ez a gyöngéden ölelő szempár
– a te szemed – vigyázza
az utcalámpák árnyékában bújó
félszeg ölelés-emlékünk,
amikor sejtelmes hallgatásban
fényeket rajzolt az éj arcunkra és a tájra.
Ma ódákat ír körénk a csend.
Már nem találgatom értelmét a létnek,
mosolyom ráterül a világra.
Felesleges minden hiú ígéret és álom,
csak szeretni vágyom,
átúszni ezen az eszeveszetten zubogó
élet-sodráson,
sebhelyekkel is a szívünkön,
nem törődni már semmi mással,
csak szeretni,
szelíd akarással,
szeretni mindent-odaadással.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése