Egy nap felett egy új ég ahogyan összecsap,
ahogy a dér a földet kiveri
ki tudja: szomorú?
ki tudja: gyönyörű?
*
Rádrogyni. Vállamnak túl nehéz az ég.
Lerántani a vágy palánkjai mögé.
Füttyben, koromban, kattogásban
ha minden bőröd végül leszakad
páncélra lelni a hetedik alatt.
Érinthetetlen
ülsz egy vacsoránál,
egy eszpresszó felett a tábla nyikorog,
és jársz és kelsz a jelenemben,
– hol vagyok?
Ki vagy? S ki szádat csöndre inti
ha mondaná? Csak álmaim
rigói szállnak. Farkas vacogásom
küszöbödön ül.
*
El-nem-jövő elindul
Várakozó vet levegő-ágyat
Kő-párna nyög dobálja zokogás
El-nem-jövőnek lépte nincsen
Folyosón himbál föl-le hiánya
Korlátról lenti nyugalomra hajlás
Egy vödröt hagytak a lépcsőfordulóban
Huzatban táj kioltva
Vödörben víz forog Egyre mélyebb
*
Hogy zúg a vér! Elönt és fodrozódik.
Mózes kosara hátán, fát kitép, dörög.
Oszlopnak dőlve vársz, intesz. Jövök.
Igy is de jó! Sebeken, gödrökön
megáll, mint végleg, kezed az arcomon.
Szivem helyén a csönd.
Mint üveget
veri szivem az áttetsző eget.
*
Belépek és meggyujtom a villanyt,
– majd nem világitod be többé arcomat –
kabátomat, kesztyümet ledobom,
– majd megteszem a végső mozdulatokat –
mert a halállal megjelöltél engem;
körém zuhannak közeli, messzi tárgyak,
mintha a padló vetemedne meg,
mintha a felszín:
fülemben a sóhajok, a léptek;
elevenekkel egy helyen lakom már,
s mi hátra még, egy óra lépteim üti,
de ablakomhoz állok és dicsérlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése