évszakok sárhányója közé szorultam,
úgy élek, mintha semmi sem
hiányozna zsebemből,
nyugodt szívvel késem le a buszt,
kerülő úton megyek haza,
sokáig bámészkodom,
úgy teszek, mintha ráérnék,
tűröm, ahogy elzsibbadnak bennem
a percek, akár a végtagok,
sötétedésig olvasgatok a parkban,
betűkkel, borokkal vigasztalom
magam, elképzelem, milyen lenne
feladni mindent, nem nyitni ajtót,
ha kopognak, vagy nem venni
fel a telefont, ha csörög,
elképzelem, milyen lenne bevallani
mindent, tűrve pillantásaid
büntetőhadjáratát, ahogyan csendeddel
indulsz ellenem, és egyetlen
szavaddal mindenemből kiforgatsz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése