mert a vadon volt bölcsőm, és koporsóm is az lesz egyszer,
mert úgy járok a földön - csak félig földet érve,
mert téged senki így nem font még énekébe.
Én téged elpöröllek koroktól, éjszakáktól,
aranyos lobogóktól minden kardvillanástól.
A kulcsot elhajítom, kutyád szélnek eresztem,
virrasztom földi éjed, házőrző ebnél éberebben.
Mástól, s attól is, attól az egyetlentől, elpöröllek.
Nem leszel senkié, magam se nézek másra többet.
Attól is, kivel Jákob birkózott, elragadlak
az utolsó vitában - hallgass! - igen, magamnak!
De amíg nem teszem kezed a melleden keresztbe,
addig - hiába minden! - a magadé leszel te:
lendülsz éteri tájra, egekbe bontva szárnyat:
a mindenség a bölcsőd, a mindenség lesz síri ágyad.
Rab Zsuzsa fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése