2025. június 17., kedd

Adamis Anna: Nem kellenek













**
Mondat, értelem nélkül,
Szavak, tartalom nélkül,
Jelek, jelentés nélkül,
Arcok, tekintet nélkül,
Nem kellenek.

Lépés, mozdulat nélkül,
Álom, oltalom nélkül,
Ima, áhítat nélkül,
Ember, emberség nélkül,
Nem kellenek.

Magány, reménység nélkül,
Falak, ablakok nélkül,
Igaz, valóság nélkül,
Való, igazság nélkül,
Nem kellenek.

Zene, felhangok nélkül,
Vonzás, szemérem nélkül,
Tested, szerelmed nélkül,
Élet, életed nélkül,
Nem kellenek.

És neked?

Marie Feesche: Kő az úton

Gondolod, kerül életed útjába 
Egyetlen gátló kő is hiába?  

Lehet otromba, lehet kicsike, 
hidd el, ahol van, ott kell lennie.  

De nem azért, hogy visszatartson téged, 
s lohassza kedved, merészséged. 

Jóságos kéz utadba azért tette, 
Hogy te megállj mellette.  

Nézd meg a követ, aztán kezdj el 
Beszélni róla Isteneddel.  

Őt kérdezd meg, milyen üzenetet 
Küld ezzel az akadállyal neked.  

S ha lelked az Istennel találkozott, 
Utadba minden kő áldást hozott.   

Túrmezei Erzsébet fordítása
  

Mészáros Ferenc: Elfáradt idő












Már nem nógatlak, ülök melletted 
te vagy a hűség a végtelen, 
vonszoltalak, űztelek olykor, 
s te nem mindig jöttél velem. 

Már nem számollak, méricskéllek, 
súlyod sincs, nem is volt soha 
amit érzek, érzékeltem, csak 
önzésem volt, az ostoba. 

Ritmust kínáltál, ütemet akartam, 
csendben tűrted a harcomat 
daloltál néha önfeledten 
s én nem hallottam a hangodat. 

Most itt ülök, öledben pihenve, 
fáradt vagy, mint az ősz, tudom, 
hullajtjuk levelünket, némán 
rozsdásodunk a lombokon. 

Dalod is csak most ért utol, 
ahol fakadt, visszavisz oda, 
az utolsó hangig ölemben viszlek 
és nem hagylak el már soha.

Sárhelyi Erika: Büszkeség

Néma telefon, néma száj. 
Nem beszélünk, ha nem muszáj. 
Csendfalak között tengődünk, 
Szavakkal nem vesződünk.   

Lépne a láb, de konok az áll, 
akkor is, ha szíven talál. 
Nyúlna a kéz, de rálegyint - 
ne kezdjük már újra megint.   

Minek a száj, ha szól a szem - 
annak tükre bizton üzen. 
Falakat húzunk, akár a mester, 
büszke a tartás, ilyen az ember.

2025. június 16., hétfő

Friedrich Hölderlin: Hajdan és ma




Ifjúként szívnek még vidám a napkelte, 
csak az alkony csal könnyet a szemre. 
Immár aggként szorongást hoz a reggel, 
de szent derű kopogtat be az esttel.

Mészáros Ferenc fordítása

Csoóri Sándor: Ha hittem volna

Ha hittem volna suttogásnak, szélnek, 
bölcsőben fölnevelt jóslatoknak, 
most nem volna hosszú ez az éj, 
szemetrohasztó ez a fal 
s az ágyvég ütközőjén se utazna 
hazátlanul a lábfej 
s talán sötét se volna ennyire – 
Ülnék 
az ünnepelt hasbeszélőkkel együtt 
dicsőségem magas székében 
s vonulna előttem vöröslő rózsa-csapat, 
sarkantyús madár-sereg, 
ejtőernyős lányhajak tapsviharban 
és nem szarvazhatna föl senki 
roncstelep-agancsokkal, 
fejemet se vihetnék országos mulatságba, 
mint késsel ékesített 
ökörfejet – 
S a szép, búgócsiga-esteken 
beárnyékolnának a kertek, 
a fák küllői 
és lenne időm evésre, 
ivásra, 
meghalásra, 
fészket rakni a bazalthegy alá 
s csak nézni fölfelé egy örök papírsárkányarc ráncaira, 
bókolva kárörömmel: 
jól van, világ! lebegünk, forgunk, 
áttetszők vagyunk, 
minek is más bizonyság nekünk?

Nádasdi Éva: Újfajta vendégség

A szeretet nem szól. 
Majdnem néma: vár. 
A szeretet vár,   

nem ígér, nem csalogat, 
szelíden, halkan befogad. 
A szeretet ellen 
nincsen semmiféle fegyver.   

A szeretet vendége voltam, 
s ki kellett dobni onnan. 
Nem értettem az egyetlen csodát, 
csinnadratta kellett, micsodák.   

A szeretet egyhúrú dal, 
majdnem jeltelen. 
Mégis nekem szól. Nekem.

Petrőczi Éva: Orpheusz és Eurüdiké












Rilke-variációk –   

I.   

Menj, Eurüdiké. 
Tőlem semmit ne várj, 
ne alázd meg magad – 
ne tedd.   

Nem érdemes.   

Bár egykor 
ágyam ámbrája voltál, 
halotti lepleidből 
téged én   

ki nem bontalak.   

Hazug legendánkat 
megtörve szétkiáltom: 
könnyed lépteimet 
senki nem béklyózhatja meg.   

Te sem.   

Megszoktad úgyis, 
hogy már odaát vagy. 
Nincs, nem lehet 
semmi dolgod velem.   

A te halálod nem 
az én halálom. 
Maradj hát gyökér.   

Én soha nem az istenek 
kegyéért, 
nem érted, neked –   

magamnak játszom.    

II.   

Látod, Eurüdiké: 
bár Orpheusz 
néma maradt, 
te feljöttél 
az Alvilág sötét tájairól, 
s testedről lassan eltűnik 
a halotti gúzs nyoma…   

Mégis, jobb, ha erőddel 
nem dicsekszel. 
Mert vigye csak 
pár lépéssel messzebb az út 
Thrákia rólad alig-tudó fiát:   

Te végleg visszahullsz.   

III.   

Látod, 
se lant, se ének 
nem kell hozzá, 
hogy visszatérjek;   

még annyi sem, 
hogy szavaidnak 
íve legyen. 
Elég, ha fáradt   

napjaid peremén 
helyet adsz nekem, 
s az élet kibontott ámbra-hajam 
minden szálában   

újra szerteárad.

2025. június 15., vasárnap

Ágai Ágnes: Látod?












Látod, 
próbálom élvezni a napfényt, 
vígkortyú dalokat szürcsölgetek, 
és nézem a sziporkázó, csillagos estét. 
Elér a baráti szó, 
melenget simító védelemmel, 
őriz a szeretet, 
árnyékával óv a platánfa.   

Szóval, 
élek, mint bárki más, 
virágot ültetek tavasszal, 
futok a kutyával 
kutyafuttában a Duna parton, 
köszönök az arra jövőnek, 
nevetek, ha viccet mesélnek, 
és elborzadok a Híradó képeitől.   

Vagyis, látszatra minden oké,                
aztán egyszercsak hirtelen, 
mint a hexensussz, 
belém hasít a fájdalom, 
hogy nem vagy! 
Mert nem vagy, 
hiába hívlak, idézlek, 
csalogatlak, 
hiába kérdem, 
mi legyen vacsorára, 
nem felelsz, 
szóra sem méltatsz.   

Látod, 
nem oszthatom meg veled 
bánatom, örömöm, 
kenyerem felét.

Ágai Ágnes: A meglesett élet









Már Bimbó pattan az ágon. 
Kis, kerek, feszes, 
tömörhúsú golyócska. 
Benne sűrűsödik az élet, 
a mulandóság és a szépség. 
Még együtt a van és a lehetséges. 
Idősíkok egymásba zárva. 
Mindjárt kibomlik, 
szétfeszíti héját, 
feltöri a burkot, 
kisodródik, kiáramlik, 
szétterül, sziromszárnyakat 
bont a virágzás. 
A rügy, úgy tetszik, mozdulatlan, 
de egy másodperc, és a lét 
dinamikája életre löki, 
előpergeti, színekbe mártja, 
illattal szórja a 
formatervezett szépség 
diadalmas világrajöttét.  

Majdnem mindegy, 
hogy mennyi időre.

Trausch Liza: Lett nagy csendesség




" És felkelvén, megdorgálta a szelet, és mondta a tengernek: 
Hallgass, némulj el! És elállt a szél, és lett nagy csendesség." 
Márk 4,39  


A viharban, a hajó közepén felmagasodik az egyetlen hatalmas Valaki, a legnagyobb erő, a legnagyobb hatalom: Jézus. Abban a pillanatban könnyű volt ránézni, mert látható volt. Jézus " felkelvén, megdorgálta a szelet." Voltál-e már úgy, hogy nehéz helyzetben megérkezett egy hívő ember, és úgy érezted, hogy újra tudsz hinni? A puszta jelenléte már árasztotta a nyugalmat. Egy repülőgépen váratlanul bemondták, hogy az egyik motor felmondta a szolgálatot, és a gép ereszkedik lefelé. Egy perc múlva a másik motor is leállt. Hirtelen néma csend lett. Addig mindenki beszélgetett, nevetgélt. Egy hívő házaspár is utazott a gépen. Az asszony megszólalt: Ezeknek már nincs mondanivalójuk. De nekünk sincs?! - Megszólalt a férfi: Testvérek, imádkozzunk! Amíg elmondta az egyszerű, szívből jövő rövid imát, a motorok bekapcsoltak. Tudsz-e ilyen helyzetekben imádkozni? Amikor a tanítványok hallották, hogy Jézus megdorgálta a tengert, minden megoldódott számukra. Az Úr Jézus a legnagyobb hatalmasság. Életed beletetted-e már mindörökre az ő hatalmas, erős, átszögezett kezébe? Valahol olvastam, hogy amikor Jézus megbízta Pétert, hogy hirdesse az evangéliumot, Péter megkérdezte: Úr Jézus, annak az embernek is, aki fejedre tette a töviskoronát? - Igen, Péter, mondd meg neki: örökkévaló korona várja a mennyben. - És annak az embernek is, aki tőrrel átszúrta a szívedet? - Igen, Péter, mondd meg neki, hogy van egy rövidebb út is a szívemhez. Ha megtalálod ezt az utat az Atya szívéhez, akkor lesz " nagy csendesség."   

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből Trausch Liza igehirdetéseit a http://trauschliza.mbb.hu oldalon lehet elérni.

2025. június 12., csütörtök

A nap gondolata

 


Jézus nem azért halt meg értem a kereszten, mert olyan szeretetreméltó vagyok, hanem azért, mert szeretni akart engem. 
Annak ellenére, amilyen vagyok! 

Nagy Gáspár: Szüntelen virrasztás

Nem te, hanem Ő, 
talán azért is Ő, mert Nála 
a virrasztás végtelen kegyelme, 
kérdéseidre már hangtalan felelne 
élet-gyertyád szüntelen lobogása. 
Fényénél tollad hajnalig imádkozott, 
hogy „kétkedő fajod” is belássa: 
a lét eleve nem lett elátkozott… 
bár annyiszor voltál lent a mélyben, 
Ő veled volt mindhárom személyben.

Sárhelyi Erika: Az önzetlenekhez

Van, kinek tenyere ég felé néz, 
de két szemét felvetni nem meri, 
mert arcára konok szégyent idéz, 
ha csak másnak kenyerét eheti.  

S van, ki lehajol, tenyere meleg, 
összezár a riadt kezek fölött, 
úgy ad, hogy abba a föld is remeg, 
és felpillant minden sorsüldözött.  

Mert szemében nincs se vád, se kétség, 
s a céda nyomort nem kéri számon, 
csak ad, tisztán, mint a tavaszi ég, 
majd megy - s nem marad utána lábnyom.

2025. június 11., szerda

Weörös Sándor: Üdvösség












Csak azért 
az egyetlen napért 
érdemes volt megszületnem, 
amikor szeretni tudtam, 
és szeretnek-e, nem kérdeztem. 
Csak ennyi történt teljes életemben, 
egyébkor szakadékba buktam. 
Csak ezért 
az egyetlen napért 
érdemes volt megszületnem.

Sík Sándor: Mosolygó gyermek

A nyári busz fullasztó melegében, 
Kék-bóbitás sapkája keretében, 
Anyja mellére békén odabújva, 
Szemben velem egy esztendős fiúcska.   

Szeme azúrját kerekíti tágra, 
Úgy néz a furcsa idegen világra, 
Ami én vagyok, aki mostan boldog 
Gyönyörűséggel arcába mosolygok.   

Csak néz rám, néz rám, komolyan, sokáig, 
Míg szirom arca gömbölyűre válik, 
Ahogy a bimbó feslik szét a bokrán, 
És édesdeden visszamosolyog rám.   

Egy új emberke, ki nem is beszél még, 
Hogyan érti meg mosolyom beszédét? 
Hogy érzi meg, – hisz csak egy éve ember! – 
Hogy a szeretet szólítja szememben!   

Ó milyen titok, milyen csodaszép ez! 
Egy csöpp agy, mely még gondolni se képes, 
A szeretetet már fel tudja fogni 
S a mosolyra vissza tud mosolyogni!   

Ó, ha lehetne, hogy az, aki Atyja 
Minden mosolynak, nekem is megadja, 
Olyannak lennem, mint ez a csöpp gyermek: 
Friss antennája minden szeretetnek.

2025. június 10., kedd

A természet csodái

 



(katt)



Sárhelyi Erika: Magamra öltöm a tavaszt




Magamra öltöm a tavaszt. 
Belebújok a fénylő, üde zöldbe, 
Mint bársony tapintású, langymeleg köntösbe. 
Rózsaszín szirmokból lábamra könnyű sarut kötök, 
Alkonyatkor tobzódó illatokkal jövök.
A madárfüttyöt éhes szívembe rejtem, 
S a most születő, gyönge leveleken 
– Egy harmat lepte, csöndes hajnalon – 
Elaltatom télről maradt csöppnyi bánatom.

2025. június 8., vasárnap

Cseri Kálmán: Pünkösdi változás




Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettek."  Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: "Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak"  Péter így válaszolt: "Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevébe, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát."   
ApCel 2,36-38



Mi történt tulajdonképpen pünkösdkor? Hogyan történt? És történik-e ehhez hasonló ma is? Erre a három kérdésre keressünk választ a felolvasott igéből.  

1.  Mi történt pünkösdkor?  

Az, hogy Jézus Krisztus tanítványai valami miatt megváltoztak. Olyan mélyreható változást éltek át, amilyenre életünk során néhány alkalommal a legtöbben vágyakozunk. Amikor az ember szeretne szabadulni a maga rossz természetétől, amikor szeretne megszabadulni a múlt nyomasztó emlékeitől, vagy valamilyen szenvedélynek a rabságából, amikor szeretne alapvetően változtatni a gondolkozásán, a jellemén, a szokásain, vagy amikor szeretnénk megváltoztatni a gyermekeinket, a gondolkozásukat, a jellemüket, a szokásaikat.  

Sokféle módon próbálkozunk ezzel, igen csekély eredménnyel. Ez a változás az, amit nem lehet elérni sem neveléssel, sem önfegyelemmel, sem ígéretekkel, sem fenyítéssel. Mert Jézus tanítványai pünkösd előtt tele voltak félelemmel, tanácstalansággal, bizonytalansággal. Összebújtak, bezárkóztak, és mondjuk ki: senkinek sem volt haszna abból, hogy vannak.  

Pünkösd után ezek az emberek bátran a nyilvánosság elé léptek. Felelősséget éreztek másokért, valami különös szeretet ébredt a szívükben mindenki iránt, és olyan mondanivalóval léptek színre, amit rajtuk kívül senki más nem tudott elmondani, de amire mindenkinek szüksége volt, és ami mindenkin segített.  

Mi történt közben?  

Tudjuk az evangéliumokból, hogy feltámadása után negyven napig Jézus még együtt volt tanítványaival, és felkészítette őket a reájuk váró szolgálatra. A negyvenedik napon, miközben beszélt hozzájuk, szemük láttára felemelkedett és egy pillanat alatt eltűnt a szemük elől, egy felhő eltakarta Őt. Ők pedig ottmaradtak megrémülve, vezető és védelmező nélkül.  

Mit kell most tenniük?

Mindenesetre összejöttek, imádkoztak, és nagyon féltek, mert Jézus ellenségei nekik is ellenségeik maradtak, és könnyen Jézus sorsára juthattak, bármelyik pillanatban. Összebújtak hát és vártak. Várták, hogy az az ígéret, amit nem egészen értettek, amit Jézus mondott nekik, hogyan és mikor teljesedik be. A tizedik napon, pünkösd napján, ezek az emberek egyszer csak kinyitották az ajtót, kimentek az utcára, ahol akkor rengeteg ember volt, mert Jeruzsálemben nagy vallási ünnep készülődött. Péter nagy bátran és nyíltan beszélni kezdett a sokaságnak a megfeszített és feltámadott Jézusról.  

Maguk is csodálkozhattak: honnan vették ehhez a bátorságot? Miért éppen akkor tűnt el belőlük minden félelem? Hogy tudott egy írástudatlan halász olyan összeszedett beszédet mondani? Hogyan tudott olyan erővel prédikálni, hogy a hallgatók jó része, mintegy háromezer ember, komolyan vette, amit hallott? Ennek jeleként megkeresztelkedtek, hittek Jézusban. S amikor az ünnep után hazautaztak, ők is továbbmondták másoknak azt a jó hírt, amit Jézusról hallottak. Az ő beszédükre is sokan hittek, és néhány évtized alatt a Földközi tenger medencéje tele lett kicsi keresztyén közösségekkel.  

Akik hittek az elhangzott jó hírnek, azok mind ugyanazon a változáson mentek át. Erkölcsileg jellemezte őket, hogy példás házas- és családi életet éltek. Becsületesen dolgoztak. Szerették egymást és az ellenségeiket is. A szegény sorsúak is elégedettek és hálásak voltak. A jómódúak szétosztották vagyonukat azoknak, akik rászorultak, és a keresztyén gyülekezetekben nem volt nélkülöző.  

Mindezt mindenféle szervezés és biztatás nélkül, valami különös csendes belső indításra.  

Mi okozta ezt a változást?  

A Biblia azt mondja: nem mi, hanem ki. Ők maguk is utólag ismerték fel, hogy ez a Szentlélek munkája volt. Pontosan beteljesedett, amit Jézus előre ígért nekik. Amikor például azt mondta: "Erőt vesztek majd, amikor a Szentlélek eljön reátok, és tanúim lesztek az egész földön." Vagy amikor azt ígérte tanítványainak tőlük búcsúzva: "Nem hagylak titeket árván, eljövök tihozzátok." Hogyan, miképpen, mikor? Elküldöm a másik pártfogót, a vigasztaló Szentlelket. És az mikor lesz, hogyan vesszük észre?  

Nem tudták a tanítványok, de megjegyezték az ígéreteket, hogy a Szentlélek majd megtanít titeket minden szükségesre. Elvezet a teljes igazságra. Szót ad a szátokba, amikor prédikálhattok. Nem ti lesztek, akik szóltok, hanem a ti Atyátok Lelke szól általatok. Erő lesz a szavatokban, belülről fog megváltoztatni és vezetni benneteket.  

Jézus lakozna bennük? Akármilyen furcsán hangzik is materialista gondolkozásunknak, így van. Ez történt. Egyébként maga Jézus is ezt ígérte: "Amikor eljön a Szentlélek, bennetek lakik, nálatok marad, és eszetekbe juttat bizonyos dolgokat, amiket én mondtam." Belülről formálja át és kezdi irányítani azokat, akik kapták ezt az ajándékot.  

Újjáteremti azokat, akik kapták ezt az ajándékot, hiszen a Szentlélek ott volt már a világ teremtésekor is. "Isten Lelke lebegett a vizek felett." Ott van minden ember újjáteremtésénél is. A Szentlélek: Isten - amint éppen munkálkodik, amint éppen teremt.  

Úgy gondolom, hogy a Szentháromság titkát az értelmünkkel soha nem foghatjuk fel. Számomra furcsa lenne, ha megérthetnénk az Isten lényének a titkát. Mert ha Isten lénye beleférne az értelmünkbe, akkor az értelmünk lenne nagyobb, és az Isten kisebb. Csak a kisebb fér bele a nagyobba. Mivel azonban képtelenek vagyunk felfogni - olyan szépen mondja ez a magyar kifejezés: nem érjük fel ésszel - az Isten lényének a titkát, az titok marad előttünk, de a hitünkkel elfogadhatjuk azt, amit Isten önmagáról mondott. És Ő úgy jelentette ki magát, mint Atya, Fiú, Szentlélek - Szentháromság Isten. És úgy mutatkozik be sokszor, mint aki Isten felettünk teremtő, uralkodó, gondviselő Atyánk, de ugyanez az Isten Jézus személyében közelebb jött hozzánk, vállalta velünk a közösséget, a szolidaritást mindenben: Isten velünk (Immánuel). Ugyanez az Isten a Szentlélek alakjában még közelebb jön az emberbe, be egészen a szívünkbe - ezt ennél racionálisabban nem tudjuk kifejezni -, és onnan belülről kezd átalakítani, irányítani bennünket.  

Ez történt pünkösdkor és ez ismétlődött meg olyan sokunk életében azóta is.  

2.  És hogyan történt ez? Mi magyarázza azt, hogy nemcsak az apostolok élték át ezt a változást és kapták a Szentlélek erejét, hanem ott mindjárt több ezer ember, azóta meg sok millióan? Mi ennek a magyarázata? Mit tettek ezek az emberek azért, hogy ennek a csodának a részesei lehessenek?  

Hallgatták Péter prédikációját, aki Jézusról beszélt nekik. Ennyit tettek. Hallgattak egy igehirdetést, ami az Úr Jézus Krisztus kereszthalálának és feltámadásának a jelentőségéről szólt, s miközben ezt hallgatták, döbbenten arra a felismerésre jutottak, hogy a bűn nélküli Isten Fiának miattuk kellett meghalnia. Jézus Krisztus a kereszten nem a saját bűnei büntetését szenvedte el, mert neki nem voltak bűnei, hanem az ő bűneik büntetését. Éppen ezért ezt az ítéletet Isten még egyszer rajtuk már nem hajtja végre.  

Mindez tipikusan a Szentlélek munkája. Aki meggyőz minket arról, hogy mimindennel vétkeztünk Isten és egymás ellen. Amikor végre fájni kezd az embernek az, ami bűn. Addig észre sem vette, esetleg dicsekedett vele, vagy természetesnek tartotta. Egyszerre bűnnek látja a saját bűnét (nem a másokét), és fájni kezd. De felragyog mellette a kegyelem is, hogy Isten ezekre a bűneinkre teljes bocsánatot adott már akkor, amikor Jézus meghalt. És akinek a szívében ez a bűnbánat és a bocsánatba vetett hit, a Jézusba vetett hit ott van, az kinyitotta a szívét Jézus előtt. Annak az életébe belép a feltámadott Krisztus, és aki Jézust kapta, az az Ő Szentlelkét is kapta.  

Így történt az, hogy kapták ott ők, és kaptuk azóta nagyon sokan. Mert Jézus előtt az akadály mindig a fel nem ismert, a meg nem bánt bűn. De amikor felismeri, megvallja, és komolyan veszi, hogy erre bocsánatot kapott úgy, hogy ő semmit nem tett azért, Jézus tett meg mindent, akkor Jézus belép egy ember életébe, és vele együtt mindig kapjuk az Ő Szentlelkét.  

Így mondja ezt itt Péter a csodálkozó sokaságnak, amikor azt kérdezik: "Mit tegyünk most, atyámfiai, férfiak?" "Térjetek meg (ez a kifejezés azt is jelenti: bánjátok meg bűneiteket), ennek a jeleként keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevébe, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát."  

Péter ezzel azt mondta, hogy emberek, van szabadulás, mert van Szabadító. Nem hízelgett a hallgatóságnak, mert rájuk mutat: Ezt a Jézust ti feszítettétek keresztre gonosz kezeitekkel. De akármit tettetek, vagy valaki akármennyire elrontotta az életét, lehet újra kezdeni, sőt lehet újat kezdeni a feltámadott Krisztussal. Ezért lett Ő emberré, ezért halt meg, ezért támadott fel, és ezért árasztotta most ki az Ő Szentlelkét. Mindenki megnyithatja a szívét előtte, Ő ott rendet teremt, békességet ajándékoz. Bizonyossá tesz, hogy bocsánatot kaptunk. Visszavezet Istenhez, akit otthagytunk, és végre visszazökken a kizökkent életünk a helyére. A helyén lesz az ember. Tud helyesen gondolkozni, helyesen beszélni, és azzal fogja eltölteni ezt a rövid földi életet, amire Isten azt neki adta. Mindez a Szentlélek munkája.  

Ez azonban azzal kezdődik: hallgatták az igét, megbánták a bűneiket, bizonyosak lettek a bocsánatról és kapták a Szentlélek ajándékát. A befogadott ige által végezte el mindezt az életükben Isten. A Biblia tanítása szerint ez a sorrend megfordíthatatlan.  

3.  Történik-e ilyen ma is?  

Hogyne történne! Hiszen a feltételek változatlanul adottak. Változatlanul mindnyájan rászorulunk arra, hogy Isten Szentlelke újjáteremtsen, mert a bűn annyira megrontott minket, hogy itt nem javítgatásra van szükség, hanem új teremtésre. És változatlanul hatalmasan munkálkodik a teremtő Szentlélek. Ma is hangzik a Jézus keresztjéről szóló igehirdetés. Ma is lehet az Úr Jézus Krisztusban hinni. Ma is kérdezik sokan: mit cselekedjünk, hogy megváltozzék az életünk? S a Szentlélek ma is hatalmasan újjá tudja formálni az életünket.  

Mondok erre egy régebbi példát és néhányat a napjainkból.  

A régebbi a XIX. századból való. A híres angol igehirdető Spurgeon tizenöt éves volt, amikor egy hóvihar bekergette egy kis templomba. Ott éppen istentisztelet készülődött, csak a vihar miatt nem érkezett meg az igehirdető. Némi várakozás után felkelt valaki a padokból, felolvasott a Bibliából, és egyszerű szavakkal elkezdte azt magyarázni. Feltűnt neki a karzaton egy ismeretlen fiatalember, Spurgeon. Egészen személyesen megszólította őt, és rámutatott: az a fiatalember ott, szomorú arccal ül. Fiatalember, nézzen fel Jézusra! És elmondta még háromszor ezt a felszólítást.  

Spurgeon komolyan vette. Sok mindent tudott már Jézusról, mert hívő szülei voltak, de nem volt személyes kapcsolata Jézussal. Azon az estén nemcsak felnézett, hanem szó szerint azt csinálta, amit itt olvastunk az igében: "Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül." Utólag leírta, hogy a szíve mélyéről segítségül hívta azt a Jézust, akiről sok mindent tudott, de akit nem ismert. És a békétlen szívébe békesség költözött, egészen megváltozott az élete - erről az édesanyja beszélt a későbbiekben, hogy mennyire megváltozott. Utána sokakat ő vezetett az Úr Jézushoz.  

Nem kell azonban ennyire visszamennünk, mert Isten kegyelméből itt ülnek közöttünk sokan, akik ha most lenne időnk, alkalmunk, elmondanák, hogyan állította meg őket az élő Jézus Krisztus a nagy rohanásban. Hogyan hullott le a szemükről a hályog. Hogyan vezette el őket igazi önismeretre. Hogyan ragyogott fel előttük Jézus Krisztusnak a kegyelme és változott meg az életük.  

Az egyik szilveszter délután egy fiatalember céltalanul erre kóborolt. Tele volt a szíve keserűséggel, csalódással. Azon gondolkozott, hogy így nem érdemes tovább élni. Aztán feltűnt neki, hogy itt ki van világítva ez az épület, és sokan jönnek ide. Bejött megnézni, mi van itt. Akkor kezdődött az óévi istentiszteletünk. Utólag elmondta, hogy a két oszlop között megállva, úgy érezte: elejétől a végéig ez neki szól. Aztán jött még hallgatni az igét, s egyszer szíven találta őt az ige - ahogy olvastuk a pünkösdi történetben -, kinyitotta a szívét az Úr Jézus előtt, és azóta is az Ő boldog tanítványa. Sok gondja van ma is, de boldog és elégedett ember.  

Valakinek egyszer hirtelen meghalt a férje és évek múlva sem tudta feldolgozni. Tele volt önsajnálattal, keserűséggel, és csak a veszteségét tudta emlegetni. Egy pünkösdi istentiszteleten arról volt szó, hogy a Szentlélek vígaszaló. Az igehirdető kibontotta, hogy ez a szó azt is jelenti: pártfogó, sőt védőügyvéd. Bátorít, bíztat minket, és különösen azokat vigasztalja és bátorítja, akiknek nincs pártfogójuk. Utólag mondta el ez az asszony, hogy miközben hallgatta az igehirdetést, meggyógyult a lelke. S hogy meggyógyult, annak mi vagyunk a tanúi, mert nemcsak az önsajnálattól szabadult meg, hanem felszabadult arra, hogy ő vigasztaljon másokat. És Isten Szentlelke különösen használja őt gyászolók vigasztalására.  

Elmondta egy fiatalember, hogyan került az alkoholnak, később a kábítószernek a rabságába. Sokszor akart szabadulni, soha nem sikerült. Egyszer elhívta egy ismerőse egy református közösségbe, ahol ilyen fiatalokkal foglalkoztak. Az első, ami meglepte, hogy őt ott szeretik és emberszámba veszik. A második, amin elcsodálkozott, miután hallott sok mindent Istenről, hogy Isten őt már jóval előbb szerette és elfogadta. Aztán egyszer ő is segítségül hívta az Úr nevét. És átélte, mit jelent a szabadulás. Azt, hogy nemcsak a rabságból, a kényszerből szabadul meg, hanem még a kívánságtól és a gondolattól is.  

És nemcsak ez az életünk telik el másként, ha Jézus Krisztus Úr lesz valakinek az életében és így a Szentlélek beköltözik a szívébe, hanem egészen másként lépnek ki ebből az életből azok, akik ezzel a hittel és bizonyossággal teszik ezt.  

Egy idős asszony betegágya mellett ültem nemrégen a kórházban, aki elmondta, hogy hirtelen súlyosbodott a betegsége. Emberileg, orvosilag nem sok ideje van hátra. A férje elesett még a háborúban, egyedül nevelt fel négy gyereket. Őt idézem: három pici volt, a negyedik még a hasamban. Nem tudnám megmondani, miből taníttattam ki és házasítottam ki őket. De az én Istenem mindenben gondoskodott rólunk.  

Kedvesen magyarázta nekem: tudja, maga, hogy amit az Úr Jézus a Szentlélekről tanított, az szó szerint igaz? Mert a Szentlélek adott nekem tanácsot mindig, amikor küszködtem a kamasz fiaimmal. A Szentlélek adott bátorságot, amikor védenem kellett a kis családot. A Szentlélek engedte, hogy minden hajnalban, amikor kinyitottam a Bibliát, valamit megérthettem belőle és a végigkísért egész nap. A Szentlélek adott nekem igazi vigasztalást. Most pedig - folytatta - boldogan megyek haza az én Megváltómhoz, aki hűséges volt hozzám egész életemben, és helyet készített nekem az atyai házban. De addig is, amíg itt tart, vigasztalom a betegtársakat - és körbe mutatott a kórteremben.  

Amikor néhány nap múlva újra mentem, üres volt az ágya. Az egész kórterem sírt, és sírtak a nővérek. Az egyikük ezt mondta: én nem vagyok hívő, de ez a néni a mennyországból hozott ide valamit közénk.  

Nem is tudta, milyen igazat mondott, hiszen aki az Úr Jézussal összeköti az életét itt a földön, és akinek adja az Ő Szentlelkét, az belépett a mennyországba, annak elkezdődik az örök élet, az üdvösség már itt a földön. S az viszi magával mindenüvé ezt a kis mennyországot. Ezt tapasztalhatták meg ott azok, akik körülötte voltak.  

Ezt a munkát akarja elvégezni bennünk Isten Szentlelke, hogy már itt újra közösségbe kerüljünk Istenünkkel, és elmondhassuk, hogy hiszem, hogy az örök élet már e földön az enyém lett. Az Atya szeretete ezt lehetővé teszi, Jézus Krisztus kereszthalála ezt hozzáférhetővé tette, és a Szentlélek a mienkké, saját kincsünkké teszi.  

Hadd bátorítsak mindenkit: hívjuk segítségül az Úr nevét. Mert aki segítségül hívja, annak belép az életébe, az másként tölti el ez a néhány évtizedet, és az üdvözül - ahogy a Bibliában olvastuk.  

Hívd segítségül az Úr Jézus nevét még ma! Másként telik el az életed, és másként telik el az örökkévalóság: nem Jézus nélkül, hanem vele együtt tölthetjük azt.  

2025. június 7., szombat

Csoóri Sándor: Végül is










Nincs kihez beszéljek, mégis mondom: 
végül is a szerencse fia voltam: 
kezem, mint fáradt világutazó, 
arcodon és combodon pihenhetett.

Weöres Sándor: Ha nézem a világot

Ha nézem a világot 
a világ visszanéz 
azt mondom, összevisszaság 
ő feleli, teljes egész.     

Azt mondom, csupa valótlan 
a semmiség ragyog 
ő feleli, nézz meg jobban 
a valóság én vagyok.     

Azt mondom, merő idegenség 
sok átsuhanó tünemény 
ő feleli, nézz a tükörbe 
amit ott látsz, az vagyok én.

Buda Ferenc: Ne rejtőzz el...












Ne rejtőzz el, úgyis látlak! 
Rádcsukom a szempillámat. 
Benn zörömbölsz a szívemben, 
s elsimulsz a tenyeremben, 
s elsimulsz az arcom bőrén, 
mint vadvizen a verőfény.   

Nagyon jó vagy, jó meleg vagy, 
nagyon jó így, hogy velem vagy. 
Mindenekben megtalállak, 
s öröm markol meg, ha látlak. 
Nézz rám, szólok a szemednek, 
ne fuss el, nagyon szeretlek!

Petrőczi Éva: Jób könyvéből

............... Mert ő megsebez , de be is kötöz  
............... Összezúz , de kezei meg is gyógyítanak  
............... Jób 5 : 18   

Uram, sebezz és gyógyíts  
kedved szerint,  
csak el ne múljék rólam  
kezed nyoma -   

mert halálba taszít,  
ha többé  
nem foglalkozol velem.   

Ki zúzódást kerülve  
és óvakodva él,  
mint ostoba,   

Csak látszólag veszély ,  
ami az alig - léttől  
megment, amit Te adhatsz  
csak nekem:   

Sebek és gyógyulás  
bölcs ritmusa. 

2025. június 6., péntek

Gősi Vali: Talán a várakozás












Talán a várakozás 
teszi valóban meghitté az ünnepet, 
talán, ha gyengéden magunkhoz öleljük 
a félénken megbújó reményt, 
éled a hit is szívünkben, és kijutunk 
valaha még a mindennapok 
mocskos, ragacsos mocsarából, 
és visítva, véresen megszületik 
végre a Szeretet, 
talán már nem merülünk el többé a sárban, 
nem zsibvásár lesz azután az ünnep a világban, 
ha kigyúl az égi fény a várakozás leghosszabb éjjelén; 
valami szent béke lángol, 
a Kisdedet áldó áhítat - dallam születik a szánkon, 
és a sok badar szó, szitok és átok elporlad végleg 
a szívbéli imákon, 
talán akkor lesz igazi a karácsony... 
"Akkor majd kitisztul néha, 
a csillagok kilátszanak, 
s mint gyermekek, állunk alélva 
egy nagy karácsonyfa alatt."   

*
Az idézett rész Babits Mihály Az előkelő tél című verséből való.

Babits Mihály: Az előkelő tél












Olyan halk és hideg idő van, 
halk és hideg, halk és hideg: 
hallani szinte suhanóban 
a gyöngyház égen a telet. 
Selymesen száll ő rongyaink közt 
s arcba legyez, bár semmi szél... 
Óh láthatatlan, hűvös angyal, 
előkelő, gyönyörü Tél!   

S a hó is itt lesz nemsokára 
s minden egyszerre eleven. 
Aki rápillant ablakára, 
fehér apácák végtelen 
meneteit véli vonulni, 
s ki boltbul az utcára lép, 
lágy-fehér könnyek ostromolják 
kemény csomagjait s szivét.   

Estefelé kitisztul néha, 
a csillagok kilátszanak 
s mint gyermekek állunk alélva 
egy nagy karácsonyfa alatt, 
amelynek ágát föl nem érjük, 
de gyertyás fénye ránk sajog: 
gyertyásan és csufolva néznek 
a karácsonyi csillagok.   

1934. dec.  

Oláh András: kontraszt nélkül

a tükörbe öregülő arcot nézem 
a szemhéjak ráncát s a szemek 
mélyén alvó távoli pillanatot 
esetlenül tévelygünk egy 
kontraszt nélküli világban 
ahol a magaslesen elsuttogott 
szavak már nem találnak ránk 
mert ez már egy másik 
bújócska – ami vérre megy –
s hiába tartunk szünetet 
a szem elgyávul és félni kezd

2025. június 5., csütörtök

Nyikolaj Alekszejevics Zabolockíj: Öregség












Csöndes, szerény, ősz mind a kettő, 
nézik az arany lombokat, 
emennél bot, annál napernyő, 
sétálnak, míg leszáll a nap.  

Beszédük túl szegény szavakban, 
nem szóból, szemből értenek, 
de lelkük szájnál pontosabban, 
derülten, szüntelen cseveg.  

Csupán hétköznapokat éltek 
itt lenn, hol a homály örök, 
s mint éltető láng, lassan égett 
a szenvedés fejük fölött.  

Összetörtek, megnyomorodtak 
gyarló-voltuk súlya alatt, 
de élő lelkük egybeolvadt 
közben, s örökre egy marad.  

S egy kis darabja a tudásnak 
feltárult éltük estelén, 
hogy a boldogság semmi más, csak 
szárazvillám a nyár egén.  

Oly ritkán villan, oly titokban, 
s az ára oly sok szenvedés! 
A fénye oly korán kilobban, 
s mindörökre sötétbe vész!  

Bárhogy becézed tenyeredben, 
bárhogy szívedre öleled, 
kit hajnal szült, fénylő nyeregben 
elvágtat, s nem marad veled.  

Csöndes, szerény, ősz mind a kettő, 
nézik az arany lombokat, 
emennél bot, annál napernyő, 
sétálnak, míg leszáll a nap.  

Mindkettőnek könnyebb a sorsa, 
elmúlt, mi fájt valaha rég, 
és lelkük, mint a gyertya csonkja, 
árasztja végső melegét.  

Kálnoky László fordítása

Petrőczi Éva: Példa és könyörgés

Azt a féllábú sirályt ,  
a vízbedobált kenyérért  
újra és újra alábukó  
fájdalom - orsót  
ki nem mossa belőlem  
semmi idő    

*  

A csonkulás ,  
a megcsonkíttatás  
gyakori óráiban  
ne többet :  
a féllábú sirály erejét  
add meg nekem , Uram !

Petrőczi Éva: A nőcit, hogyha hatvanöt…












A nőcit, hogyha hatvanöt, 
még ne delete-eld, ne töröld, 
hisz ma is Éva lányaként 
sugárzik, pöröl és pörög, 
még most is, akkor is, 
ha volt-aranysörénye hószín, 
s ha itt-ott lelke, s porcikája- tört.   

Vénnek, ifjúnak egyaránt 
elég – talán – e Föld.

2025. június 4., szerda

Izsó Zita: Magánbiológia










A leghidegebb nyári napok egyikén történt. 
A másodikosokkal berendeztünk egy terráriumot 
és beletettünk egy hernyót, hogy megfigyelhessük 
az újjászületés lépéseit. 
Az Aleppóból származó kisfiú pedig megszólalt, 
ugyanígy kelnek majd ki a sírból háromemeletes házunk 
alá szorult halottaik. Nem tudtam, mit mondjak. 

A csend gyorsan megszilárdult, mint 
kiszáradt folyómederbe öntött beton. 
Hogy eltereljem a figyelmüket, kitaláltam, 
nevezzük el a lepkét, ami nemsokára kikel. 
Ő is javasolt egy szépen csengő, furcsa hangzású nevet, 
sokkal később tudtam meg, hogy azt a gyerekeknek kifejlesztett 
antidepresszánst nevezik így, amit akkor már hónapok óta szedett. 

Mire kikelt a pillangó, egy ideje már nem járt iskolába. 

Talán rájött, hogy nem következik be, 
amit mondott, 
és nem akarta elkeseríteni a többieket. 

Mi azért ünnepeltünk egy kicsit, 
végignéztük, ahogy a lepke kibontja gyűrött szárnyait 
aztán kiengedtük, 
becsuktuk az ablakot, a gyerekek csillogó szemekkel néztek utána, 
én pedig nem mondtam el nekik, hogy kint még hideg van, 
nemsokára megfagy. 

Hadd higgyenek tovább a feltámadásban.

Jász Attila: névtelenül

Egy nap, amikor leveszem magamról  
e sokat használt földi nevet, újból  
meztelen leszek, és kiderül végleg,     

névtelenül születtem, egyedül élek,  
névtelenül alszom és egyedül félek,  
névtelen gondolkozom, egyedül érzek,     

egyedül és névtelenül halok majd meg,  
mindig csak ezt tudjam, csak mindig tudjam ezt,   
kérlek, uram, csak addig, csak addig éljek.

Boda Magdolna: csalán cserépben

olyan dacos voltam, hogy marékszám 
tömtem magamba az éretlen gyümölcsöt, 
a fanyar zöld barackot, 
magostól az éretlen szilvát, 
és ahogy mindent más, 
maradt bennem ez is emésztetlenül; 

hajamat gyermekláncfűvel copfoztam, 
fújtam pitypangbibét, 
árokszéli mezítlábas nimfa, 
cingár lábam szárát csalán verte, 
bennem mélyen kaktuszfüge tüskéje, 

plüss-szívemen most szögecses bakancs, 
azt mondtad, soha semminek nincs vége, 
maradnak a szálak örök elvarratlan, 

de ez már nem a múlt, 
ezek itt új, idei pitypangok, 
csak én a régi, felnőttkorba hullt 
nagy, nagy gyerek, 
magamba nőttem: kivehetetlen, 
cserépbe ültetett csalán; 
előre felskiccelt életemmel 
a napok úgy úsznak el 
mint folyón az uszadék fák 
ma is mosolygok szavaidon, 

mosolygok, 
pedig már minden arcizmom fáj.

2025. június 3., kedd

A nap gondolata




Soha ne hozz fontos döntéseket lehangolt állapotban! 

Börzsönyi Erika: Szerelem járvány idején

Egy fiú és egy lány, szemmel látható, 
hogy nem csak osztálytársak lehetnek, 
ahogy a buszon állva egymásra tekintenek 
a maszk takarása felett. Középiskolások, 
most szálltak fel, szemben állnak velem, 
így akaratlanul is szemtanúja leszek a 
jelenetnek. Épp, csak érintik egymást, 
de tekintetük, ahogy egymásra néznek, 
elmond mindent. A lány száll le előbb, 
búcsúzásuk szimbolikus lehet csak, 
a maszkot egyikük sem veszi le és át sem 
ölelik egymást. Mégis, a testbeszéd elárul 
mindent, szándékot és érzést. A fiú szemeiben 
tükröződik a szerelem, integet, s a lány némi 
tétovázás után félénken int, mosolyuk egymás 
felé sejthető csupán. Már kézben van a telefon, 
mire a busz a megállóból elindul, látom, ahogy 
a lány fogadja a hívást. Szerelem járvány idején.
   

P. Pálffy Julianna: Örök március












Mikor átölelsz, 
örök a március, 
tavaszillat táncol 
puha talpakon, 
veled ébredő 
ránc simul 
a homlokon; 
felragyog a fény, 
szemérmetlen mintát 
pingál gyönyörbe 
izzadt bőrömön, 
harap-csókod édes, 
ajkamon égő tűzözön.

Izsó Zita: Ima az ostromlott városért

Uram, add, hogy ma is rossz idő legyen 
ma is rejtse köd az ostromlott város sebeit 
a falakból kilógó vezetékek ne emlékeztessenek minket 
gazdagon termő indás növényeinkre, amiket kimosott az eső 
add, hogy a leomló kövekről ne jusson eszünkbe 
a békében élők szekrényeiben megkeményedő kalácsdarabok 
add, hogy ne gondoljunk 
a szanaszét dobált autógumikat látva 
az utcákon fekvő halottak ujjairól lelopott jegygyűrűkre 
és a harckocsik elvékonyodó fékhangja 
ne emlékeztessen minket gyerekeink kétségbeesett sikolyára 
amikor karácsonykor összegyűlünk 
a katedrális romjaiba ne essen be ferdén az eső 
add, hogy a romok alól kiszedett testeknek legyen elég helyünk az összetolt padok között 
add, hogy körülöttünk enyhüljön a fájdalom 
ha például az a nő, aki esténként sírva fekszik az ágyában 
nem is halhat meg reggelig, ahogy kívánja, 
legalább add, hogy ma a szokásosnál egy kicsivel hamarabb aludjon el. 
Uram, ne add, hogy azt higgyük, nem létezel.

Trausch Liza: Gazdag és Lázár




" Volt pedig egy gazdag ember... és volt egy Lázár nevű koldus." 
Lukács 16,1a, 2a (Lk 16,19-31) 


        A gazdag és Lázár történetében az igerész két teljes életrajzot ír le. Általában olyan életrajzokat olvasunk, amik a halálig tartanak. Ebben a részben három vers a földről tudósít, kilenc pedig az azután valókról. A gazdagnak minden sikerült, semmi rosszat nem mond róla a Biblia. Vigadozott, bíborba, patyolatba öltözött. Lázárnak nem volt senkije, éhes, beteg, fekélyekkel teli ember volt. Az Ige a két végletet tárja elénk, a legrosszabbat és a legjobbat, ami létezik. Ha megkérdeznének, melyik életet választanád, mit felelnél? Tudod-e, hogy mennyivel értékesebb az örökkévalóság? A függöny lemegy, mind a két ember meghal. Vajon mi van a függöny mögött? Meghalt a koldus, és meghalt a gazdag is. Amire mi azt mondjuk, hogy elaludt, arra a Biblia azt mondja, hogy felébredt. A gazdag felnyitotta szemeit valahol, amiről itt, a földön azt hitte, hogy nincs. A bűnesetnél az első emberről azt mondja a Biblia: " És megnyilatkoztak mindkettőjüknek szemei " (1Móz 3,7). Tulajdonképpen bezáródtak szemeik, nem látták már a kerten átmenő Istent, csak szavát hallották. De magukat mezítelennek látták, és megszületett az átkos " én ". Amikor odaérsz, hogy felnyitod szemeid, látod, hogy minden valóság, mégpedig örökké valóság! A gazdag a pokolban kínokban lévén látja az üdvözülteket. A kínban lát, érez, emlékezik. Mondja, hogy van öt testvérem. Azt szeretné, ha a halottak közül elmenne valaki a testvéreihez. De nincs lehetőség! A távolság áthidalhatatlan. Ma még van egy híd, egy szál kereszt. Ma még átmehetsz rajta! Ha véget ér az életed, ez a híd nincs többé számodra.      

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

2025. június 2., hétfő

Kolumbán Jenő: Ember vagyok












Zúzmara díszíti a fákat, 
rigó motoz fagyott avarban, 
az égen szürke felhők szállnak. 
Jó volna elbújni egy dalban!  

Leengedni ablak redőnyét. 
Behunyt szememmel képzelni fényt. 
Élvezni felejtés örömét. 
Élni egy romantikus regényt.  

Ölelni őt kandalló előtt, 
vastag szőnyegen, meztelenül, 
és a táncoló lángok között, 
a vágyunk lassan elcsendesül.  

De jó lenne gondtalan lenni! 
Nem látni bút, bajt, a bánatot 
csak néhány percre elfeledni… 
Nem tehetem, mert ember vagyok!  

Vállamon a világom terhét 
hordom, és már le nem tehetem. 
Húzom a sorsunk evezőjét, 
közös hajónkhoz kötve életem.  

Mary Oliver: Szingapúr

Szingapúrban, a reptéren, 
lehullott a szememről a hályog. 
A női mosdó egyik fülkéje nyitva állt. 
Egy nő térdelt odabent, és mosott valamit 
                 a fehér csészében. 

A gyomrom undorodva háborogni kezdett, 
és megtapogattam a jegyet a zsebemben. 

Egy versben mindig legyenek madarak. 
Mondjuk, jégmadarak, jókora szemükkel és tarka szárnyukkal. 
A folyók mindig kellemesek, mint ahogy a fák is. 
Esetleg egy vízesés, vagy ha mégsem lehet, egy fel-le 
                 fröccsenő szökőkút. 
Az ember kellemes helyen szeretne lenni, egy versben. 

Amikor a nő megfordult, képtelen voltam viszonozni a nézését. 
A szépsége és a szégyenérzete egymással viaskodott, és egyik 
sem tudott felülkerekedni. 
Elmosolyodott, mire én is. Micsoda képtelenség? 
Mindenkinek muszáj dolgoznia.

Igen, az ember kellemes helyen szeretne lenni, egy versben. 
Előbb azonban végig kell néznünk, ahogy a nő maga elé mered, 
                 az elég egyhangú feladatára. 
A dísztárcsa-méretű reptéri hamutartók tetejét 
                 törölgeti kék ronggyal. 
Apró kezével elfordítja a fémet, majd súrol és öblít. 
Nem dolgozik se gyorsan, se lassan, inkább mint egy folyó. 
Sötét haja olyan, mint egy madár szárnya. 

Egy pillanatra sem kétlem, hogy szereti az életét. 
Azt akarom, hogy felkeljen a kérges-lucskos szennyből, 
                 és repüljön a folyóhoz. 
Valószínű ez nem következik be. 
De talán mégis. 
Ha a világ csak fájdalmas és észszerű lenne, mégis kinek kellene? 

Persze, nem ilyen. 
Mint ahogy nincs semmi csodálatos mondandóm, csak 
a fény, mely átragyog egy életen. Mármint 
ahogy a nő szét-, majd összehajtogatta a kék rongyot, 
a mosolya pedig csak nekem szólt; mármint 
ahogy ez a vers teli van fákkal és madarakkal. 

Tóth Bálint fordítása

Mary Oliver: A jégmadár









A jégmadár feltör a sötét habok közül, 
mint valami kék virág, a csőrében egy 
ezüst levéllel. Szerintem ez 
a legszebb világ — feltéve, hogy belefér 
egy kis halál, mégis van-e olyan nap az életed során, 
amelyben ne lenne egy csobbanásnyi boldogság? 
Több hal van, mint ahány levél 
ezer fán, és a jégmadár különben sem azért 
született, hogy ezen gondolkozzon, vagy bármi máson. 
Amikor a hullám bezárul kéklő feje fölött, a víz 
víz marad — az éhségről szóló történet 
az egyetlen, amelyet valaha hallott és elhitt. 
Nem mondom, hogy igaza van. Mint ahogy 
azt sem, hogy nincs. Áhítatosan lenyeli az ezüst levelet 
azzal a vöröslő, törött folyóval, majd egy éles, könnyed sikollyal, 
amelyet akkor sem lennék képes kiverni figyelmes testemből, 
ha az életem múlna rajta, újra a fénylő tenger 
felé veti magát, hogy megismételje, és újra megcsinálja 
(ahogy én vágyok csinálni valamit, bármit) tökéletesen. 

Tóth Bálint fordítása

Vasas Marianna: Felnőttünk

Ó, hogy ágáltunk tizenévesen: 
olyanok ne legyünk, vérmesen védtük 
vélt vagy valós egyéniségünk sarkait, 
és jaj volt annak, ki az éles sarokhoz ért. S hajnalig 
dübögtünk, volt, ki zenére, volt, aki belső muzsikára, 
de mind akkor vettük a legerősebb életérzést vállra. 
És izzó, világmegváltó tervek özöne 
mint avartalan ősz, nem szikkadt el zörögve.  

Félig mégis, mi is éppen olyanok lettünk, 
mi ellen hadakozott serdülő láng-hevünk, 
a kamasz-kanóc peckessége mélybe szottyadt már, örökre. 
Hajt a nyolc óra, hajt az azutáni, nincs kedv éjgyöngyökre: 
harminc körül vagy fölött, ha valaki csillagra nézne, 
avult vagy gyermeteg jelző zápora hull rá, szegényre.  

Valamiket pár társunkkal együtt mégis megőrzött 
felnőttkorunk, nem kábítják mindünket szürke ködök. 
Maradtunk néhányan nyitottak, mégis vadak, azaz szívből szólók, 
jellemben tiszták, érzők és gondolkodók, csak a mérték változott. 
Van, ki egyéniség maradt, megszólalnia sem kell, 
és máris látszik, hogy más ő, hogy eredeti ember. 
És megint mások nem adták fel soha, kudarckoktélt feldolgozva, 
a siker kristályvizét isszák azóta is, a harang a nevüket bongja. 
Mert vannak dolgok, miket kinőni nem lehet, míg fújnak szelek, 
lázadt énünk a múlté, de van, kit a Tűz még mindig emleget…   

2025. június 1., vasárnap

Murányi Zita: meg kell hallani









meg kell hallani itt a csöndet 
ahogy a fűszálak csörögnek 
és talpig fehér gyászban hervad a gyöngyvirág 
a hó alatt szunnyadó tavaszi tájat 
a halkuló partitúrákat 
ahol húrként feszül a törzs 
és a gallyakkal utolsót roppan a szélhegedű 
a zene mögött a gyérülő réteket 
az elvesztett lombot a bokros 
füstöt a téglából rakott 
kéményeken egy másik világot 
ahol valamikor majd csak elkezdődhet az élet 
meg kell hallani az élesedő neszeket 
odabenn a csikorgó telet hagyni hogy mélyebb 
pusztítást végezzen amikor 
helyet csinálunk magunkban a fény születésének.

Börzsönyi Erika: Félelmek közt Európában

Mennyi félelem kísérte végig az életemet! 
Félelem a betegségtől, magánytól, haláltól,
járványtól, a végső magamra maradástól. 
Most mindez eltörpül, más megvilágításba 
kerül a háború rémségétől, amelynek 
fenyegető közelsége megbénítja 
a lelket, megmérgezi mindennapjainkat. 
Míg imádkozom a békéért, és mécsest égetek, 
felrémlik előttem fiatal apám, s anyám alakja, 
akik több, mint hetven évvel ezelőtt pont úgy 
menekültek a közelgő orosz csapatok elől, mint 
most menekülni kényszerülnek újra százezrek. 
Ments meg minket, Istenem a háború rettenetétől, 
zuhanó bombák, becsapódó rakéták fenyegetésétől! 
Éjszakánként, álmomban égő házakat látok, és 
összeomló életeket, nappalainkra a háború réme 
immár árnyékot vetett. Istenem, ments meg!   

Nemes Nagy Ágnes: Széndioxid









Csak a növény a tiszta egyedül, 
Nem ismer kategóriát. 
S a bűnös széndioxidot 
éjszaka mégis ő cseréli át. 
Tisztán ragyog reggel az égi sátor 
a tölgyek néma megváltástanától. 

Weöres Sándor: Szárny nélkül

(Rongyszőnyeg, 144)     

Mikor anyából földre tettek,  
Hová keverték a röptömet?  
Embernek többé ne szülesek,  
Szárny nélkül élni nem lehet.

Nászta Katalin: Lót asszonya

telnek az évek, múlnak egyre 
ezt is megírta mindegyik rendre 
ki tollat fogott valaha és 
sikerült megöregednie 
nehezek a lábak 
a kezek 
az évek 
betelt az idő 
vagy be nem telt 
s ki tudja mennyi belőle, mi számít 
gyanús, hogy inkább az, ami nem számít- 
ott sosem igazán csak mellékesen 
vonszoltuk magunkkal, mint cipőfűzőt 
megkötetlen 
valami fontos dolgunk volt mindig 
tudtuk megbotlunk 
de megállni nem bírtunk 
rohanni kellett eddig, ahol állunk 
ahonnan szájtátva nézünk vissza 
már ha látunk 
mire fel is volt ez a nagy sietség 
közben volt minden megeshetőség 
minek esélyt soha nem adtunk 
tolt vitt a ritmus, lökött idáig 
s balogul hagytuk  

Lót asszonya voltunk

Albert Zsolt: Jelenlét

Meg kell tanulnom, hogy kevéssel tettél kisebbé magadnál. 
Mégis így aprón, nem tudom felérni végtelen nagyságod 
és azt sem, hogy fejemen koronám nem a halál. 
Utam nem siralom, oltalmam nem a kopasz meddő fák.  

Ha hozzád mérem magam, nem semmisülök meg, 
minden szavad lélegeztet, szárnyad életben tart. 
Itt hiszem el, a mindenhol jelenlevőben, ahol hason 
fekszenek csillagok, hogy benned én is nagy lehetek.

Weöres Sándor: A halálról

Ne bánd, hogy meghalsz. Csak tested alakja  
és külön-léted, értelmed muló.  
A többit a minden-befoglaló  
végső keret magába átfogadja.     

Mulandó minden forma és jelenség-  
elbontható a hegycsúcs és parány:  
mint állapot: halandó mindahány  
s mint állomány: időtlen, tiszta fenség.     

Ilyen a lélek is: kihal belőle  
az állapot - az érzés, értelem,  
mely mindig csak a részekre halászik     

s még ezt se bírja, betegecske tőle -  
de ami benne állandó elem,  
elér az el-se-hagyott Drága Házig.