„ Néhány görög is volt azok között, akik felmentek az ünnepre, hogy imádják az Istent. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Bétsaidából való volt, és ezzel a kéréssel fordultak hozzá: Uram, Jézust szeretnénk látni.”
(Jn 12:20-21)
Ezek a görögök nem egy új vallási elméletet kerestek. Nem egy okos vitára vágytak. Valami sokkal egyszerűbbet és mélyebbet akartak: látni Jézust. Fülöphöz mentek oda, mert ő volt a „kapocs” Ez a mi legnagyobb felelősségünk is. Az emberek ma sem teológiai előadásokra szomjaznak, hanem arra, hogy rajtunk keresztül megpillantsák a hús-vér Krisztust. Kérdés, ha ránk néznek, elálljuk-e az utat, vagy mi leszünk az ablak, amin keresztül besüt a fénye?
Van egy történet Sir James Thornhill-ről, a híres angol festőről, aki a londoni Szent Pál-székesegyház kupolájának freskóit készítette. Egy alkalommal, amikor befejezett egy részt, hátralépett az állványon, hogy megcsodálja a művét. Annyira elmerült a látványban, hogy nem vette észre: már az állvány legszélén áll, és a következő lépése a halálos zuhanás lett volna.
A segédje észrevette a veszélyt. Nem kiáltott rá, mert félő volt, hogy a festő ijedtében lelép. Ehelyett felkapott egy ecsetet, és belemázolt a friss, gyönyörű festménybe. Thornhill dühösen ugrott előre, hogy megállítsa az „elkövetőt” – és ezzel megmenekült az élete.
Néha mi is így vagyunk: annyira a saját "művünkre”, a saját életünkre vagy vallásosságunkra koncentrálunk, hogy szem elől tévesztjük az életet adó Jézust. Isten néha „belemázol” a terveinkbe, csak azért, hogy végre ne a képet, hanem Őt nézzük.
Ma valaki a környezetedben – talán a kollégád, a szomszédod vagy a gyereked – tudat alatt pont azt kéri tőled, amit a görögök Fülöptől: „Látni szeretném Jézust.” Nem prédikációt várnak tőled, hanem egy olyan gesztust, türelmet vagy kedvességet, ami nem ebből a világból való.
Ne magadat mutasd meg! Ne a te igazadat, a te sikereidet vagy a te sérelmeidet told előtérbe. Légy ma egy tiszta üvegfelület, amin keresztül valaki megláthatja a Reményt.
Forrás: Napi Ige és gondolat
