Hermann Hesse: Pillangó

Kis pille könnyű szárnyon, 

égszínkék remegés, 

gyöngyház-borzongás-álom, 

csillog, ragyog s enyész.   

Ilyen volt boldogságom: 

rebbenő jelenés, 

szemvillanásnyi álom: 

csillog, ragyog s enyész.   

Lator László fordítása

Zelk Zoltán: Nem kérdezem

Harisnyád és a kombinéd 

a fürdőszoba fogasán, 

lehet, hogy már csak ennyi vagy, 

s most lett magány csak a magány?  

Mert milyen örvény ez a csend ! 

ötvennyolc évem elmerül - 

ki azt hittem, eztán veled, 

még soha ilyen egyedül.  

Volt gyászom és volt haragom, 

s hogy érezzek még, volt sebem, 

megkérdezhetném, tudod-e, 

mit is tettél? nem kérdezem.  

Csak várlak. Tudom, hazajössz, 

s a szomszéd szoba ajtaján 

árnyad némán levetkezik 

s mellemre térdel a magány.

Veronica A. Shoffstall

Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt 

a kézfogás és az önfeláldozás között... 

És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel, 

és a társaság a biztonsággal... 

És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét, 

és a bók nem esküszó... 

És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget: 

a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével... 

És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, 

mert a holnap talaja túl ingatag ehhez... 

Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, 

ha túl sokáig ér... 

Műveld hát saját kertecskédet, magad ékesítsd fel lelkedet, 

ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked...

Sarah F. Adams: Hadd menjek, Istenem...

Hadd menjek, Istenem, 

Mindig feléd, 

Fájdalmak útjain 

Mindig feléd. 

Ó, sok keresztje van, 

De ez az én utam, 

Mert hozzád visz, Uram, 

Mindig feléd. 

 

Ha este száll reám, 

S csöndes helyen 

Álomra hajtanám 

Fáradt fejem: 

Nem lesz hol nyughatom, 

Kő lesz a vánkosom, 

De álomszárnyakon 

Szállok feléd.  

Szívemtől trónodig 

Mily szent csoda! 

Mennyei grádicsok 

Fényes sora. 

A szent angyalsereg 

Mind nékem integet; 

Ó, Uram, hadd megyek 

Én is feléd!  

Álomlátás után 

Hajnal, ha kél, 

Kínos kővánkosom 

Megáldom én. 

Templommá szentelem, 

Hogy fájdalmas szívem 

Uram, hozzád vigyem, 

Mindig feléd!  

Csillagvilágokat 

Elhagyva már, 

Elfáradt lelkem is 

Hazatalál. 

Hozzád, ha eljutok, 

Lábadhoz roskadok: 

Ottan megnyughatok 

Örökre én.     

Áprily Lajos fordítása

Imre Flóra: Hálaadás

mondja magát az én számmal az Úr 

s mond engem is az ő szavai által 

a mellékjelei a csillagok 

és ott rezeg a kétes éjszakában 

ahogy a csönd lomhán feszül-lazul 

és téged is mond aki olvasod  

Boda Madolna: (gyorsfénykép a repülőből)

a föld szaga a folyó színe a levegő íze illata az arcokon sápadt  

mosoly vagy bánat vagy semmi csak üres kép az arc helyén  

amelyet megfesthetsz ez itt már nem a tieid földje és a vonások  

idegenek ott édes itt keserű a szél és forró a nap és hidegebb a  

föld más a világ és a szó se édes hogy kihull a száj melegéből és  

emlékszel hogy a tanfolyamon órákig kínlódtál egy hang helyes  

kiejtésével WITH és WITHOUT megmosolygod egykori  

magadat good afternoon anyway majd megszeretlek érzéseim  

ellenére

Kassák Lajos: Veled vagyok

Előtted megyek

te én előttem

a koranap aranylánca

csilingel kezemen.

Hová mégy - kérdezem

feleled - nem tudom.

Siettetném lépteim

de te jobban sietsz.

Előtted én

te én előttem.

Egy kapu előtt mégis megállunk.

Megcsókollak

te nekem adsz csókot

aztán elindulsz szótlanul

és magaddal viszed életem.

Nemes Nagy Ágnes: Dal

Szeretnék már szeretni, 

hogy lényed megtanuljam, 

én lennék a kisujjad,                    

és mondanád: kisujjam.   

Szeretnék nem szeretni, 

mint macska, heverészni, 

magam sétálni menni, 

s hogy merre, meg se nézni.

Nemes Nagy Ágnes: Állatok

Sok éven át sütött a nap: 

Vénebb vagyok, s így boldogabb. 

Megértem. 

A gyermek rezgő, állati 

félelme kezd kiállani 

csontomból. Ép a térdem. 

Kígyóm, kutyám és tigrisem 

nem bírják el tekintetem, 

farolnak. 

S lesúnyt-fejű sok állatom 

szűk pórázon sétáltatom 

a megnyíló fasorban. 

Mult és jövendő éveim 

vattáznak, védnek kétfelől, 

s gyalázat 

csak akkor ér, méltánytalan, 

ha meg kell adnom majd magam 

az állati halálnak.  

Bálint Tamás: Délibáb

A fénynek nem számít, 

hogy hol törik meg: 

a sportautó motorháztetőjén,                   

a vadászfegyver ravaszán, 

a kedvesnek hitt szemében 

vagy annak a pohárnak a száján, 

melyet utoljára a szádhoz emelsz.

Lator László: Jóság

Egyszerűen és átlátszóan  

lebegünk a világ dolgai fölött,  

mint a súlytalan madarak,  

mint a levegő, mint a semmi.     

Nem akarunk semmit, de éjszaka  

vágyaink lila lánggal égnek,  

s reggelre megszületnek bennünk  

a föld, a nap és az állatok.     

Mi vagyunk a föld, a nap és az állatok,  

a lassú folyók és a messze  

hegyek hullámzó éneke,  

határtalan alázat.     

A földért és a fákért és az égért,  

az állatokért és az emberekért vagyunk,  

a kemény falakon áthatolnak  

remegő sugaraink.     

Megértésünkben felolvadnak a kövek,  

az utak összefutnak,  

szemeinkből a földre  

a jóság szüntelen zuhogása árad.     

Érezzük ereink lüktetését,  

időtlenek, határtalanok vagyunk,  

s magunkba oldjuk  

az újuló és porladó világot.

Wendell Berry: A vadon élő dolgok békéje

Mikor szorongással telnek a nappalok 

és a legkisebb neszre is felriadok éjjel, 

mert aggódom magam s gyermekeim élete felől, 

elindulok és lenyugszom ott, ahol récék 

pihennek a vízen pompázva és fenséges gémek keresnek étket. 

Békével töltenek el a vadon élő dolgok, 

kik nem terhelik meg életüket előrevetített 

gyásszal. Eltelek a csendes víz társaságával. 

Fényórájukat váró, naptól vaksi csillagok 

sejlenek felettem. Egy időre 

megpihenek a világ kegyelmében és szabad vagyok.  

Szil Péter fordítása

Jean de La Fontaine: A felfuvalkodott béka

     Egy ökröt lát a béka s szép,     

     nagy testét írigyen csodálja. 

És ő, ki csak kicsi, egy tyúktojásnyi ép, 

jól felfuvalkodik, dagad, feszül a hája,     

     hogy oly ökörnyi nagy legyen. «Tudom, –         

          szól, – most se kell sok, nézd hugom, 

elég-e mondd? no még! s most nézd, elég-e kérlek? 

– Még nem. – Hát most talán? – Most sem. – Hát nincs szemed? 

– Meg sem közelited.» S a pöttömtestü féreg         

        addig dagad, míg szétreped. 

Sok ilyen ostoba teremt itt zűrzavart: 

a kispolgár kastélyt építtet, mint a herceg,     

     kis herceg nagykövettel henceg         

         s a márki apródot szalajt. 

Radnóti Miklós fordítása

Áprily Lajos: Új cinkeszó

1 

Köd és mínusz tíz. Február. 

De az a „kicsicsűr”-madár 

nagyvígan fittyet hány neki 

s pici gitárját pengeti. 

Nem lát eget, nem lát napot, 

nem érez olvadás-szagot, 

köd gomolyog, köd tornyosul, 

tollára permetegje hull, 

de ő csak szól, csak zöngicsél. 

Ki bátorítja, mire vár? 

Alusznak még a vak csirák. 

Azt várja tán, hogy egy bohó, 

kíváncsi és hamarkodó 

avar-takarta hóvirág 

csukott szemét kinyissa? 

Kicsi madár, 

te drága, drága optimista! 

2 

Tudom, megnő s megárad majd a fény, 

pacsirtát röppent ég felé a rét, 

dalok fakadnak zöld ágak hegyén 

s hallom völgyünk wartburgi versenyét. 

Aranymálinkó, nyaktekercs, rigó, 

kakukk, pintyőke, gerle versenyez: 

a növekedő fényben ragyogó 

új forradalom ujjongása ez. 

Olyankor hallgatsz, éber cinkeszó, 

s ha szólsz, a hang a nagy koncertbe vesz. - 

De te voltál az első hírhozó, 

te zengted itt, 

hogy elmúlnak tirannusok, telek. 

S míg a világköd foszlását lesem, 

kicsi madárkám, így köszöntelek: 

bátorítóm, poétám, váteszem!

Áprily Lajos: Május muzsikája

1 

Langyos eső suhog a lombokon. 

A vadgerlék szavaló-kórusa 

átbúg a suhogáson. Figyelem: 

milyen meleg és milyen monoton. 

Öreg vagyok, s csúfolkodnak velem. 

Azt búgják: Tavasz, tavasz, szerelem. 

2 

Ragyog a reggel. Délre már borul. 

Szél bókoltatja nyírfáim sorát. 

Estére rojtos felhő komorul 

s dörögve ontja sűrű záporát. 

Villám villantja túl a hegytarajt 

s lelkembe mámort lobbant, késeit. 

Hallgatom ezt a gyönyörű morajt, 

május felséges mennydörgéseit.