Mi tagadás benne, ma-holnap öreg leszek
aztán aggastyán, asszony nélkül és gyerekek nélkül.
Ezüstszín hajam és szakállam nem simogatják meg
békítő kezek s nem lesz, aki jóakaratú szavakkal mondaná
rendezd el homlokod ráncait és vigyázz magadra
Múltja emlékeiből hogyan élhet meg valaki
s ma-holnap nem lesznek már csak emlékeim.
A világ kereke forog tovább árnyékban és fényben
a madarak átszállnak egyik ágról a másikra s a virágok is
nyílnak tovább az ősi törvények rendje szerint
számomra kegyes ajándék a jelen pillanat
s nem tudom, mit kezdjek vele, hol van a színe s hol a visszája.
Fordulok jobbra, fordulok balra s akár a szegény kötéltáncos
ha elvesztette az egyensúlyt – ó, megfoghatatlan fénysugár
minden pillanatban alázuhanhatok a mélybe.
S mi vár rám túl e világon, a végtelennek tűnő
hétköznapok után, melyek rámvésték jegyeiket.
Béremet hol vehetem fel a munkáért, amit végeztem
s kinek köszönjem meg, hogy olyan lassan tört össze a szívem
amely állandóan a Jó és Rossz fogaskerekei között vérzett.
Ma-holnap öreg leszek s aztán aggastyán
de mielőtt elhagynám a házat, ahol menedéket leltem
s az asztalt, amin eledeleimet fogyasztottam el
jöjj velem te idegen, akihez küldöm ezt a verset
jöjj velem tétovázás és kérdezgetés nélkül
keressük meg a kaput, mely ama csodálatos kertre nyílik.
Fogd meg a kezemet, ismeretlen ismeretlen testvér
s igazíts el, hogy melyik útra térjek a sok közül.
Bejártam nagy részét a földnek, láttam sok szép dolgot
hallottam az ég mennydörgését s a szerelmesek dadogását
s ó, lassan mögöttem marad minden
ma-holnap öreg leszek s aztán aggastyán
asszony nélkül és gyerekek nélkül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése