Fecske Csaba: Hely

az eget habos felhőivel
mintha álmából keltve
festette volna valaki
szép és bizonytalan
még nem lelte meg valódi színét
határát a hajnali pára hálóingében
pihen a szemérmes vidék
az ismerős otthonos táj
ahol mintha téged szólítana néven
minden ösvény poros gyalogút
a szélben doromboló görbe hátú domb

Sebestény-Jáger Orsolya: Ábrahám

(1Móz 17) 

Csak adnád meg nekünk Ábrahám hitét
e szétforgácsolt, szilánkos ég alatt,
ki lovak s tevék szusszanásinak
ősidők óta ismerője vagy.

Csak rejtenéd áldott kezeddel
mások elől legbensőbb szobánk,
így kósza utakra kóborló álmaink,
el, csak a tűnődő égnek mondanánk.

Csak adnád meg nekünk Ábrahám hitét,
oly egyszerű volna, erős és szelíd,
mint vihar után a júliusi ég,
ha szél fújja felhők tincseit.

Szekeres Mária: A porszem tanítása

Egyszer, hogy lássak, nőni akartam.
Nőni, hogy már én legyek te, és ti mind,
belétek áradni, tudva birtokolni sorsokat,
élni bennetek és helyettetek.
Uralni létet és halált…
Ahogy nőttem szorongva, egy apró porszem
rám kiált: Isten végtelen pereméig,
határtalanságához hiába vágysz.
Nézd, én létem birtokolva
milliárd magammal Benne nyugszom el.
Békéje kicsinységem ringatója, hatalmas
csak Ő maga. Benne van létünk
egyetlen biztos otthona…
s rám nevetett az ég millió ragyogó csillaga.

A nap gondolata

Minél több időt és energiát szánsz a hitedre, annál erősebb lesz. Minden alkalommal, amikor félsz ugyan megtenni valamit, mégis megteszed, újraprogramozod a hozzáállásodat. Másként fogalmazva: amikor félelmet érzel, az nem azt jelenti, hogy állj meg, hanem azt, hogy indulj; nem azt jelenti, hogy add fel, hanem azt, hogy küzdj még jobban!

Oláh András: didergéseink

vacog a kezedben a telefon
– maroknyi fuldokló remény –
a szavak elakadnak hamar: az a másik
semmit sem értett meg belőled
– érzi azt az ember amikor nincs tovább –
itt kint másképp esik az árnyék
a mindent felélő bolond szorgalom
miatt elfogytak a feladványok
a nyitva hagyott kérdések
de a megfejtés-mező mégis üres maradt
és üres vagy te is amikor fojtva elköszönsz
s ha pár másodperc múlva halk búgással
remegni kezd zsebedben a készülék
– nem számít már: úgysem veszed fel

Áprily Lajos: Őszelő, I.

Szeretnél napfényben ragyogni még? 

Késő. Ma gyászba öltözött az ég. 

Madárraj sír a nyírfán: őszapók, 

s a réteket beszőtte mind a pók.  

Jékely Zoltán: Imádság

Egyre mélyebb a kút, amelyből estelente 

felhúznám az imák enyhetadó vizét; 

se esti anya-csók, se égi tente-tente – 

Nincs, mi eloltaná napi poklom tüzet…

Áprily Lajos: Csend, I.

 Nem húz az égen több vadlúdcsapat, 

szél sem rezzenti künn a bús határt. 

Halkan feszül a néma pillanat, 

s nézd: száll a hó. Az első. Csendre várt. 

Áprily Lajos: Csend, II.

Gyertyán és bükk. Alattok

őz járt: az érre ment.

Egy titkos fejsze csattog

az erdőn, messze, bent.

Megálltam és figyeltem:

megállt és megpihent.

Csupa csend volt a lelkem,

s az erdő csupa csend.

Pilinszky János: Intelem

Ne a lélekzetvételt. A zihálást.
Ne a nászasztalt. A lehulló
maradékot, hideget, árnyakat.
Ne a mozdulatot. A kapkodást.
A kampó csöndjét, azt jegyezd.

Arra figyelj, amire városod,
az örök város máig is figyel:
tornyaival, tetőivel,
élő és halott polgáraival.

Akkor talán még napjaidban
hírül adhatod azt, miről
hírt adnod itt egyedül érdemes.

Írnok,
akkor talán nem jártál itt hiába.

A nap gondolata

Ha a félelmekre összpontosítasz, ha azokat táplálod, és megadod magad nekik, akkor növekedni fognak. Egyedül az éheztetéssel lehet őket legyőzni. Ne szánj rájuk időt és energiát! Ne tápláld őket pletykával, rossz hírekkel vagy rémisztő filmekkel! Összpontosíts a hitedre, és tápláld minden nap Isten Igéjével!

Oláh András: fogolycsere

megcsörrent a telefonom
már ötödször kerestél – éreztem
hangodon a fojtott szemrehányást –
szabadkoztam
bár tudtam: a szavak sötétjéből kisejlik
a bennem homályló áramszünet
– elengedtelek hát s elengedtél te is:
nem volt ez más mint szimpla fogolycsere

Csoóri Sándor: Önarckép, egyetlen tollvonással

Magam sem értem: sokszor ott álltam én,  

ahová már csak egy madár  

                    mert volna leszállni gyanútlanul.

Oláh András: hol az a másik

a hegyeknek erre nincs semmi nyoma
sír a magány hogy hol lesz az otthona
csukott ablakodon hajnalfény játszik
keresed magadban: hol az a másik   

szétszéledt szavak közt egy kérdőjel kinő
sirat a végleg lelassult idő
a beszédes csöndből a könny is kiveszett
szeretnéd mesébe szőni a színeket   

de elveszti szirmát mindegyik virág
sárban ringatózik az elvetélt világ
mosolyra éhezik bennünk a halál
s átfagyott lelkünk haza már nem talál 

Oláh András: alapművelet

                          Kányádi Sándorra emlékezve   

mostanság sok a mínusz – kell a hely –
ezért a kivonások szaporodtak el   

…látod senkise megy az úton
nem nyikorog a szekérkerék
nem bőg a tehén a szomszédban
nem szól a kolomp s néma a fürj is
és az út menti buja gaz sem nő fel az égig   


* * * 

 a reflektor kihunyt kihalt a színpad
Isten az árnynak csalóka színt ad
előbújik minden amire vágyol
mosatlanul enni gyümölcsöt a fáról
trappolni a porban messzi mezőre
lenni tücsköknek bogaraknak őre
csüngni a meséket suttogó tájon
s hogy otthon valaki mindennap várjon


* * *   

amott a fák hegyén jár egy néma Krisztus
Galambfalva most az erdőelvi Sixtus
patak csobog s fölötte hold ragyog
fuldokolnak benne a csillagok
valaki jön valaki meg elmegy
ködöt pipál ma érted minden hegy
visszahúzódsz némán mint a kövi rák
s körülötted járni tanulnak a fák