Hogy te pogány vagy, teljes valódban,
Akár a nyájat őrző pásztorok, szerte
A hegyekben, az még csak a rajtakapott
Idő folyománya, előzménye csak egy
Majdani megtérésnek, ha majd lelkedre
Zuhan - darabjaira hulló üstökös egy
Ezredvégen, sejthető, de méltatlan
Csörömpöléssel - a megvilágosodás:
Az lesz csak az igazi kihívás. Választani,
Odaállni valaki mögé, a sorba, aki nem
Is látható, de aki azt mondta magáról
Ezredévekkel korábban: Én vagyok a
Kezdet és a Vég. S aki mostan újra
Megszületik érettünk. Vagy nem állni oda.
Így marad az ember újra egyszál maga.
Te vagy a kezdet, mások utána jóval,
De jóval előtte még annak a szépen
Gyűrűvé eggyéölelkező, aztán mégis tárva
Maradó bezárhatatlan jelnek: mintha öle
Válna jelképpé - fogantatást követően -,
A nőnek, anyának, minden asszonyoknak.
Szóval: a hová tartozni. Még eldönthető.
Mások szerint: már eleve elrendeltetett.
Szóval: pogányként ebben az éjszakában,
Ha majd szakad a hó, csordások ostora
Visszhangzik a templom előtt, belecsapódik
Lelkedbe a virradat, s remegve áll,
Akár a kés. Figyeld a csillagot: alatta
Párálló barmok melegében vár rád valaki.
A pásztorok már mind leértek a hegyekből.