Amikor Genfben megtébolyultak a lelkek
szemed korhadó kútjából könnyet merítettél
haragra dühre izzó sebekre nyári szellőt tettél
s Ige-fuvolával tisztogattad lelked
Ha próbálták fejedet elcsavarni itt lenn
s a bárgyúk gyűlölete szívedbe ötlött
keményen susogott közöttük az öklöd
madárként röpített csúcsokra az Isten
De bölcs könyveidet ma megszállja a por
legendás híredet elnyeli az utókor
már nem tündökölnek nálunk az antik fegyverek
S ott is ahol szólnak még harangjaink
s épülnek gyorsan délceg imaházaink
bágyadt kezünkből kisiklanak az emberek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése