Vágyaim és érzékeim örökre lezártnak vélt ajtaján bekopogtál.
Évek óta vártam érkezésed, most mégis megrémített jelenléted
kézzelfoghatósága.
Kinyissam a kaput, beengedjelek?
Bizonytalan, érzékiségemet már félig felkeltett félelmemben annyit feleltem
elváltoztatott hangon, hogy akiért jöttél, nincs itthon,
de minden valószínűség szerint meg fog érkezni.
Te hitted is meg nem is, tétováztál, s végül továbbmentél.
Most várom, mikor kopogsz ismét,
hogy immár saját hangomon válaszolva
kinyissam neked az ajtót.
Kezem már a kilincsen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése