Mikor leszáll, nem mozdul.
Nézem.
Két perc telik el.
Hová tetszik menni?
Szeme lassan rám nehezül.
Oda.
Abba az irányba mozdul,
hol egyetlen ház se áll.
Akkor ő néz vissza rám.
Fürkészi a szemeimet.
Talán a lelkemig is ellát.
Tudom, nem kockáztat, csak ha biztos.
Csak ha meggyőződött a jó szándékról,
akkor mer kérni.
Segít?
Igen.
Alig várom, hogy kimondhassam.
Fölhívom a menhelyet.
Elkísérem, mintha a rokonom lenne.
Megvárom, míg lefektetik.
Enni adnak neki. Elalszik.
Kilépek a kapun és elsírom magam.
Ott és akkor megtudtam,
mit jelent szomorúan
boldognak lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése