Mióta ismerlek, már ötödik tél ez,
Múlnak az évek,
Erős sodruk nekem nem tartott meg senkit,
Egyedül téged.
Aki barátom volt, meghalt, vagy a messze
Idegenben él,
Újakra találni sokat megcsalódott
Lelkem nem remél.
De te itt maradtál, alakod ragyogva
Előttem mozog,
Mint ezelőtt régen, szívem a láttodra
Ma is feldobog.
Őszülsz, máris őszülsz, fejeden egyre több
Ezüstszál ragyog,
Szemeid még kedves, de már az élettől
Megtört csillagok.
Fáradtságunkban már szánkról egymás ellen
Szisszen néha szó,
De rögtön utána ott jár a mosoly is,
A vigasztaló.
Minden, ami színes, minden tüzijáték
Lassan elmulik,
Igy leszünk sötétek, egyre sötétebbek
A végső utig.
S amikor köröttünk minden, ami csillog,
Mind csak semmiség,
Megtörve is ketten elérjük az élet
Fénylő tetejét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése