Képes Géza: Igen, de

barát?
igen
de
nem ér rá –
szerető?
igen
de
nem ér rá –
kártya-
partner?
sakk-
partner?
séta-
partner?                            
igen
igen
igen
de
nem ér rá
más-más
irányban
loholunk
pedig
mehetnénk
lassan
kézen fogva
együtt
bomlásnak
indult
az emberiség:
a sort mi kezdjük
s talán
be is
mi
fejezzük –
barátodnak
telefonálj
még
ma:
lehet
hogy
a vonal
holnap
már néma.

Bencze Mihály: Körforgás

ne ébredj fel míg 

nem látod álmod túlsó partját 

ne álmodj míg

nem érzed szerelmed fájdalmát 

ne szeress míg 

nem tudod mi a sötét gyűlölet 

ne gyűlölj míg 

nem tudod mi a magányos élet 

ne élj egyedül míg 

nem tudod mi a szárnyaló szabadság 

ne érezd magad szabadnak míg 

nem tudod mi a gyötrő rabság 

ne raboskodj míg 

nem tudod mi a csillag a remény 

ne remélj míg 

nem tudod mi a hit az erény 

ne higgy míg 

nem tudod mi a gyarló pogányság 

ne élj pogányul míg 

nem tudod mi a halál a temetés 

ne halj meg míg 

nem tudod mi a szent ébredés

Leopold Staff: Ember

Olvasom a történelmet 

És látom, mit tettél 

Az évezredek folyamán, Ember. 

Öltél, gyilkoltál 

S egyre arra gondolsz, 

Hogyan csinálhatnád jobban. 

Elgondolkozom, megérdemled-e 

Neved elején a nagy E-t?   

Dabi István fordítása

Hervay Gizella: A leckét megtanultam

bármilyen nyelven 

fel tudom mondani 

a nyomort  

ha már senki sem érti 

meghalhatok

Hervay Gizella: A kékiringó kihallgatása

kihallgatták 

a kékiringót  

a halántékuk lüktetett  

és mosolygott 

a tövis   

Lukács Flóra: Rózsaszín

Azt kérted, a szigeten találkozzunk, 

reggel nyolckor, 

pedig előző este 

hajnalig együtt voltunk. 

Nem volt kedvem elindulni, 

nem szerettem a reggeli nagy beszélgetéseket, 

de belementem. 

Végig te beszéltél, 

huszonöt percig figyeltem is, 

aztán már csak arra gondoltam, 

mennyire kívánok egy rózsaszín vattacukrot. 

Túl sokat akartál. 

Nem tudtam mit kezdeni az egésszel. 

Leginkább untam. 

Egyébként is túl korán volt. 

Csak néztem a hátad mögött 

az árust, ahogy a cukrot a gépbe önti, 

és a hurkapálcára tekeri 

a hömpölygő anyagot. 

Gyerekek és párok kezében 

fújta a szél a kék és fehér, 

hosszabb, rövidebb szálakat, 

ahogy harapták, 

egyre szebbnek láttam őket. 

Egy óra múlva szakítottunk.

A nap gondolata

Az aggodalom olyan, mint egy hintaszék: 

mozgásban tart, de nem visz sehová.

Henri Meschonnic: [Ahogy az arcod…]

Ahogy az arcod 

egész tested mesélt 

a nyelv elmondhatta amit akart 

a fülnek a deréknak a szemnek igaza volt teljesen 

nem ismerik a kimondhatatlant 

ha a szavaid egy része porba hull 

a seb még túl friss ahhoz hogy idővel visszatérj 

mégis tested jelölte ki az utam 

nem fordulunk vissza az úton 

amikor az egyik nem tud járni a másik kezét nyújtja hogy meggyógyítsa 

nem várakozunk amikor együtt vagyunk 

nincs egyedül aki úgy ismer téged ahogy én 

elválunk azért hogy újragondoljuk a jövőt.  

Páricsy Lilla fordítása

Wisława Szymborska: Néhány szó a lélekről

Van lelkünk, van. 

Ám egyikünknek sincs folyton-folyvást 

és mindig.  

Nap nap után, 

esztendő esztendőre is 

eltelhet nélküle.  

Olykor csak a gyermekkor 

félelmeiben, rajongásában 

telepszik meg egy időre. 

Olykor csak a felismerésben, 

hogy megöregedtünk.  

Csak elvétve segédkezik 

olyan keserves tennivalóknál, 

mint bútorokat tologatni,

bőröndöket cipelni vagy 

órákig gyalogolni egy szűk cipőben. 

Űrlapok kitöltésekor 

vagy húsdarálás idején 

rendszerint szabadnapos.  

Ezer beszélgetésünkből 

egyben ha részt vesz, 

és még ez sem törvényszerű, 

hiszen többre tartja a csendet.  

Ha testünk szaggatni kezd és kínozni, 

lopva távozik a szolgálatból.  

Válogatós fajta: 

nem szívesen lát minket tömegben, 

a fölényért vívott harcunktól és 

zavaros ügyeinktől a hideg kirázza.  

Az öröm s a bánat előtte 

nem két külön érzés.

Csupán ha egybekapcsolódnak, 

lesz jelenvalóvá számunkra.  

Bátran számíthatunk rá, 

ha végképp elbizonytalanodtunk, 

és mindent tudni akarunk.  

Az anyagi világ tárgyai közül 

az ingaóra a kedvence és 

a tükör, mely akkor is szorgoskodik, 

ha senki felé nem pillant.  

Honnan toppan elő s faképnél 

mikor hagy ismét, nem árulja el – 

ám hogy megkérdezzük, feltétlen elvárja.  

Úgy fest tehát, hogy egyfelől 

szükségünk van rá, 

de valami okból neki is 

szüksége lehet ránk.  

Zsille Gábor fordítása

Böszörményi Zoltán: Útmutató az örökkévalósághoz

Ha a lélek halhatatlanságát 

kutatom magamban, 

a jelen-szülte gondolatba kapaszkodom.

A test és a lélek csak addig egy, 

míg el nem választja őket 

egymástól a halál, 

mely ott van minden eddigi jelenben, 

és bennem is vigyázzban áll. 

Hirosimában, ha valaki 

farúddal üti meg a parki harangot, 

annak hangja összeköt a jelennel 

minden volt és lesz pillanatot, 

még akkor is, ha az erő, 

mellyel ezt a gondolatot gondolom, 

pusztán transzcendencia, 

ellentétben áll azzal, 

amit megtapinthatok. 

Sodródom az időben. 

Az örökkévalóságban szorongok.

Adam Zagajewski: Az éj

meseszépen táncol  

és heves vágyak fűtik.  

Kutatja, merre az út.  

Erdők mélyén zokog.  

Belepusztul a hajnalba,  

a hőbe, a kakasszóba.

Zsille Gábor fordítása

Adam Zagajewski: Akarsz-e sírni

A fák sátrai közt mászkáltam, 

s olykor megérintett egy-egy esőcsepp, 

mintha csak azt kérdezték volna: 

akarsz-e szenvedni? 

Akarsz-e sírni? 

A levegő nyirkos volt, 

a levelek csillogtak, 

illatozott a tavasz és a boldogtalanság.  

Zsille Gábor fordítása

Trausch Liza: A nagy közbevetés

" És mindenekfelett, mi köztünk és ti közöttetek nagy közbevetés van, úgy hogy akik akarnának innét ti hozzátok általmenni, nem mehetnek, sem azok onnét hozzánk át nem jöhetnek." 

Lukács 16,28  

Az Ige még nem az üdvösségről és kárhozatról beszél, hanem az Ábrahám kebeléről és a pokolról. Egyik sem hely, hanem állapot. Valaki kérdezte: hol fér el annyi ember az üdvösségben és kárhozatban? Olyan, mintha azt kérdeznénk: a boldogságban hogy fér el annyi ember? A boldogság sem hely, hanem állapot, ott mindenki elfér. Az elkeseredésben hogy fér el annyi ember? Mennyi ember van benne, még te is elfértél ott. Nekünk a gondolataink, fogalmaink egészen mások. Azt gondoljuk, a föld és a nap fölött van Isten országa. Erre mondták az űrhajósok, ott voltunk, nincs ott semmi. Ha azt mondja az Ige, hogy fent, az állapotot jelent, nem teret. Ülhetsz ugyanazon a széken, és majdnem elrepülsz a boldogságtól, vagy lehetsz mélyen benne az elkeseredésben. A hitoktatás sok mindent anyagszerűen magyaráz. Gyerekkoromban azt hittem, mélyen le kell ásni, ott van egy nagy tűz, az a pokol. A csillagok fölött pedig a mennyország található. Isten országa nem hely, hanem szeretet, öröm. Egy lépés, és benn e lehetsz abban a boldogságban, amire vágytál. "Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szentlélek által való öröm" (Rm 14,17). Jézus vére és áldozata által leszek igazzá. Ezt követi a békesség és az öröm. Egy olyan egészen új állapot, amit eddig el sem tudtál képzelni, hogy létezik. Erre mondja az Ige, hogy köztünk és köztük nagy közbevetés van. Óriási szakadék, amin nem lehet átjutni. Talán többekben felmerül a kérdés, hogy jutok én oda?!     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Emily Brontë

Szeretett unokahúgom emlékére!

"Az élet hosszú vagy rövid, 

mit számít, öröklét ha vár; 

lent búcsúzunk, de fent megint 

találkozunk, hol nincs halál."

(Fordította Tapfer Klára)

Adam Zagajewski: Ez a nap

Ez a nap,  

amikor megérkezik a hír,  

hogy meghalt egy közeli személy, egy barát,  

vagy valaki, akit nem ismertünk, csak a távolból csodáltunk  

– az első pillanat, az első órák: ő már nem él,  

ez biztosnak tűnik, végérvényesnek, talán még  

hivatalosnak is, hitelt adunk (nem szívesen) a hírnöknek, aki  

kétségbeesetten értesít minket telefonon, vagy a rádióállomás  

szenvtelen bemondójának, mégsem tudjuk elhinni,    

a világon semmiért nem tudjuk elfogadni,  

hiszen még nem halt meg (számunkra), korántsem halt meg,  

ő már nincs, de még nem tűnt el  

örökre, ellenkezőleg, van, léte legerőteljesebb  

pontján lép elénk, még növekszik,  

jóllehet már nincs, még beszél,  

jóllehet már elnémult, még győzedelmes,  

jóllehet már vesztett, elvesztette a harcot – mivel?  

az idővel?, a testtel? –, de nem, ez nem igaz, győzött,  

elérte a teljességet, a lehető legnagyobb teljességet,  

oly teljes, olyan hatalmas, kiváló, hogy nem fér el  

az életben, szétrobbantja az élet törékeny edényét,  

kimagaslik az élők közül, mintha más anyagból  

alkották volna, a legkeményebb bronzból,  

és ugyanabban a percben elkezdünk találgatni,  

félünk, kapkodva beszélünk, tudjuk,  

máris megérkezik a csend  

és az erőtlen sírás.  

Zsille Gábor fordítása