S mennél messzebb megyek
annál közelebb jutok hozzád.
Sajognak csókjaid s kezemben felejtettem kilincsed.
Óh, balga szivem, amint egyedül ballagok
olyan vagyok, akár az állat, ha riadtan menekül
olyan vagyok akár a gyermek, ki szájában
az édes tej izével jajong anyja után.
Miért is mentem el, mért nem maradtam nálad?
Kilenc tövis került azóta talpamba
szivemre kilenc abroncsot vert az emlékezés
s ki tudja mi lesz velem, ha egyszer
szél kerekedik s vad tölcsérében magával ragad.
Óh, fivéreim mind, kik e földön bolyongtok
segitő jobbot hiába nyújtunk egymás felé.
Harcban vagy szerelemben vérzünk el egyedül
miközben sután és reménytelenül dadogjuk
irgalom az ember fiának, ki bennünk lakozik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése