Itt laktam egykor, e szelíd vidéken
apró gyerek, ki fürge mint a csík
s kik itt dolgoznak, csöndben szeretik.
Megállok most a tavaszesti szélben.
Hány év is telt el erre, mit megéltem? —
tűnődöm, — körben sok-sok lámpa ég
s a bányák, műhelyek tájéka még:
gyerekkorom titokban tettenértem.
Az esték voltak mindig a legszebbek.
Tavaszi esték fényessége vert meg
e zsúfolt földön: — iroda, fehér
fűrésztelep, csúzdák, garázs, — e tér
kemény pántjai fognak most is össze. —
E föld kísér el, érzem már, örökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése