mint szőlőfürtjeit az őszi Nap,
gyermek valótok él tovább szívemben
emlékek, színek és szavak.
Tanítsd Uram tudnom, s tudatnom:
ha fájt is olykor – begyógyult a seb,
tanítsd magam margóra írni,
hadd legyek, ha kell, mind mellékesebb.
Hogy nélkülem is tudjanak élni tovább,
mint tőről lemetszett nyurga fűzfaág,
mint mélyből a mag, ha felszínre tör,
mint elárvult arc, ha eltörik a tükör.
Tanítsd Uram tudnom: így van ez rendben,
az örök körforgás apró része lettem,
s mint patak vize feltartóztathatatlan,
továbbcsorogva mindenemet adtam...
de egykor én voltam a párna,
őr az álmotok felett,
én voltam az étel, s a játékszeretek.