nem kiabál, és nem is vitatkozik. Megőrzi őt a Kicsi Kis Létező,
megőrzi, avagy felemeli őt, fel, fel az égig, ismeretlen magasságba,
4 a hegycsúcsok fölé, de a házak fölé szinte bizonyosan.
Ki az, aki elfogad engem? Ki az, aki felmutat engem, győztesként
akár, fel, mind-mind a végtelen Világnak? Szavaimból ki fon majd
koszorút, kinek illesztenek a koszorúból koronát az ő homlokára?
8 Olyan sok halál tenyészik körülöttünk, annyi fogcsikorgató akarat,
a gyűlöletből és a haragból felhőkarcolókat lehetne építeni, ezernyi
tornyot, bazalt talpú hidakat, ha lennének közös elszánások ---
11 Olyan sok halál. Nem üzenek senkinek jobb hétköznapokat, csak
a Kicsi Kis Létezőre emlékezem: a nyakamban ül,
szaladunk bele az őszi falevél-zuhatagba. És ebben
14 a futásban nincsen szomorúság, csak öröm van: boldogság, szinte --- ))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése