Takaró Károly: Hajnali gondolatok

Hajnali gondolatok

Rákos Sándor: Kenyér

Vallass meg, élő istenem,
törd meg csontjaim büszke élét;
vallass meg, hogy idegeim
a tiprottak életét éljék!
Vallass meg, kemény akarat,
törj össze, hogy igaz lehessek,
hogy útjait söpörjem én
a mezítlábas szeretetnek!
Vallass meg, őrölj finom lisztté,
testemet testeddel cseréld föl,
hogy lehessek meleg karéj
mindnyájunk kenyeréből!

Juhász Gyula: Nyár

A távol csillagok oly szőke fénnyel égnek.
(Annára gondolok, ki szőke s messze rég.)
Kaszálók illatát üzenik esti rétek.
(Annára gondolok, emléke enyhe, szép!)

A nyár ragyog, lobog. Pipacsosok a rétek.
(Annára gondolok, ó én letűnt nyaram.)
Őszünk be közeleg, falevél földre téved.
(Annára gondolok és siratom magam!)

Utassy József: Múzsám, egyetlenem!

Úgy add kezembe fényes tolladat,
mintha utolsó versemet írnám,
hiszen te tudod, hogy a hold alatt
ama haldokló hattyúé lírám!

Takács Zsuzsa: Hasonlat

Az asztalosmester kiadja  megürült padlásszobáját.
Itt farkasaid meghúzhatják magukat. Árnyékukkal
a nyikorgó, fénycsíkos szoba megtelik.
Fedelet tudsz végre a fejetek fölött,
akár egy boldog család, olyanok vagytok.
Ha sírást hall az asztalosmester, fölmutat,
lakója sír! Pedig a farkasok vágynak az erdő
nedves ölére játszani, ők sírnak úntalan.
Labdát pattogtatsz ilyenkor, feléjük
gurítod, megvigasztalódva körbeülnek.
Inkább ezt! kinézel a kicsi, négyszög ablakon ,
mint kimenni a harsogó mezőre,
hol dombokat teker lépéseid elé,
emelkedőt és szakadékot az isteni kéz.

Aknay Tibor: Négysoros

Idő szabadesés: 

emlékeink igéretek, 

igazságaink feltevések. 

Isten állandó.

Sebestény-Jáger Orsolya: A kárpit

(Mt 27,51)

 Foggal-körömmel védték a kárpitot,
a törvényből megszőtt, pókháló fonalat,
évezredek vörös posztójából szabott
rájuk tapadó, poros paragrafusokat.

Ujjuk hegyén tinta, mert nyomtatásba adták,
rendeletbe rejtve, hogy „bevégeztetett”,
s kifordult köpenyük ónszürke zsebéből
hirdettek Fölötte hazug ítéletet.

Valahol mégis útra kél a Szó
kallódó szélben, mint csillag világit:
‹Feltámadt› – s bár nincs rá magyarázat,
vérző sikollyal meghasadt a kárpit.

Gyökössy Endre

"Boldogok, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak, mert Jézus nyomában járnak."

Sebestény-Jáger Orsolya: Pilinszky

Pilinszkyt nem lapozhatom öblös fotelban,
 mint Krúdyt vagy Kosztolányit.
Verseit kemény széken, kőpadlón olvasom,
vagy gyertyafényben kint, a diófák alatti padon.

 Múltja lövészárkot rejtő, sötét évtized,
hol még csodaként kortyolták a tűnődő vizet,
 és szűkszavú kincs volt gyomornak a kenyér.

Szava a szívig ér, akár a gyökér,
s míg lassan, időtlen morzsolom,
él tovább, mint szőlőinda lugas rácsokon.

Mai Ige: Törekedj feddhetetlenségre

"Feddhetetlen becsület őrizzen engem, mert benned reménykedem." 

                                      (Zsoltárok 25,21)

Bobby Jonest tartják a valaha volt egyik legjobb golfozónak. De győzelmeinél is híresebb az,

ami az 1925-ös US Open versenyen történt vele. Véletlenül hozzáért a labdához, és bár ezt senki sem látta, mégis büntetőpontot ítélt meg magának. A lelkiismerete nem bírta volna elviselni tudatot.

Emiatt a büntető miatt elveszítette a versenyt. Amikor a versenybírák gratulálni akartak becsületességéért, Jones egyszerűen csak ennyit mondott: " Ennyi erővel azért is megdicsérhetnének, hogy nem raboltam bankot. Ezt a sportot csak egyféleképpen lehet játszani." Bobby Jones szabályszerűen játszott. Kész, pont. Ezzel tisztelte meg a játék tisztaságát.  Egy sportújságíró így fogalmazott: " Sokak véleménye az, hogy a történelem sok, nagyszerű sportolója közül,

Bobby Jones áll legközelebb ahhoz, amit nagyszerű embernek nevezünk."

Jones megnyerhette volna a bajnokságot, de elvesztette volna becsületét. Neki nem ért annyit US Open megnyerése, hogy emiatt a lelkiismerete kapjon büntetőpontot. Ilyen a fedhetetlenség! Ezt érdemes ünnepelni!

Manapság olyan világban élünk, ami a tehetséget jobban ünnepli, mint a becsületességet, pedig fordítva kellene lennie! A tehetség idővel csökken. Ugyanígy a képesség és a megjelenés is.

Az ember végül elveszíti az erejét és a jó kinézetét. Megtörténhet, hogy az elméje is elborul. De a fedhetetlenségünket nem kell elvesztenünk. A becsületesség az egyetlen, ami az idő előrehaladtával nem romlik. A jó hírnév felépítéséhez sok idő kell - de egyetlen bűn egy pillanat alatt lerombolhatja.

Ezért kell a becsületességet minden másnál jobban ünnepelnünk és védenünk!

Aknay Tibor: Úgy gondolok rád

Úgy gondolok rád, mint jóféle csöndre,
amelyet még óv az erdőknek zöldje,
mint összebújós, páros szép örömre,
ahogy a mag gondolhat a földre,
harangját kereső, tiszta hangra,
melynek nem árt rosszkedvek haragja,
mint ösvényre, melyen a sok vándor
lábnyoma jelzi, hol messzi a távol,
egy jó kávéra árnyas délutánban,
a szóra, mit végre megtaláltam,
mint könnyű esőre a nyári reggel,
ahogyan csak rád gondolhat az ember.

Vörös István: VI. zsoltár

1 Uram, tedd, hogy az éjszaka
ne legyen sötét, nagyon félek.
2 Uram, tedd, hogy a nappal
ne legyen világos, így
mindenki láthat.
3 Uram, tedd, hogy a betegség
ne legyen ember,
ne kelljen szóba állni vele.
4 Uram, tedd, hogy a baj
ne legyen állat, ne tudjon
belemarni a húsomba.
5 Uram, tedd, hogy
a halál ne legyen
tárgy, ne kelljen megfogni
és odébb rakni otthon.
6 Uram, tedd, hogy az emberek
 bűnösök maradjanak,
nem tudnék másképp
a szemükbe nézni.
7 Uram, tedd, hogy a
megbocsátás olyan legyen,
mint a levegő,
hadd lélegezze be bárki,
aki keserűen felsóhajt.

Juhász Gyula: Falusi alkony

A házak és a lelkek csendje jön,
A béke száll nagy, szürke lepedőn.

Bús táj fölött, bárányfelhők alatt
Ezüstöt önt az estbe a harang.

Ballag a nyáj, elbődül boldogan,
Már minden lélek s kapu tárva van.

A mezőkről az illat lopva jár,
Most legbujább, mert elmúló a nyár.

A padokon pipázás, mély a csend,
A kutak gémje kék magosba leng.

A tetőn a nap arany csókja ég,
Ó nap, derű, öröm! maradj ma még!

Bartal Klára: Óvnálak...

Óvnálak féltő figyelemmel,
Égig lobogó szerelemmel,
Őrizném lépted, minden álmod,
Tudván, hogy enyém Te vigyázod.
Hallgatva boldog szívverésed
Érezném: vágyam Te is érzed.
Nevetésedet visszhangozva
Szárnyalna kedvem a magosba.
Keserved, kínod csitítgatnám,
Szívemmel szíved körbe fonnám.
Királynőd lennék, ha szeretnéd.
Házad úrnője. Vagy csak vendég,
Kit úri kedved kiszolgálna,
Míg kérlelő szavadra várna,
Hogy kávés csészéd elmoshassa,
Az ingeid kivasalhassa.
Hallgatnám zenéd önfeledten
S mikor színházba mennénk ketten,
Karodat nekem úgy kínálnád,
Szívem is ropná már a táncát.
Déltájt szólnék az emeletre:
„Gyere le, kedves, megterítve” -
És tányérodba levest mernék.
S ha netán szórakozott lennék,
Tudnád okát a gondjaimnak:
Fejemben rímek kavarognak
S ha megszületik egy-egy versem,
Kedvem majd újra visszaszerzem.
Északra mennénk Szent Ivánkor
(Szemedben éji nap ficánkol),
Röpítenéd az autót százzal
És halat ennénk remuláddal,
Lepényhalat, ízletes szósszal.
S nevetve szólnál: „ Jól van, Jól van,
Tudod, mit mondtam nemrég, drága?
A halászlédnek nincsen párja!”
Andalognánk a szürkületben,
Kezem megbújna tenyeredben
S együtt néznénk este a holdat ….
- Halál, te mindezt elraboltad!

Kányádi Sándor: Most elképzelem

most elképzelem milyen jó is volna
ha kicsit szuszogósan is kimenni
kisétálni a tavaszodó dombra

csak ülni a volt kereszt helyén némán
nézni a várost s nem törődni hogy
a város visszanéz-e énrám

lehunyt szemmel ellátni oda túlra
hol antonio machado tanár úr
szelíden kezet nyújtna

1979