fordul a reggel délbe át,
szórt fény zuhog, s mint ócska smink
az álom árnyéka járom-
csontodon szétkenődik épp,
én fekszem mozdulatlanul,
semmi mást nem látok ebben
a ritka szövésű, árva
ragyogásban, csak téged, és
tudom, hogy nincs bennünk halál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése