Egy szép májusi napon Micimackót is utoléri a felelősség.
Utoléri, és bekopogtat hozzá kockás felöltőben.
Micimackó, szól, mért etted ki a csuporból a mézet?
A mézet, amit Fülesnek vittél szülinapjára a csuporban.
És örökvidám Micimackó is megöregszik.
Vétkeztem, feleli, a test örömei vittek kárhozatba.
Mint mindnyájunkat, jó embereket, bólint a vendég.
És elmegy, és Malackához is bekopogtat.
Szép májusi nap van, és Malacka kinn fekszik a nyugágyban.
Orrára csúszott napszemüvegében mondhatni sziesztázik.
És bekopogtat hozzá a kockás felöltő, és így szól:
Malacka, sajnáltad az elefántveremre a kukoricát?
És Malackából elfut a rózsaszín, és mekegő kecske hangján válaszol:
Mi mindnyájan bűnözünk kicsit, mi halandók.
Persze, mi jó emberek, bólint gyorsan a vendég.
És elmegy, és örökvidám Malacka is megöregszik.
És közben Füles mit sem sejtve legeli bogáncsait,
Kanga etetné Zsebibabát, az örök csecsemőt,
és Tigris vadul ugrál körülöttük, és csukamájolajat kér.
És közben közeledik hozzájuk is – kockás felöltőben –
az öregség, meg a bűnbánat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése