Advent 2025

Advent negyedik vasárnapja.

Cseri Kálmán: Őrködtek éjszaka

" Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik:  Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában."

Lk 2,8-11

          Lukács evangélista olyan szemléletesen írja le a karácsonyi történetet, hogy szinte magunk előtt látjuk annak egy-egy mozzanatát. Először ecseteli azt a nagy felfordulást, amivel az Augustus-féle népszámlálás járt, azután elkíséri Józsefet és Máriát Betlehembe, ahova nekik is a népszámlálás miatt kellett menniük, noha Mária már mindenórás volt.  

          

          Megtudjuk a leírásból, hogy senki nem fogadta be őket Betlehemben, s így végül is egy barlangistállóban volt kénytelen világra hozni első gyermekét. Hogy valamennyire biztonságba helyezze egy állatetető-jászolba fektették le. Ezt követően kerül sor a most hallott történet leírására, amiből megtudjuk, hogyan hangzott el először a karácsonyi örömhír: Szabadító született, és hogyan bizonyosodtak meg a pásztorok ennek az igaz voltáról.  

Ma este ezt az utóbbi jelenetet vegyük szemügyre, és ennek az üzeneteit vigyük magunkkal.  

1.  Olyan ez, mint egy egyfelvonásos dráma, aminek négy jelenete van. Az első jelenetet így írja le az ige: "Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett."  

       A pásztorok abban az időben a legmegvetettebb társadalmi réteghez tartoznak, elsősorban azért, mert a farizeusok állandóan vádolták őket. A farizeusok kényesen igyekeztek betartani a törvénynek minden előírását, szegény pásztorok meg nem voltak abban a helyzetben, hogy mindent, mindig betarthattak volna, hiszen sokszor vízben szegény területeken legeltettek, és ott nem végezhették el naponta többször az előírt mosakodásokat. Aztán a jószágnak szombaton is ugyanúgy enni, inni kell adni, mint máskor, s így nem tarthatták be pontosan a szombat-törvényt sem. Emiatt lassan kialakult, hogy megvetett emberekké váltak. Annyira, hogy bíróság előtt például nem tanúskodhatott pásztorember.  

       Számomra ez már evangélium, örömhír volt a karácsonyi történetből, hogy íme, akiket az emberek megvetnek, lekicsinyelnek, háttérbe szorítanak, Isten éppen azoknak jelentette ki először a karácsonyi evangéliumot, és éppen őket használta fel arra, hogy elhirdessék azt másoknak. Aki esetleg az ilyenek közé sorolja magát, hogy engem lenéznek, megvetnek, eleve hátrányokkal indultam, az tudja meg, hogy Isten különös gyengéd szeretettel veszi körül az ilyeneket, és számíthat mindig erre az Istenre.  

       Mi most ezeknek a pásztoroknak éppen hogy a jó példáját szeretnénk felragyogtatni, és minél inkább követni is. Négy dologban is példát adnak nekünk, erről szól ez a négy jelenet, amire utaltam.  

       Vajon miért éppen nekik jelentette ki Isten először a Messiás születését? A summás válasz erre nyilván az, hogy azért, mert így látta jónak Isten. Tetszett az Istennek - ahogy Pál apostol szokta írni. De azért vizsgáljuk meg, mi jellemezte ezeket a pásztorembereket.  

       Jellemezte őket mindenekelőtt az, hogy abban a nagy felfordulásban és hangzavarban, ami akkor uralkodott, ők akkor is csendben voltak. Isten ma is a csendben jelenti ki magát. Jézusról mondja egy születése előtt hétszáz évvel leírt prófécia, hogy "Ő nem kiált, és nem lármázik, és az utcán nem hallatja szavát."  

       Isten nem kezd versenyt kiabálni ennek a világnak a hangforrásaival. Az Isten szava halk és szelíd hang - ahogy olvassuk Illés történetében, és azt csak az hallja meg, aki csendben van. Ha túl nagy körülöttünk a lárma, vagy túlságosan hangosan zakatol bennünk sok minden, vagy éppen mi vagyunk igen harsányak, akkor nem halljuk meg az Isten csendes szavát. Ezért fontos, életfontosságú azoknak, akik keresik Istent, vagy már megtalálták, hogy naponta biztosítsanak maguknak ebben a nagy felfordulásban és hangzavarban, amiben élünk, egy kis csendet, amikor csak Istenre figyelnek.  

       Lehet látni itt a gyülekezetben, hogyan fejlődik, növekszik azoknak a hite, bölcsessége, tisztánlátása, szent élete, akik ezt komolyan veszik, és mennyire helyben járás marad azoknak a vallásos vagy sokszor hívő embereknek a lelki élete, akiknek a számára ennek nincs jelentősége. Isten a csendben, a csendben, a csendben beszél és munkálkodik. S miközben ez a világ mindent elkövet, hogy ne legyen csendünk, nekünk mindent meg kell tennünk azért, hogy mégis biztosítsunk magunknak valami módon ilyen célra csendet.  

       Jellemezte ezeket a derék pásztorokat az is, hogy miközben aludt az egész világ, ők akkor is ébren őrködtek és vigyáztak a rájuk bízott nyájra. Mert a nyájat éjjel is sokféle veszedelem fenyegette. A szükséges pihenést úgy oldották meg, hogy felváltva őrködtek, de mindig voltak, akik ébren voltak akkor is, amikor a világ aludt, és őrizték azt, amit rájuk bíztak.  

Ebben az egyszerű tényben fontos figyelmeztetés van.  

       Mert ezen a világon ma nagy altatás folyik. Minden módon mámort kínál a világ, főleg a fiataloknak. Ők még könnyebben el is fogadják, mert nincs elég keserű tapasztalatuk, de a felnőtteknek is. Ezért akarja szétverni a világ, a világ fejedelme - nyugodtan mondhatjuk: az ördög és az ő eszközei - mindazokat a természetes közösségeket, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az ember ébren maradjon, a felelőssége friss maradjon és gondolkozzék: a házasságot, a családot, a faluközösséget, a nemzetet, olykor még a gyülekezeteket is, és kínálnak helyette műközösségeket, olykor virtuális kapcsolatokat, csak azért, hogy minél többen egyedül maradjanak, szokjanak le a gondolkozásról, főleg a kritikus és önkritikus gondolkozásról, felejtsék el a múltjukat, a gyökereiket, ne gondoljanak a jövőjükre, vagyis ne mérlegeljék soha cselekedeteik következményeit, és ebben a mámoros vagy alvó, vagy félálomba szenderült állapotban azt csinálhat a gonosz velük, amit akar, és arra kényszerítheti őket, amire akarja.  

       Mindent elkövet a mi ellenségünk, hogy rá ne ébredjünk valós állapotunkra. Hogy komolyan ne vegyük azt, hogy Isten nélkül a bűn állapotában vagyunk, ami maga a végleges pusztulás. Hogy meg ne halljuk a karácsonyi örömhírt, hogy van szabadulás, mert megszületett a Szabadító. Hogy ne jussunk igeközelbe, ahol Isten beszélhetne velünk, hogy ne higgyünk, és ne üdvözöljünk. És nehogy osztályrészünk legyen az a nagy öröm, amiről itt az angyal a pásztoroknak beszélt.  

       Nagyon nagy szükség van arra, hogy minél többen legyünk, akik megőrizzük a józanságunkat akkor is, ha kínálják a különböző mámoros szereket és módszereket. Fontos, hogy minél többen legyenek, akik megtanulnak virrasztani, és akik őrizzük ennek a világnak a sötét éjszakájában is mindazt, amit Isten ránk bízott.  

       Őrizzük azokat, akikért Isten felelősekké tett: a házastársunkat - ha van -, a gyerekeinket, a gyerekeink, unokáink tiszta gondolkozását, tiszta szép beszédét, szókincsét, azokat az erkölcsi értékeket, amiket Isten kínál a benne hívőknek. És őrizzük mindazt az értéket, amit úgy hagytak ránk mások, és vigyázzunk a jövőnkre is, ne tegyünk tönkre mindent már most, ami az életnek a feltétele.  

       Jellemez-e minket ez, amit itt a pásztorokról olvastunk, hogy "... őrködtek éjszaka a nyájuk mellett"? Ismerjük-e a vigíliát, a virrasztást, ami fárasztó, de amivel értékeket lehet menteni, és amivel Isten megbízta az övéit? A virrasztó valamiféle fényt is szokott magának teremteni. A pásztorok éjszaka pásztortüzek körül ültek és virrasztottak.  

       Jézus Krisztus mondja azt, hogy amikor majd másodszor eljön erre a világra, az Emberfia keresni fogja, hogy talál-e hitet a földön. Eljön, és vizsgálja ezt a sötét, besötétedett világot, és kicsi pásztortüzeket keres. Minket hol fog találni? Egy ilyen pásztortűz közelében virrasztva, vagy pedig a nagy sötétségben alva?  

        Van egy másik ige is, amit szintén Lukács ír. Hadd olvassam még ezt el, ahol ezt mondja a mi Megváltónk: "Vigyázzatok magatokra, nehogy a szívetek elnehezedjék mámortól, részegségtől, vagy a megélhetés gondjaitól; és hirtelen lepjen meg titeket az a nap, mint valami csapda, mert úgy fog rátörni mindazokra, akik a föld színén laknak. Legyetek tehát éberek és szüntelen imádkozzatok, hogy kimenekülhessetek ezekből..." (21,34-36).  

       Amikor Jézus éberségre intette az övéit, akkor gyakran hozzáfűzte ezt is: "és imádkozzatok". Legyetek éberek és imádkozzatok, és ne menjetek bele a kísértésekbe.  

       Tanuljuk meg ezektől a pásztoroktól ezt, és ha eddig hiányzott az életünkből, hadd legyen ezentúl jellemző reánk, hogy mi virrasztunk a szó ilyen lelki értelmében. Éberek maradunk, nem lehet manipulálni bennünket sem ígérgetésekkel, sem fenyegetésekkel. Még ha ingyen kínálják a mámorosító szert, még ha fizetnének azért, hogy elfogadjuk a felkínált mámort, akkor sem fogadjuk el, mert mi az Isten népéhez akarunk tartozni, akiket az jellemez, hogy éberek és imádkoznak. Mert kijelentést azok kaptak karácsony éjszakáján, akik ébren voltak, akkor is, amikor a világ aludt. És mi tudjuk az igéből, hogy az "ördög, mint ordító oroszlán szertejár és keresi, hogy kit nyeljen el", úgy, hogy nagy szükség van az éber őrködésre.  

Ez az első jelenet.  

2.  Miközben így, a kötelességüket teljesítve, őrködtek ezek a pásztorok, egyszer csak világosság támad az éjszaka kellős közepén és megjelenik előttük egy angyal. Mivel addig valószínű még nem láttak angyalt, és mivel a menny jött közel hozzájuk, kellőképpen megrémültek, s ezért az angyal kedvesen így kezdi a mondókáját: "Ne féljetek". És ott elhangzik a karácsonyi örömhír.  

       Egy mennyei küldött (az angyal szó ezt jelenti: küldött) igét hirdet. A betlehemi mező templommá válik, ahol hangzik az Isten nagy tetteiről szóló igehirdetés, és hangzik az Istent dicsőítő ének. Isten cselekedett. A pásztoroknak a tudomására hozza az angyal, hogy beteljesedtek a próféciák, valóra vált minden jövendölés, ami az eljövendő Messiásról szól az Ószövetségben. Kezdve a legelsőtől, amit már az 1Mózes 3-ban, közvetlenül a bűnbeesés után mondott Isten az embernek, hogy az asszony magva majd a kígyó fejére tapos. Folytatva azzal a sok-sok szép jövendöléssel, aminek egy részét talán könyv nélkül is tudnánk idézni, hogy egy fiú születik nekünk, gyermek születik nékünk, az uralom az ő vállán lesz, és ő szabadítja meg népét a bűneiből.  

       Mindez beteljesedett. Igehirdetést hallanak a pásztorok ott a sötét éjszakában. Ugyanez történik ám minden alkalommal, amikor Istennek a földi küldöttjei irányítják a hallgatók figyelmét Isten nagy tetteire, és hirdetnek örömhírt. Minden igehirdetés alkalmával ugyanez a csoda ismétlődik. Sokan beszámolhatnánk arról, hogyan tapasztaltuk meg, hogy valóban a mi sötét éjszakánkban világosság támadt. Egyszerre sok mindent észrevettünk, amit addig nem. Megláttuk az utunkat, felragyogott előttünk a mi Istenünk.  

       Isten fontos információkat akar közölni az igén keresztül velünk, amelyek szükségesek az élethez, az örök élethez, a megmenekülésünkhöz. Így szoktuk-e olvasni és hallgatni az Ő igéjét? Ennyire konkrétan mondja itt el: Szabadító született nektek ma, akit megtalálhattok Betlehemben, egy jászolban. Egészen pontos, hogy ki cselekedett, kik a címzettek: nektek született. Pontos az időmeghatározás: ma. Pontos a helymeghatározás, meg lehet győződni róla. Aki nem hiszi, járjon utána.  

       Isten ilyen konkrétan szokott üzenni egy-egy igében és igehirdetésben, és azoknak, akiknek van fülük a hallásra és van hitük az emberi küldöttek bizonyságtételén túl az Isten hozzájuk szóló szavát meghallani, azoknak ismétlődik ez a tapasztalatuk.  

       Bárcsak minket is jellemezne, hogy így olvasnánk és így hallgatnánk az igét, hogy: nekünk született a Szabadító, és akár ma is összeköthetjük az életünket vele. Vagy elmélyíthetjük, felfrissíthetjük a vele való kapcsolatunkat.  

3.  Ez a jelenet arról szól, amit így olvastunk a 15. versben: "Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: "Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr." Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet, és a jászolban fekvő kisgyermeket."  

       Mire utal ez? Arra, hogy hallották az igét, Isten üzenetét, és hitték is, meg nem is. Mert az egész olyan furcsa, olyan szokatlan, olyan példátlan volt. Beteljesedett volna minden ígéret? Itt van a Messiás? Na de hogy van itt? Úgy, mint egy újszülött csecsemő? Hát mit tud az csinálni? Hogyhogy egy jászolban fogják őt megtalálni? Nem oda szokták fektetni az újszülötteket. És miért éppen nekik mondta ezt egy angyal? És biztos, hogy egyáltalán angyal volt? És bizonyos, hogy hallották ők azt, amit hallottak?  

       A végén már mindenben tud kételkedni az ember, miközben hiszi, vagy hinni szeretné azt, amit Istentől hallott. Ez sokszor jellemző ránk is. És nem ez a baj, a baj az, ha itt megáll valaki. Magam sem tudom, hogy igaz, nem igaz. Te hogy gondolod? Nekem az a véleményem hogy... Nem mi döntjük el, hogy igaz vagy nem igaz Isten igéje. Arról meg lehet győződni. Ha valaki abban kételkedik, és a hitünknek a gyökereit mindig rágják a kételyeknek a férgei, akkor el lehet menni meggyőződni. Ki kell próbálni azt, amit hallottunk, hogy igaz-e.  

       Ebben ragyogó példák számunkra ezek a pásztorok. Ebben nincs akadály előttük. Sem az, hogy még éjszaka van. Nem volt akkor még közvilágítás, el kellett indulni a teljes sötétben. Nem akadály, hogy fáradtak. Nem akadály, hogy mit szólnak majd hozzá. Azt hiszik, hogy megbolondultunk. Így is rossz véleménye van a közösségnek rólunk, most még itt elindulunk éjszaka keresni egy gyermeket, aki állítólag a Messiás és ez jászolban fekszik. Micsoda beszéd ez? Mégis azt mondják: most, azonnal győződjünk meg róla.  

       Ez a becsületes magatartás szokott elvezetni a teljes bizonyossághoz. És ez a magatartás hiányzik sok igehallgatóból. Ezért maradunk meg ott, hogy: én úgy látom... te meg úgy látod..., meg kinek mi a véleménye. Az értelmünk meg a találgatásunk ítélőszéke elé állítjuk Isten igaz kijelentéseit, ahelyett, hogy kipróbálnánk azt, amit mondott.  

       Ha Isten igéje azt mondja, hogy ebben a helyzetben ez az Ő akarata szerinti magatartás, akkor bármilyen szokatlan is az nekünk, próbáljuk ki, milyen az úgy viselkedni egy helyzetben. Milyen az: megbocsátani egy ellenségnek, alul maradni egy vitában, abbahagyni a magunk igazának a bizonygatását, állhatatosan imádkozni valakiért, aki reménytelen eset. Próbáljuk ki, ami le van írva az igében. Akik ezt kipróbálják, azokat Isten mindig elsegíti a teljes bizonyosságra, hogy valóban úgy van.  

       Amikor visszafelé mennek, akkor elmondják mindenkinek, hogy pontosan azt látták és azt hallották, amit megüzent nekik az Isten. Elmentek meggyőződni és meggyőződtek. Isten meggyőzi azt, aki bizonyosságra vágyik.  

       Szeretnék bátorítani mindenkit, hogy most, amikor az imádság és a Mi Atyánk között lesz a mi szokásos csendespercünk, mondja el Istennek őszintén a kételyeit. Kérje tőle azt, hogy adj nekem, Uram egyértelmű bizonyosságot. Ő az ilyen imádságokat meg szokta hallgatni.  

4.  Hogyan fejeződik be? Mi a negyedik jelenet? "Amikor meglátták a kisgyermeket, elmondták azt az üzenetet, amit róla hallottak, és mindenki, aki hallotta, csodálkozott. A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan Ő megüzente nekik."  

       Vagyis mi történik? Ezek a pásztorok is angyalokká válnak. Isten küldöttjeiként mennek már visszafelé. Valami olyan mondanivalójuk van az embereknek, amit pillanatnyilag csak ők tudnak elmondani, de nem tartják meg magukban. Szeretnék legszívesebben mindenkinek elhirdetni, hogy csakugyan megszületett, csakugyan a Messiás fekszik ott a jászolbölcsőben. Valóban igazat mondott az angyal, higgyetek ti is az evangéliumnak. Ők is küldöttekké válnak.  

       Ha azt mondtuk, hogy az a mező akkor, amikor az angyal igét hirdetett, templommá vált, akkor a harmadik jelenet arról szólt, hogy a templomtól elmentek Jézusig. Személyesen akartak meggyőződni arról, hogy igaz-e, amit a templomban hallottak. És most Jézustól, már Jézussal mennek vissza az emberekhez, és hirdetik ők is ugyanazt, amit néhány órával előbb az angyaltól hallottak. Csakugyan angyali feladatot teljesítenek, küldetésben járnak, de már teljes belső bizonyossággal. Meggyőződéssel igyekeznek másokat is meggyőzni arról, hogy micsoda az igazság.  

       Ez a gondolat többször előjön a Szentírásban. Az apostolok ezt nagyon fontosnak tartották. Hadd olvassak néhány mondatot Péter apostol leveléből és aztán néhányat János apostol leveléből.  

       Péter második levelében ezt olvassuk: "Mert nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének. Mert amikor az Atya Istentől tisztességet és dicsőséget nyert, és ilyen szózatot intézett hozzá a felséges dicsőség: "Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm", ezt a mennyből jövő szózatot mi hallottuk, mert együtt voltunk vele a szent hegyen. Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha mint sötét helyen világító lámpásra figyeltek, amíg felragyog a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben." (1,16-19).  

       És szinte ugyanezt mondja el, tőle teljesen függetlenül, az idős János apostol első levelének az elején: "Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről. (Jézust nevezi így). Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és ezért hirdetjük nektek is az örök életet, amely azelőtt az Atyánál volt, most pedig megjelent nekünk. Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük. És ezt azért tesszük, hogy a ti örömötök teljes legyen." (1,1-3).  

        Erről az örömről szólt az angyal is a pásztoroknak. Ezzel a teljes örömmel akarja megajándékozni Isten azokat, akik az Ő igéjét befogadják, annak az igaz voltáról meggyőződnek, és meggyőződéssel hirdetik azt másoknak.  

       A karácsonyi történet sem mese. Én is csak azt hirdetem, amiről egészen meg vagyok győződve. És Isten erre a bizonyosságra akar elsegíteni mindnyájunkat. Ehhez végig kell járnunk a pásztorok útját. Ebben a lármában és hajszában is, amiben a legtöbben élünk, meg kell tanulni biztosítani egy kis csendet, hogy Isten beszélhessen velünk és meggyőzhessen minket. Igét kell hallgatni nemcsak nagy ünnepen, hanem amikor csak lehet mindig. A templomtól el kell jutni Jézusig, vagyis egyszer ki kell mondanunk: Úr Jézus, eddig gyakorlatilag nélküled éltem, mostantól kezdve veled szeretnék. Gyere be az életembe, és te legyél ott az úr. Aztán, ha Ő lesz az úr, akkor már vele együtt leszünk ott az Őt még nem ismerők között, és meggyőződéssel tudjuk hirdetni, kicsoda Ő, mit tett velünk és mit ígér mindazoknak, akik hisznek benne.  

       Ezek közül vajon melyik változás fog bekövetkezni ezen a karácsonyon az életünkben? Adja Isten, hogy valami változás következzék be.

Forrás: cserikalman.hu

Kosztolányi Dezső: Csöndes, tiszta vers

Nincs semmim... Így megyek magamban -
          tip-top - szelíden, csendesen.
S ha éjjel bántanak a rablók,
          kitárom két üres kezem.

A rablók sírnak velem együtt,
          olyan-olyan szegény vagyok,
mint kisded első fürdetőjén,
          és mint a teknőn a halott.

De tart a föld. Ez az enyém még,
          feszül az ég fejem felett,
s kitárom az örök egeknek
          örök-mezítlen testemet.

Csoóri Sándor: Senkiföldje

Nem szólsz, 

nem szólok, pedig látjuk: 

egyre nő köztünk a senkiföldje 

s elgazosodnak éjszakáink, mint a temetőkert. 

Ha volna időm a fájdalomra, 

ha volna időm a felejtésre, 

beöltöznék ólomruhába 

s lemerülnék egy tófenékre, 

de itt kell élnem, ahol neked is, 

itt kell járnom, ahol te is jársz, 

kapualjak mennyországát itt kell elhagynom csöndben, 

ahol a vaskilincszaj: fogcsikorgatás. 

Ha nemcsak ez az egy test adatik, 

élni és túlélni is a szerelmet, 

már rég egy másik idő szivacs fái közt futunk 

s mint égő inget tépjük le egymásról kezünket 

s a száj is már rég más éggel beszélget, 

más éjszakákat lehel tele vigasszal, 

más csontokból sajtol ki tavaszt, 

fullasztó mézet.

Devecseri Gábor: Ha elmész

Ha elmész, ne mondd azt, hogy „ Elmegyek.”, 

még azt se, hogy „Megyek, de visszajövök.”, 

csak „Visszajövök.”. Azt az undokságot, 

hogy közben elmész, ebből is tudom.  

Lásd, a temetők kapuján 

ízlésesen, és a közbeeső 

halálra való minden célzás nélkül

csak ennyi áll: „ Feltámadunk”.

Fodor József: Nézd, aranyban...

Nézd, aranyban égnek a bokrok, 

Nézd, derűt száz tarka sugár ad, 

Kirepül a sárga erdőkből 

Csillanó szárnnyal a madárhad. 

Nézd, fanyar, jó illatot szórnak 

Az agg szőlők a venyigéken 

S az öreg dombok felragyognak, - 

Így kell, szívem, meghalni szépen.  

Olyan az élet, mint egy álom - 

Hát álmodjuk piros szeszéllyel, 

Zárjuk le, mint a kedves tájak, 

Ha ősz küldi derűjét széjjel - 

Aranyos intését az évnek, 

Hogy véget ér már nemsokára - 

Mint egy tüneményes, halk ének, 

Mely meghal csöndben - s nincs halála.

Falu Tamás: Vakvágány

Mint teherkocsi, melyet 

Ide-oda tolatnak, 

Ugy löködik az embert 

Végén a nagy vonatnak. 

Taszitják erre-arra, 

Lökik előre-hátra, 

Kiguritják kegyetlen 

Egy messze vakvágányra. 

S marad a vakvágányon 

Kitaszitva, kilökve,  

Elfeledkeznek róla 

És ott marad örökre. 

Ottmarad hóban, vizben 

Télben, nyárban, tavaszban, 

Mig közelben vad gyorsok 

Hasitó füttye harsan. 

Lassan megeszi rozsda, 

Nincs hangja, hogy beszéljen, 

Csak kerekei elé 

Álmodik sint az éjben.

Áprily Lajos: Verőfény

Öleljetek meg, drága, súgaras napok, 

Még néha most is megdidergek s borzadok 

Míg tél szakad rám s hófuvással eltemet, 

Dédelgessétek sajgó emberségemet.

Benedek Elek: A sas

Repül, repül a sasmadár, 

Magasba viszi szárnya, 

Szemünk elől el-elfödi 

A fellegek árnya.  

A napba néz éles szeme, 

S a fény meg nem vakítja, 

Hatalmas szárnycsapással a 

Felhőt ketté hasítja.  

De bár repülni fönt szeret, 

Leszáll a földre gyakran,

A földön megtalálja mind, 

Mit nem talál a napban.  

Hiába tör a napba föl, 

Nem lehet, hogy ott éljen! 

S bár madarak királya ő, 

Elveszne ottan éhen.  

Szállj, szállj, ó sas, a földre le, 

Itt van az élet, itt van! 

Köszönd a földnek, hogyha még 

Erő van szárnyaidban.  

Ez ad ételt, ez ad italt 

Gyermekeidnek s tenéked… 

Szállj, szállj, ó sas, a földre le 

Itt az igazi élet!

Dr. Kereskényi Sándor: Hites, hiteles advent

„ Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, mint az őrök a reggelt.” 

(Zsolt 130:6)     

        Vártad már így a reggelt? A hajnalhasadást? Amikor elmúlnak a nyomasztó gondok. Helyükre ugranak a kérdések, mögéjük állnak a válaszok. Belül válik világossá az értelem. A bensőkben erősödik meg a hit. Isten közelsége, ígéreteinek bizonyossága.  

        Ez az advent. Az eljövetel iránti hit. Adventus Domini. Az Úr eljövetele. A hit, hogy Isten olyan lett, mint mi. Kívül. Megszületett. Önmagát adta. Azért, hogy aki hisz el ne vesszen, hanem - nem is akármilyen, mert vele együtt folytatott - örök élete legyen.  

        Nos, ha nem karácsony napjára, hanem karácsony eseményére, Isten, már megvalósult eljövetelére és EZÉRT: ígérete szerinti ÚJBÓLI érkezésére várunk, akkor hihetővé válik az adventi ünneplésünk is. Akkor tartalommal telített, örvendező együttlétté formálódik karácsonyunk.            

        Saját születésnapjaink várakozásának izgalma csökkenő tendenciát mutat. Gyermekként izgatottan lessük a naptárt. Serdülőkként az ajándékra még kíváncsiak vagyunk, az ünneplésnek már nincs akkora jelentősége. Ahogy pedig múlnak az évek, már az ajándék sem érdekes.            

        Karácsony nem ilyen. Nem csökken az értéke. Sőt növekszik, ahogy megértjük, hogy ez a mi születésnapunk. Nem december 25., hanem az esemény.  

        Mert az istállóban született kicsiny gyermek sírása azt kürtölte a betlehemi éjszakába: Isten igent mondott az életünkre! Még az enyémre is.  

Forrás: Napi Ige és gondolat

Komáromi János: lábaim alatt

lábaim 

a mindenségben gázolnak

kezeim 

a sorsomba markolnak 

konok fejem 

sebektől csatakos 

arcom 

égő szemem könnyeitől maszatos 

lábaim alatt 

a Föld forog 

felemelt kezemen 

csillagok 

lelkemben 

a végtelen varázsa 

szívemben 

a varázslók magánya

Komáromi János: marék homok

egy marék homok 

csak ennyit sodor feléd a szél 

csupán egy marék homok 

de minden szemcse csodákról mesél 

az Időről suttog az egyik 

másik a Múltról regél 

egy porszem a Jövőről 

egy az Álmaidról beszél 

mindenik egy rész belőlem 

e marék homok én vagyok 

csak vágy voltam egykor 

csak por leszek ha meghalok

a mérhetetlen sóvárgás szült

befogadott az érzékelhető 

parányok rejtik most életem 

összeterelt a Sors, a nagy Tervező 

tenyeredben megtarthatod 

szél sodorta anyag-létem 

láthatod csak ennyi vagyok

Semmiség a Mindenségben

Szabolcsi Erzsébet: Ébredező

(Párhuzamosok)  

Ébredő lepke

száll kezemre, nem merek 

sóhajtani sem.  

Éledő lélek 

szól szívemhez, 

s nem merek óhajtani sem.

Rab Zsuzsa: Iszalag

Szerelmed fojtó iszalagját, 

szíjas, keserű karját 

szaggasd le végre szivedről. 

Légy magadé.  

Megadtad magad kegyelemre 

felemás szerelemre. 

Kegyelmet vársz szorongva? 

Csak ennyit érsz ?  

Néz rád a másik, néz, de nem lát. 

Ölel, ölel. De megvált? 

Meglódult négy falad közt 

állj meg magad.  

Így lehetsz jobb mindenki máshoz. 

Ne lökődj már te társhoz. 

Tudd: annyit érsz, amennyit 

magadban érsz.

Dr. Joó Sándor: A karácsony ítélete és ajándéka

" Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt. Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek."

Jn 1,11-12

        Mióta Krisztus megszületett, ritkán volt a karácsonyi igehirdetés nehezebb helyzetben, mint ma, az 1941. esztendő karácsonyán. A világesemények láttára most nagyon sok lélekben kezd inogni a karácsonyi evangélium hitele. Hogyne, mikor olyan égbekiáltó ellentét van a boldog karácsonyi üzenet és a szomorú valóság között. Krisztus megszületése kibeszélhetetlen örömüzenet az égből a földre, melyet a hírvivő angyalok így adnak tudtul: "Hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész földnek öröme lészen" (Lk 2,10) - és ezzel szemben a valóság az, hogy ma annyi gyötrelem és gyász szomorítja szerte a földön az embereket, amilyenre talán még nem volt példa a világ életében. A betlehemi angyalok a békesség himnuszát zengik, a valóság pedig az, hogy mind az öt földrészen kigyulladt már a háború borzalmas tüze. A karácsonyi üzenet jóakaratot hirdet a földön mindenféle népnek és nemzetségnek, a valóság pedig az, hogy a rosszindulat, a kegyetlenség és az elszabadult sátáni erőszak sohasem tombolt talán még olyan eszeveszettül, mint éppen most.  

        Ha a földi eseményekre tekintünk, lehetetlen észre nem vennünk, hogy Isten haragjának a búsulása van most ezen a földön - ha pedig a betlehemi jászolra tekintünk, lehetetlen meg nem értenünk a karácsonyi evangéliumot, amelyik Isten örök, végtelen szeretetének a kiáradását hirdeti a földön. Azért van ma nehéz helyzetben a karácsonyi igehirdetés, mert a haragvó Isten szeretet-üzenetét kell tolmácsolnia a megriadt emberiségnek.  

        Azok az idők, amiket ma élünk, különösen alkalmasak arra, hogy megérthessük a karácsonynak azt a kettős jelentését, amit alapigénk is kifejez: Krisztus „ az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be Őt. Valakik pedig befogadák Őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek”. Ebből az Igéből azt látjuk, hogy a karácsony nemcsak örömöt hirdet a világnak, hanem rettenetes jajt és gyötrelmet is. Mert a Krisztus eljövetele erre a földre két nagy csoportra választja szét az embereket: az Őt befogadókra, és az Őt elutasítókra. Ez a mai karácsonyi ünnep tehát ítélet azok ellen, akik nem fogadták be a Krisztust, és kegyelmet hoz azok számára, akik helyet adnak néki életükben.  

        Az elmúlt napokban több emberrel is beszéltem, és egyre gyakrabban tapasztaltam, hogy sok embernek a hite válságba jutott. Nem tudják összeegyeztetni a jelenlegi világhelyzetet az Isten gondviseléséről és szeretetéről vallott keresztyén tanítással. Ha az Isten szeret bennünket - mondják -, sőt, ha egyáltalán van Isten, hogy engedheti ennyire összekuszálódni az emberi érdekeket? Nemrégen egy hívő ember jött haza a frontról - hitetlenné válva. Olyan élményei voltak, hogy egészen megrendült a hite tőle Istenben: aki ha van egyáltalán, épp olyan szemlélője csak a sátáni eseményeknek, mint bármelyik jó szándékú ember.  

        Sok ember előtt nagyképűségnek látszik az, hogy mi most mégis karácsonyt ünnepelünk, és a Világmegváltó szeretetéről zengünk lelkes, dicsérő himnuszokat. Hát volt értelme annak, hogy az Isten személyesen megjelenjék a földön, ha 1941 esztendővel az Ő születése után is még így néz ki ez a világ?! Önkénytelenül belelopózik ma egy csomó lélekbe a csendes vagy hangos vád az Isten ellen, a karácsony ellen: vádolják Krisztust, hogy ímé, nem volt elég ereje megváltani a világot!  

        Mint egy nagy tiltakozás, úgy áll most elénk ez az Ige: ne ítéljünk az Isten jósága fölött, mert Ő ítél most felettünk! Ne vádoljuk a karácsonyt, mert a karácsony vádol most bennünket: hiszen Krisztus eljött az övéi közé, de az övéi nem fogadták be Őt! Az Isten igazán megtett mindent, ami rajta állott: eljött közénk, bezsugorodott egy emberi testbe, végigjárta itt a földön, közöttünk az utat, amelyen eltávolodtunk, eltévelyedtünk az Ő közelségéből. Utánunk jött, megszólított, elmondta, hogy az Isten visszavár bennünket, megbocsát; unszolt, hogy induljunk el vele és utána, Ő visszavezet bennünket az Édesatyánkhoz, Ő visszahelyez bennünket a bűneset előtti szent és ártatlan állapotunkba. És hogy mindez a drága ajánlat ne maradjon csak szó, hanem konkrét valósággá váljék számunkra: magára vette bűneinkért a büntetést, eltűrte, hogy isteni dicsőségtől sugárzó fejére töviskoronát nyomjanak, szent testéről a ruhát leráncigálják, ártatlan lényét kigúnyolják és megkorbácsolják, áldást osztó gyógyító kezét átszögezzék, gonosztevőként kivégezzék. Mindez azért, hogy ne csak szóval mondja, hanem véres tettekkel is bebizonyítsa, hogy az Isten szeret, nem haragszik, megbocsátott, ímé, a Krisztus által mindenki előtt szabad az út visszafelé, az Atyához. Ezért jött Jézus, ezen ujjongunk karácsonykor, és amiért jött, azt maradék nélkül, tökéletesen el is intézte!  

        Csak egy nagy baj történt: az, hogy az övéi nem fogadták be Őt - amint olvassuk az Igében! Úgy érzem, Testvéreim, a mai ünnepen ezt a szörnyű vádat hirdeti leghangosabban a karácsonyi üzenet. A visszautasított isteni szeretet vádolja most ezt a világot, amely, hogy mennyire nem fogadta be Jézust, éppen abból látszik legjobban, hogy ide jutott. Ha egy beteg nem veszi be a fölkínált orvosságot, amitől meggyógyulhatna: nem az orvos lelkén szárad, ha belepusztul a betegségébe. Ha egy vízben fuldokló visszautasítja az utána dobott mentőövet, ne mást okoljon, hogy miért nem segítettek rajta.  

        A karácsony azt jelenti, hogy Isten mindent megtett ezért a világért, de a világnak nem kellett a Krisztus, visszautasította az utána nyúló isteni kezet - és ez az az állapot, amin tovább már nem lehet segíteni. Jézus „eljött az övéi közé, és az övéi nem fogadták be Őt”. (Jn 1,11) Igaz tehát az Isten szent szeretetéről szóló karácsonyi üzenet, de mit tehet még az Isten akkor, amikor az ember bedugja a fülét, ha szól hozzá, elfordítja a tekintetét, ha közeledik feléje, és elzárkózik előle, ha bebocsátást kér nála az Úr?!  

        Valaki egyszer azt kérdezte tőlem, miért nem bánik az Isten ezzel a nyakas, makacs emberrel erőszakosan? Akarata ellenére, isteni hatalmával miért nem kényszeríti rá az embert a meghódolásra? Miért nem töri be az Úr az embert a maga akarata teljesítésére? - Aki így gondolkodik, nem ismeri még igazán az Istent. Ő az embert nem azért teremtette, hogy rabszolgái legyenek neki a földön és haláluk után az égben - hanem az Ő édesatyai szíve gyermeki szeretetre vágyik. Rabszolgákat csak a sátán tart - Isten a gyermekeivé akar tenni. Szolgai engedelmességet csak a sátán követel, az Isten fiúi engedelmességet vár tőlünk. Éppen ez az, amire nem lehet kényszeríteni. Senkit sem lehet kötelezni a szeretetre. Az erőszakkal kikényszerített szeretet semmit nem ér! Ezért nem bánhatik velünk az Úr akaratunk ellenére. Ezért van most ilyen válságban a világ. Ezért ég most ágyútűzben az egész föld kereksége. Ezért tombol most éppen az ellenkezője mindannak, amit a karácsony az örömről, a békességről és a jóakaratról hirdet. Ezért vádolja és ítéli meg ez a mai ünnep a világot!  

        Testvéreim, a mi emberi együttélésünknek Krisztus nélkül szükségképpen ide kellett jutnia, sőt, ha továbbra is Krisztus nélkül marad, akkor még ennél is sokkal mélyebbre kell zuhannia. Azt szoktuk mondani, hogy Isten bünteti a világot az ilyen viharos történelmi időkkel. Ez túlságosan emberi elképzelés. A valóság pedig az, hogy az ember bünteti önmagát azzal, hogy nem fogadja be a Krisztust, mint ahogy a fuldokló önmagát bünteti azzal, ha ellöki magától a mentőövet - hiszen Krisztus nélkül minden út a pokolba vezet. És így van ez nemcsak a világ és az emberiség életével, hanem a tiéddel és az enyémmel is. Krisztus eljött, és ha nem fogadod be Őt, már most, már itt a földön kezded érezni a lelkedben vagy az otthonodban a pokol leheletét. Nem az Isten büntetése a pokol, hanem a magad-választotta út természetes vége. Sőt, az Isten még abból is jót szokott kihozni, amikor egy ember vagy egy nép, vagy az egész emberiség olykor már egészen közel jut a pokolhoz, mert ilyenkor történik meg az, hogy az emberek megundorodnak önmaguktól, megrémülnek a pokoltól és visszafordulnak. Isten sokszor rettenetes nagy mélységek megjáratásával ébresztgeti az emberi szívekben a vágyakozást az Ő szeretete után. Vádolja a karácsony ezt a világot - óh, de amikor az Isten vádol, mennyi kegyelem van akkor még a vádban is!!  

        És itt nyer jelentőséget a mai karácsony másik nagy üzenete. Mert ez a nap nemcsak vádol, hanem kegyelmet is hirdet, teleszór az Isten végtelen szeretetével, megajándékoz valami drága nagy ajándékkal. Az Ige így folytatódik: „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az Ő nevében hisznek.” (Jn 1,11-12) Ha befogadom Krisztust, valami alapvető változás áll be az Istenhez való viszonyomban: fiává leszek az Úrnak! Általában azt tapasztaltam, hogy nagyon sokan közülünk igen helytelenül képzelik el az Istenhez való viszonyukat. Pogány módon valami kényúrra gondolunk, aki uralkodik félelmetes hatalommal felettünk, aki felelősségre von, mint bíró, aki előtt rettegve és fogvacogva kell beszámolnunk apró-cseprő ügyeinkről, aki lesújt ránk és megver bennünket, aki dresszíroz, mint a kutyát az idomító. Ezért nem is tudjuk aztán igazán szeretni az Istent, mert ilyen félelmetes urat nem lehet igazán szeretni.  

        Krisztus nélkül az Isten a világ legfélelmesebb hatalma marad mindig a számunkra. Aki azonban befogadja Krisztust, az egyszerre megérti, hogy ez a félelmes hatalom az ő édesatyja! És ennek az édesatyának minden gondja arra irányul, hogy megéreztesse veled az Ő édesatyai szeretetének a melegét, és minden vágya csak az, hogy viszont-szeretetet kapjon tőled! Akik befogadjuk Krisztust, Isten fiaivá leszünk általa. A fiú örökös, örökségül bírja atyjának minden gazdaságát, vagyonát. Mi, Testvéreim, nem valami szegény atyának lettünk a gyermekeivé, hanem a mi Atyánk kibeszélhetetlen gazdagsága túlterjed e földi élet határain, sőt ott kezdődik csak igazán! Ez az a gazdagság, amire Jézus azt mondja, hogy sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, sem a tolvajok ki nem ássák és el nem lopják. Vagy mai nyelven: amit sem a világháború, sem semmi más nyomorúság el nem vehet tőlünk. Rád is vár ez a mennyei örökség, Testvérem, tudsz-e örülni neki teljes szívedből?  

        Isten fiaivá tesz Jézus, tehát gyermekké, újra gyermekké! Karácsony estén, amikor a karácsonyfa körül apró gyermekeket látunk, akiknek a boldog izgalomtól csillog a szemük - mit törődnek ők háborúval, beszerzési nehézségekkel, apokaliptikus időkkel, a felnőttek ezer gondjával, zavartalanul tudnak örülni, gátlás nélkül tudnak lelkesedni -, önkénytelenül fölsóhajtunk: milyen jó is a gyermeknek, ilyen boldog, ilyen vidám csak egy gyermek lehet. Nos, Testvérem, a karácsony éppen azt hirdeti, hogy te is, őszülő fejeddel is újra gyermekké lehetsz, isteni Atyánk gondtalan, vidám gyermekévé. Mert akik befogadják Jézust, hatalmat ad azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek. Nem arra ad hatalmat, hogy ezentúl ne történjék semmi bajom, elkerüljék életemet a viharok és betegségek, hanem arra, hogy minden helyzetben számíthatok az Ő édesatyai gondviselésére és segítségére. Ez a mi legnagyobb karácsonyi ajándékunk, hogy ímé, újra gyermekké lehettünk. Ez azt jeleni, hogy senki sincs egyedül. Különösen karácsonykor van szükségünk a családi közösségre, magányos emberekre ilyenkor nehezedik legsúlyosabban a magány.  

        Ha befogadod Krisztust, Ő hatalmat ad arra, hogy az Isten gyermekévé légy, és ez azt jelenti, hogy a szíved és a lakásod egyszerre csodálatos módon átváltozik szülői házzá, mennyei Édesatyánk hajlékává, és te magányosan is a legszentebb családi közösségben érzed magad. Mindnyájan így válhatunk igazán örvendező, boldog, karácsonyi gyermeksereggé. Az Ige szerint erre nekünk Krisztus ad hatalmat. Más szóval úgy is mondhatnám, hogy erre Krisztus hatalmaz fel bennünket. Ha tehát Isten gyermekévé akarsz válni, Testvérem, ne várj semmi különösebb csodát, ne gondold, hogy valami rendkívüli dolognak kell történnie veled, mert ez egyszerűen csak felhatalmazás alapján történik. Neked csak be kell fogadnod Krisztust, és Ő máris felhatalmaz, és Te máris gyermeknek tekintheted magad, úgy viselkedhetsz, úgy járhatsz-kelhetsz és úgy közeledhetsz Istenhez, mint az Ő édes gyermeke.  

        Testvéreim, az első karácsony estén is, amikor az angyalok megjelentek a betlehemi mezőn, tele volt a föld jajszóval, sok bajjal és szenvedéssel, és mégis mindez az angyalokat nem zavarta, mégis ujjongva adták tudtul a boldog karácsonyi üzenetet. Az angyalokat ma sem zavarja az öt földrészen dúló háború, a karácsonyi üzenet ma is kibeszélhetetlen boldog örömhírt hoz: benned van a hiba, ha mégsem tudsz örülni neki.  

        Vádol-e téged a karácsony, vagy boldogít? Befogadod-e az érkező Krisztust, vagy elutasítod? Ettől függ számodra nemcsak a karácsonyi ünnepek, hanem az egész életed boldogsága is!  

Jertek, Testvéreim, kérjünk a mi Atyánktól Krisztussal megteljesedett, boldog karácsonyt!  Ámen.

Forrás: joosandor.hu

*********

(Ez az igehírdetés 84 évvel ezelőtt hangzott el.

Minden szava olyan, mintha ma 

hangzott volna  el először.)