Oláh András: alapművelet

                          Kányádi Sándorra emlékezve   

mostanság sok a mínusz – kell a hely –
ezért a kivonások szaporodtak el   

…látod senkise megy az úton
nem nyikorog a szekérkerék
nem bőg a tehén a szomszédban
nem szól a kolomp s néma a fürj is
és az út menti buja gaz sem nő fel az égig   


* * * 

 a reflektor kihunyt kihalt a színpad
Isten az árnynak csalóka színt ad
előbújik minden amire vágyol
mosatlanul enni gyümölcsöt a fáról
trappolni a porban messzi mezőre
lenni tücsköknek bogaraknak őre
csüngni a meséket suttogó tájon
s hogy otthon valaki mindennap várjon


* * *   

amott a fák hegyén jár egy néma Krisztus
Galambfalva most az erdőelvi Sixtus
patak csobog s fölötte hold ragyog
fuldokolnak benne a csillagok
valaki jön valaki meg elmegy
ködöt pipál ma érted minden hegy
visszahúzódsz némán mint a kövi rák
s körülötted járni tanulnak a fák 

Oláh András: [ha rád gondolok]

ha rád gondolok kövek és szikla-szorosok
jutnak eszembe… vízesések várromok
erődtemplomok patakban gázolás
fáradtságöröm és szomjúság… ha rád
gondolok a Székelykő gerincén figyeljük
az öregedő fényeket a madarak
röptét az egymást navigáló szöcskéket
a párába rejtőző szentgyörgyi várat
az évtizedekre visszamutató remetei
zarándokutat a kőfolyást a vízmosást
ahol hűsével a nyár megkínál
foszladozik a sokat próbált hátizsák
de nem lehet megunni jövünk
sebesülten is – lezáratlanul maradt
viták után – cipelve tegnapot és mát
megannyi félreértést és árulkodást
mert itt elmúlik a szorongás: ajtók
nyílnak egymás felé kihátrál a sietség
s egy pillanatra az idő is megáll 

Bob Gass: Légy biztos magadban!

 „ Mert a nekünk adott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak.” 

(Róma 12:6) 

A bizonytalan emberek gyakran mondanak igent, amikor valójában nemet szeretnének mondani. De azok, akik önmaguk tudnak lenni, nem hagyják, hogy mások irányítsák őket. Olyannak látják magukat, amilyennek Isten látja őket, ezért Isten Igéje vezeti őket, nem az elutasítástól való félelem.

Megtörténhet, hogy olyan sok erőfeszítést teszel azért, hogy mindenkinek a kedvében járj, hogy végül elveszíted önmagadat. Kérdés: úgy érzed, nem tudsz mindenki minden elvárásának megfelelni? Szeretnél nemet mondani, de a mások elégedetlenségétől való félelem miatt továbbra is engedelmeskedsz? Időközben egyre nő benned a feszültség, és azt gondolod: „én ezt már nem bírom tovább”?

Ne haragudj azokra, akik újra meg újra követelésekkel állnak elő! Te vagy a felelős a saját életed rendezéséért! Te döntöd el, mennyi az elég! Ehhez tisztában kell lenned a saját értékeddel, az elhívatásoddal, az életed irányával, céljaiddal és azzal, hogy mi a fontos számodra. Egy keresztyén író így fogalmazott: „Évekig éltem mások elvárásainak nyomása alatt. Azon töprengtem, mi lesz, ha cserben hagyom őket? Azt hittem, ők gyakorolnak nyomást rám, pedig a valóságban saját félelmeim és bizonytalanságom nyomtak le. »De hát téged nem érdekel, mások mit gondolnak?« – kérdezed. Az, hogy mások mit gondolnak, nem az én gondom, hacsak nem csinálok problémát belőle. Az én dolgom az, hogy tetszésére legyek Istennek, és olyanná legyek, amilyennek ő akar látni. Ha bárki más próbálok lenni, megfosztom magam áldásaitól, mert Isten nem áld meg egy utánzatot.”

A megoldás az, hogy megnyugszol abban a tudatban, hogy ki vagy Krisztusban, mert ha ezt tudod, akkor minden más a helyére kerül életedben.

Forrás: maiige.hu

Pilinszky János: Zűrzavar

Egy nemlétező résen át
nézi a szörny, de nem látja a mennyet.
A megsemmisült pillanat
kulcslukán át hiába leskelődik.
Ettől lesz egyre súlyosabb
és egyre könnyebb.
Az, hogy semmit sem lát,
sziven üti, holott a szörny
valójában nem létezik.
Csak én vagyok Én, te meg ő.
Istenem, irgalom!

Lesznai Anna: Koldusnóta

Hitvesed lenni nem szeretnék,
Lelkem kérges lett és kemény,
Mint fának törzse tépett ágak
És letördelt gallyak helyén.

Szeretőd lenni sem szeretnék...
Mert szegény és szemérmes lettem,
Mióta többé nem ragyog
A gyermekkor napja felettem.

Áttetsző néma lánggal égve
Oldaladon miért is járok,
Nincsen vágyam, nincsen reményem
Mire várok?...

A bűvös pillanatra várok,
Amely megnyitja néma ajkam
S elmondom mind, mit réges-régen
Én néked elmondni akartam.

S te meghallgatod a beszédem,
És meg sem fogod a kezem;
S ahogy beszélek serked vérem,
S elömlik bánat, vágy, szemérem,
Nehéz csöppekben életem.

Anna Ahmatova: („Hogy volt? Kíváncsi vagy-e a szóra?...”)

Hogy volt? Kíváncsi vagy-e a szóra?
Hármat ütött az óra.
Búcsúzott, a karfát fogta,
Szinte kínban, mégis eldadogta:
„Ez minden… Ó nem, elfeledtem,
Én szerete… Én önt szerettem
Nemrégiben.” –

„Igen.”

1911.

Konczek József fordítása

Anna Ahmatova: Egyszerű élet

Tanulok bölcs, egyszerű életet,
nézem az égboltot, Istenhez esdve,
s hogy elcsitítsam riadt szívemet,
sokáig elcsavargok minden este.

Száraz lapu zörög a domb alatt,
ősz lankasztja az égő berkenyéket.
Én verseket írok, vidámakat,
rólad, múló, múló, gyönyörű élet.

Hazamegyek. Megnyalja kezemet
lágy szőrű macskám, enyhülten dorombol.
És nézem a tavi fűrésztelep
ormán kigyúló fényt az ablakomból.

A csendet csak ritkán zavarja meg
a gólya, ahogy leszáll az ereszre.
És hogyha az ajtót megzörgeted,
talán már fel sem figyelek a neszre. 

Rab Zsuzsa fordítása

Botos Ferenc: Roráté

szemek néznek a csillagokra

a csillagok lenéznek oda

csillámlik a csönd az égben

valami vonzás bűvöletében

gyönyörködik az éjszaka

Botos Ferenc: Ki tanít meg

Ki tanít meg a fölsejlő világra
ki tanít meg az elmúlásra
arra mit tud a tölgyfa, rózsa
arra a teljesség állapotra
hogy ne legyél férgesült gyümölcs
lehulló, töpörödött mása
látni, hallani, szagolni
teremtett világból növekedni
verejtékes, nász-szagú testtel
ég alatt kedveshez simulni…
Ki tanít meg a fölsejlő világra
ki tanít meg az elmúlásra

Gary Moore: Nothing's the Same...

Nothing's the Same...

Katona Béla

 Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz, és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának követői, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe. (ApCsel 9:1-2)    

 Valaki azt mondta, hogy leginkább két ellentétet szító dolog van a világon: a politika és a vallás. Nehéz vitatkozni ezzel. Mert könnyen vitatkozás lesz abból, hogy két ember nem ugyanazt gondolja a politikában zajló eseményekről, vagy a vallás dolgairól. Sokszor barátokat, családtagokat választ el egymástól, fordít szembe egymással az egyik, vagy éppen mindkét téma.

Hogy miért valójában? Azért, mert az ember könnyen gondolja azt, hogy csak úgy lehet látni valamit, ahogyan én látom. Én jól látom, a másik pedig rosszul. Meglepő mennyire nem látja a fától az erdőt – gondoljuk. Egyfelől nem biztos, hogy így van. Másfelől a más véleményen lévő nem ellenségem. Aki nem ugyanazt gondolja, amit én, azt nem kell gyűlölni, arra nem kell haragudni. Mégis gyakran megtörténik.

Csendesen kérdezem, hogy ellenségünk a másképpen gondolkodó ember? Ellenségünk a világot másképp látó, a más vallású, a más politikai párttal szimpatizáló, a tőlünk eltérő véleményen lévő embertársunk? Tévedünk, ha azt hisszük, hogy igen. Legalábbis Jézus nélkül könnyen láthatjuk így embertársainkat. De vagyunk annyira gyarlóak, hogy még Jézussal a szívünkben is képesek vagyunk ezt gondolni és látni.

Igénk Sauljában az a megdöbbentő, hogy a farizeus, az Istent szolgáló ember Isten nevében nekimegy a másképpen gondolkodó és hívő embertársainak. S szerinte ez rendjén is van így. Pedig szó sincs róla.

Testvérek! Mi munkálhat azokban, akik másokat lelőnek, lekaszabolnak karddal? A közelmúlt néhány borzalmát idéztem fel az előbbi mondatban. Aki kicsit követi a híradásokat, hallott vagy látott is képsorokat az Amerikában és a Németországban történt esetekről. Nem tudjuk, hogy kiben, milyen indulat munkálkodik, de félelmetes, amikor kiderül, hogy vannak, akik ölni tudnak vélt vagy valós igazukért…

Forrás: Mai Ige és Gondolatok

Lányi Sarolta: Bús, könyörgő zsoltár

 Ne engedd, kedves Istenem,
Hogy meztelenné szegényítsenek
És elvegyék rajtamvaló ruhámat.
Fehér, fehér, fehér ruhám szegélyét
Ne hagyd szemérmetlen kezekben.
Inkább bénán foszoljanak le rólam
A rossz kezek.
Sáros szavakkal meg ne szégyenitse
Szegény, szűzenfehér hóköntösöm
Szégyentelen rossz, rút szatirok ajka.
Isten! te égi, jó apa
Siess, segíts, mert bántanak.
Itt állok s Néked áldozom
Hiábatiszta életem. Te látod.
Fáradt fejem emeld, Uram, Feléd
S fogadd szívem a Te örök Szívedre.

Katona Béla

 Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél. (Galata 6:1)     

Ha nem szólunk, amikor látjuk a bajt, a megtévedést, a bűnt a másik életében, akkor felelőtlenek vagyunk. Olyan ez, mintha valaki lát egy házat égni, de nem rohan, hogy segítsen az oltásban, sőt eszében sincs a tűzoltókat sem értesíteni. Isten előtti felelősséggel tartozunk egymás iránt. Az csak a kaini indulat és felelőtlen beszéd, hogy „Talán őrzője vagyok én az én testvéremnek?” Kain ezt felelte az Úrnak arra a kérdésére, hogy hol van Ábel, a testvéred? Pedig jól tudta, hol van. Gyilkos indulattal kioltotta az életét. Ilyen halált okozó mulasztás lehet, ha nem figyelünk egymásra szeretettel.  Persze megkaphatjuk a másiktól, hogy „Nekem senki ne mondja meg a frankót!” Vagy éppen: „Ne szólj bele az életembe!” Ez a magatartás éretlenséget is mutathat, vagy éppen a bűn mélységét is jelentheti.  Nem tudom, ki, hogy van vele, de engem ritkán szoktak meginteni. Ha mégis megtörténik, akkor először rosszul esik. „Hogy jön ehhez a másik? Pont ő beszél? Pont nekem? Pont most?” – ilyeneket is szoktam gondolni. Nehéz elfogadni, ha valaki azt mondja, hogy nem jól csinálod. Ezt ne csináld. Nem jó megoldás. Általában magamba szállok és szükségem van egy kis időre, amíg elfogadom a helyreigazítást, sőt hálás is tudok lenni érte. Mert ezek a javunkra vannak. A másik ember ugyanis kívülről látja, mert az Úr megláttatja vele, amit mi nem látunk.

Forrás: Napi Ige és Gondolat

Szabó Lőrinc: Enyém volt s mégse enyém ma

Enyém volt s mégse enyém ma,
enyém ma is, és idegen,
ha eszembe jut, újra hajnal
ragyog az életemen. 

Nézem s nem látom. Az arca
csupa fény, felhő, remegés;
virágzene: szóba fogni
túlsok és túlkevés. 

Virágzene, érthetetlen.
Ki tudja, nem álom-e?
Tűnt évek titka, merengő
fény- és illat-zene. 

Enyém volt s mégse enyém ma,
nem enyém, s örökre az,
neki üzenek, a szive tudja,
s megdobban: úgy van, igaz! 

Enyém volt és mégse enyém ma,
enyém ma is, és idegen,
ha eszembe jut, újra hajnal
ragyog az életemen.

Marie Feesche: A különös ruha

Szenvedésed Isten-adta ruhád.
Először sehogyan se illik rád.
Úgy találod, hogy nagy neked.
Belenőhetsz, ha békén viseled..

S ha Isten ráteszi áldó kezét,
erőt arra is ád,
hogy úgy viseld végül a szenvedést,
mint drága ünneplőruhát.

Túrmezei Erzsébet fordítása