A tekintetedben mintha
A bizonytalanság árnya
Suhant volna át
De határozott volt a szád
Szinte kiáltotta, hogy:
"VÉGE! Menj már!"
Aztán néztük még
Egy darabig egymást
De már csak úgy álltunk ott,
Mint két idegen
És közben hullott ránk az eső
Csendesen, hidegen
Szomorúságomat
Az esőcseppek közé rejtettem
Aztán elszaladtál
És én nem futhattam utánad
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése