Talpad majd súrolja a fák csúcsait,
alattad álmodik a jól ismert világ.
Még begombolnád lelkeden a múltat,
öleljen szorosan, mint testté lett kabát.
Majd így lépkedsz súlytalan, egyre feljebb.
Amott egy kopottas templomtorony.
Álmos baglyok néznek rád öntudatlan,
túltekintve Veled a földi titkokon.
Az út még hosszú lesz, ne félj,
mint testetlen vándor, haladsz tovább,
és úgy úsznak alattad megélt napjaid,
akár a fényben elomló füstkarikák.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése