Pilinszky János: Parafrázis

Mindenki táplálékaként, 

ahogy már írva van, 

adom, mint élő eledelt

a világnak magam.   

Mert minden élő egyedűl 

az elevenre éhes, 

lehet a legjobb szeretőd, 

végül is összevérez.   

Csak hányódom hát ágyamon 

és beléreszketek,

hogy kikkel is zabáltatom 

a szívverésemet!   

Miféle vályu ez az ágy, 

ugyan miféle vályú? 

S mi odalök, micsoda vágy, 

tündöklő tisztaságú!   

Szünetlen érkező szivem 

hogy falja föl a horda! 

Eleven táplálék vagyok 

dadogva és dobogva.   

Eleven étketek vagyok 

szünetlen és egészen; 

emésszétek föl lényegem, 

hogy éhségtek megértsem.   

Mert aki végkép senkié, 

az mindenki falatja. 

Pusztíts hát szörnyű szerelem. 

Ölj meg. Ne hagyj magamra.   

  

Jókai Mór

" Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, 

s az igaz szavak nem mindig szépek."        

Lányi Sarolta: Lábnyom

Még megyek. Ám örök vissza-siralmat kongat a szivem. 

Tiprom alattam a létet: a hosszú hólepte útat. 

(Bús a szivárvány a hóhideg, holtfehér színben).  

Létem a létben: tétova árva lábnyom a hóban. 

Bárki mögöttem jön, megelőzhet. Mindegy. Nem sietek már. 

Esteledik... ennyi az élet. - És ez így jól van.   

Baranyi Ferenc Remény

Mert éltem én oly korban is e földön, 

mikor a bűnös bűntudatot érzett, 

a bunkó meg szégyenlősen leszegte 

üres fejét – rossz volt hülyének lenni. 

Ma szinte sikk. S nehéz bármit remélnem. 

Azt még talán, hogy késő unokáink 

arra ébrednek egyszer, hogy javakból 

nemcsak pénzzel szerezhetőkre vágynak, 

hanem szivekbe vermelt ősi kincsre, 

melytől ködös korszakokkal korábban 

két lábra állt a fáról földre pottyant 

bozontos emlős, majd előre lépett. 

S emberré válni újra kedvük támad.

Sík Sándor: Játékszer

Fogadd el, Uram, szabadságomat, 

Fogadd egészen. 

Vedd értelmemet, akaratomat 

S emlékezésem.  

Mindazt, amim van és ami vagyok, 

Te adtad, ingyen. 

Visszaadok, Uram, visszaadok 

Egyszerre, mindent.  

Legyen fölöttük korláttalan úr 

Rendelkezésed. 

Csak egyet hagyj meg ajándékodul: 

Szeretnem téged.  

Csak a szeretet maradjon enyém 

A kegyelemmel, 

S minden, de minden gazdagság enyém, 

Más semmi nem kell.

Jarosław Iwaszkiewicz: A farkas

Ilyen téli éjjeleken 

én a vén farkas 

odalopakodom a házakhoz   

és hideg 

és hó 

és lompos csillagok   

az ablakon át nézem 

mi van benn   

magas tenorok énekelnek 

táncolnak isznak 

élnek   

az ablakokból hőség süt 

és ajtó csikordul 

és újból csend   

a kútból vizet húznak 

és zabálnak   

és én?   

hegedülnek 

boldogságot építenek 

kimennek az éjszakába 

fene hangosan dalolnak   

és elkap engem a félelem 

                                              és a düh                                               

én miért nem tehetem ezt 

és vonyítok   

ők kiabálnak 

farkas! Farkas!   

Dabi István fordítása

Antoni Ferency: augusztus 3.

és tegnap telefonált, hogy ő ott és ez-az nála   

Tehát megyek.   

No, klímaberendezés, elegáns. Nagyon széles.   

Már régóta megyek a busszal. 

Üres. 

Egyedül maradtam. 

Valahogy elmondtam annak, hogy pontosan hová akarok. Hogy 

szóljon nekem, amikor le kell szállnom. Lehet, elfelejtette. 

Egy pillanat múlva: 

So once again, where do you want to get exactly? 

Mondom. 

Ő: 

Shit. 

Hogy azt gondolta, hogy egészen máshol. Hogy tévedett. 

Hogy ha itt, akkor vissza kell menni a városba, és onnan újból. 

Hogy nem jutok oda. 

Gondolom: 

Hát nem. Most ide-oda, kilenc és kilenc és kilenc... 

Vagyis huszonhét!? Dollár? 

Lehetetlen. 

Csak mit tegyek? 

Ő pedig: 

Just joking, sorry!   

No egy ilyen komik driver.   

Leszállok.  

Kisváros. Olyan deszkaházak - a la úti filmek a la rémfilmek.   

Állok. 

Nézek. 

Newyorkon kívül.

Rosszabb.

Dabi István fordítása

Oláh András: kontraszt nélkül

a tükörbe öregülő arcot nézem 

a szemhéjak ráncát s a szemek 

mélyén alvó távoli pillanatot 

esetlenül tévelygünk egy 

kontraszt nélküli világban 

ahol a magaslesen elsuttogott 

szavak már nem találnak ránk 

mert ez már egy másik 

bújócska – ami vérre megy – 

s hiába tartunk szünetet 

a szem elgyávul és félni kezd

Puszta Sándor: Levétel a keresztről

levették a keresztről 

s ottmaradtak a sebhelyek

Mircea Cărtărescu: Ne a haláltól félj

a haláltól ne félj 

úgy várjad mint valami partot 

mint egy szilárd bolygót 

mint amilyen a születésed 

előtti volt

Visky András fordítása

Reményik Sándor: Művészet

Ütött az élet? durva, póri hadnak 

Tűrted orcátlan, győztes röhejét? 

Én rád hajlok és megsimogatlak.   

Az országúton rádfröccsent a sár? 

Le rólad égi lánggal égetem, 

Az én oltárom megtisztulva vár.   

Emésztő láz kavarja, gyötri véred? 

Én minden vágyad dalba szűröm át 

És bizony mondom: megnyugtatlak téged.   

A lehetetlent űzöd sebborítva? 

Jer, hadd a hajszát, süllyedj el belém, 

Itt minden üdvösséged meg van írva!   

Akit legjobban szeretsz, elhagyott? 

Kifosztott, ájulásig gyönge vagy? 

Jer, támaszkodj rám, én erős vagyok!   

Nevetsz, ha buborék vagyok csak, álom? 

Kövess és lássa bámuló szemed, 

Hogy úr vagyok én millió halálon!   

Én megérintem hűvös szürkeséged, 

Én új Midás s e bűvös kéz alatt 

Izzó arannyá lesz, amihez érek.   

Ha van halott virágod, add ide, 

Mártsd medencémbe száraz szirmait 

S im, mindnek üde, bársonyos színe!   

Ha gondod van még, szegény, beteg árva: 

A léghajómból rendre kihajítjuk, 

Úgy lebegsz majd az őrült magasságba.   

Tudom, követ a köznap: porkolábod - 

De én ragadlak ünnepi tetőkre 

És fenn – egy percre – eloldom a láncod.

  

Sitku Róbert: Az nem baj

Az nem baj, ha sivatag 

vagy puszta felé visz az utad, 

csak legyen nálad egy kis víz.  

Az sem baj, ha víz alá merülsz 

vagy sebes folyóban úszol, 

csak el ne felejts egy mély levegőt 

venni előtte.  

Még az sem baj, ha föld alá fúrsz, 

vaksötétben, csak legyen nálad 

legalább egy gyertya.  

De az már baj, 

ha a levegőbe vágysz, és 

se célod nincs odafent, 

se a szárnyaid nem nőttek még ki.

Trausch Liza: Légy türelemmel hozzám

" Leborulván azért az ő szolgatársa az ő lábai elé, könyörög néki, mondván: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek néked. De ő nem akará, hanem elmenvén, börtönbe veté őt, mígnem megfizeti, amivel tartozik." 

(Máté 18,29-30) 

           Hogyhogy nem jutott eszébe annak, akinek az Úr minden adósságát elengedte, hogy ő is éppen ezekkel a szavakkal könyörgött?! Hisz ez is azt kéri: " Légy türelemmel." Az a borzasztó, hogy pontosan ez nincs. Nem vagyok türelmes, nem tudok várni, nem adok időt a másik embernek. Türelmes vagy azok iránt, akikkel együtt élsz? Türelmes vagy a munkatársaiddal szemben? Mennyire hiányzik ez belőlünk! Azok nevében kérlek, akik körülötted élnek, hogy lásd meg a könyörgő tekintetüket, és légy türelmes hozzájuk. " De ő nem akará" - folytatja az Ige. Nincs hitel! Akinek az Úr mindent elengedett, az nem tud hitelezni. Hit kell ahhoz, hogy hitelezni tudjak. De nekünk nagyon sokszor nincs hitünk ahhoz, hogy az Úr könyörülhet egy másik emberen is. Nem volt olyan ember a földön, akire Jézus ne hittel nézett volna. Van-e hited azzal az emberrel kapcsolatban, aki neked a legtöbbet ártott, akivel szemben a legnagyobb csalódás ért? Bármit tett veled, semmi a golgotai kereszthez képest. Amit ember emberrel tehet, semmi ahhoz képest, amit az ember Jézussal tett. Ne is a másik emberhez, az Úrhoz legyen hited. Milyen jó olvasni, amit Jézus mond a kananitának: " Asszony, nagy a te hited!" Mert neki a kegyelemből elég volt egy morzsa. Ne fojtogasd, ne vond meg a levegőt a másik embertől. A hit az, amiben lélegezni tud. Előlegezd neki a hitet, és abban a percben levegőt, életet adtál neki. 

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

G. István László: A fecskék

A fecskék a villanydróton 

most nem hangjegyek. Zenétlen 

szárnypróbáik dörzshangja 

a teret fel-felsérti. Minden nap 

melegebb van, mégis azt hiszik, 

ősz sürgeti részt venni valami 

időszerűtlen szertartás el-elszédülő 

vízszintesében. Azt hiszik, repülni 

készülődnek, de várakozva, ahogy 

felsorakoznak nagyok és kicsinyek 

egy képzeletbeli narthex tengelyén 

saját szárnyukban keresnek meleget. 

Sorukra várnak, 

     mint a megkereszteletlenek,

csőrtátott fejük a rosszul számított 

idő hiányglóriájában fénylik. Ülnek 

egyvonalban. Ők a valódi 

katekumenek.

Kakuk Tamás: A fügefa árnyéka

ha vágtál át délidőbe 

szédült városokon 

a szikes tavak felé 

hol zárt kapukkal 

álltak a templomok 

az utcák padjait 

üresre égette a nap 

a forróság kísért 

a nyár járvány sújtotta 

kihalt ösvényein 

hogy egyszer elérj

a fügefa árnyékába

fölemelni tekinteted