 |
Mint gyermeket, hajt a kíváncsiság,
hogy fölboncoljuk a játék-világot,
és szétziláljuk a harmóniát,
amit lelkünk még értett, érzett, látott,
s amit nem tudunk összerakni már.
Elvetéltük az örök teljességet.
Olyan ez, mint a kivívott halál:
értelmünk késétől pusztul az élet.
Nincs falnál kegyetlenebb átmenet:
végtelen vég a véges végtelenben,
mert minden istenség istent teremt
maga fölé, hogy tökéletesedjen,
s a tökély egyre tökéletlenebb.
Az egymást megváltó dimenziókból
nem támad föl, csak az üres kereszt,
s a fejlődés oly zűrzavarba torkoll,
hogy nem uralhatja már értelem.
Nem emberé, de örök istené se!
E sok-sok dimenziós félelem
szorít vissza a síkok tengerébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése