kezet csókol a koldus, és mégsem ő
az igazi szegény, hanem az,
aki már ember,
az a másik, a parányi
siker megvesztegetett
tanítványa, aki
egy kis független nyugalom
kegyéért meglapul a Nagyok
lábainál, – óh,
az az igazi szegény, aki
nem néz föl, hogy le se kelljen
néznie, az, akinek
lelkiismerete
megelégszik azzal a koldus
tisztulással, mely egy falat
kenyérért kapható – – Milyen
más a Hatalmas
Ember, aki ezer idegen
akarat kezéből
kiveri a pengét, óh, milyen
más az a küzdelem, amely
a veszélyek mágneses
mezői s az ellentétek alá-
aknázott birodalma fölött
vezeti a pénz nagyszerü
hadjáratait s az érdek
halálfejes lobogóját
nyiltan föltűzi a legmagasabb
tornyokra – – Óh, be kicsiny
onnan a koldus, be kicsiny a
nagyságos asszony óvatos
könyörülete, – s az egész
emberiség, ez a nyöszörgő
kín-sivatag, be kicsiny
onnan, fentről, hol az önzés
örök toronyőreivel
hiú harcban
csak a legfájóbb földi sikolyok
őrült keselyűi csatáznak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése