a nevedet
talán
a madarak kiáltozzák
a napfényben
az ablakom előtt.
Nem te voltál az
aki az álmaimat
felkerested
az aggódással teli éjjelen
félelemtől verejtékezve
amikor a világ átvonult a szemed mögött.
Azt, mi elmerült,
a kezembe adod
ami elveszett,
visszahozod.
A legfényesebb órákban
a találkozás
egy jel
minden gyökéren.
Bezárt ajtókon keresztül
nyújtod nekem
a szavak kulcsát.
Dabi István ford.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése