Nádasdi Éva: Zsoltár

Tele van az élet jóval; kenyérrel, tisztával, sóval. 

Adjál, Uram, menedéket, adjál, Uram, tisztább létet. 

Adjál, Uram, nyugodalmat, vándornak, hogy vándorolhat, 

éhezőnek adjál étket, s töröljél el minden vétket. 

Félutamon szólok hozzád: közel legyél, 

Istenország. Adjál, Uram – enyhet adni: ne kelljen így megfáradni 

Földi létem jaj-siralmas: vagyok bárány, vagyok farkas. 

Adjál, Uram, menedéket: félelmemül ne rakj fészket. 

Fiókád – én – elesetten keresgéllek elveszetten. 

Szép új napot kéne fonni, gyerekekről gondoskodni: 

család, béke, galamb, alma, s cifraságom fogadalma: 

néked, Uram, felajánlom sok álságos cifraságom. 

Adjál nekem Uram – békét, add az ember menedékét; 

segíts nekem, Uram, árván: vagyok félben a szivárvány; 

Uram, hallgatlak a szélben, eme végső menedékben: 

nem kell dohány, nem kell talmi, csak én tudjak irgalmazni; 

vegyél el a terheimből, adjál többet terveimből; 

társat kérek, menedéket: terveimben rakjál fészket; 

Tudjak, Uram, úgy szeretni: vesztes ügyben nem elveszni: 

ügyeimet félbe hagytam, magamnak nem irgalmaztam: 

bepanaszlom magam Néked: enyhítsd meg a vereséget: 

segíts, Uram, úgy szeretni: emberek közt – ember lenni.