a tél;
a lelkünk félve gondol arra,
ki tőlünk most oly messze él…
Karácsonyest. – Egy drága könnyben
óh mennyi boldogság van itt!
A gondolatunk messzeröppen
és lelkével ölelkezik:
– elcsöndesül az ég haragja,
csillag ragyog, elült a szél
és lelkünk áldva gondol arra,
ki nemsokára visszatér…
2023. december 23., szombat
Radnóti Miklós: Január
(részlet a Naptár-ból)
Későn kel a nap, teli van még
csordúltig az ég sűrü sötéttel.
Oly feketén teli még,
szinte lecseppen.
Roppan a jégen a hajnal
lépte a szürke hidegben.
(1941)
Székely Magda: Jób
Mert fiaim és lányaim
elégtek, és velük a sátor,
és gyötrelemmé lett a testem
a sátán undok ótvarától,
s barátaim, az igazak
– mely ártatlan életem érte –
közömbösen bólintanak
a nem érdemelt büntetésre, –
nem ezekért, nem ezekért
szakadott fel a vád belőlem,
hiszen én nem jutalomért
éltem úgy, ahogy éltem.
De lehet fiam kétszerannyi,
épülhet fényesebbre házam,
s felébredhet a bűntudat
Bildád-, Cófár- és Elifázban,
én már tudom: nem őriz Úr,
s mi most elért, lecsaphat ismét.
Födelem alá mindörökre
beköltözött a védtelenség.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)