Csiki Melinda: Pedig

Pedig hinni szeretném – de mennyire –
hogy minden fal mögött ajtó lapul
hogy kezemben a kulcs, mi résnyire
léket nyit reteszén váratlanul…
Pedig hinni szeretném – lásd akarom –
hogy a köd velem egy kézre játszik
a lég tisztul ahogy magam adom,
és minden perc végtelenné válik.
Pedig hinni szeretném – tán ostobán –
sok elnyűtt gondolataim között
hogy nincs még vége – és hogy van tovább –
e fal, e köd, és eme perc mögött.

Sebestény Jáger Orsolya: Márciusi imádság

Uram szelídítsd meg bennem,
ki tékozlón haragját szórja,
pedig karjával ölelhetne át,
mint messzi vetések fölött
a vihart, ha kergeti a felhők
megtépett, sötétkék raját.

Taníts sírni is, mint esőcseppek
hullnak, néma víztükörbe
boglyas fák árnyéka alatt,
és tanítsd szeretnem mit adsz
az úton és meggyűlölnöm,
mit tennem nem szabad.

Sebestény Jáger Orsolya: Már csak

Már csak adni vágyom –
violakék s halványzöld napok
fonódnak ránk, mint őszi estén
vízparton suttogó nádasok.

Adni magamból egyre többet,
mint hófehér kenyérbél illatát
adta anyánk midőn megtörte,
hogy igazzal töltse meg a szánk.

Morzsákat adnék, és mosolyt,
imáink páncélos erejét.
Mind kisebbé válva, hogy Ő
az egekig nőhessék.

Aknay Tibor: Zápor

A ritkás lombon át

suhog a zápor, azután

csendesül, mint

szelíd könyörgés,

mely harsány szónak indul,

majd megbékél legbelül.

Fazekas József: Vallomások

Alázat kellene
ide
Uram
meg önbizalom
önteltségünk helyett.

Mert még
most sem tudjuk,
hogyan lehet
az Ige nálad,
ha magad
vagy Az
időtlenül
s mégis a Kezdetektől.

Annyi tanúságot
tettek már
neked Atyám,
s még mindig
nem bírnak befogadni
a bizalmatlanok
meg azok,
kik
csak színlelik
igazságod.

Gősi Vali: Tenyered melegét

A kezedet vágyom
tenyered melegét
kezemre hajló érintésedet
otthon-illatát idézni a múltnak
ledobni lelkünk tépett rongyait
kiteríteni takarónak
szerelmünk féltve őrzött titkait
felbátorodva a pőreségen
keresni tiltott fényeket
levetni közös bánatunkat
feledni gyászos sóhajunk
mámoros lélekkel
összehajolva
egymásba olvadó
kéz legyünk!

Olasz Valéria: Havasi gyopár

Havasi gyopár,

te elsőszülött, hófehér,

tisztaságodhoz földlakó

fel nem ér. Sziklák

közt vajúdva jöttél világra,

januárnak reménység-virága.

Nem tarthat fogva sziklaszirt,

szabadon szárnyaló szirmaid

megérintik a felkelő Napot,

rajtuk semmi szenny,

semmi por. Te tündökletesség,

hegyek-völgyek éke,

szépségre szomjas lelkek menedéke,

úgy ragyogsz fenn magas sziklák tövén,

mint Megfeszítetten a sugárzó fény.

Holló József: Könyörgő

Ökölbe görcsösült kezeinket
Te kulcsold
imára Istenem:
mert az indulatoktól fűtött
ember – magától
erre már képtelen.

Te hajlítsd földre térdeinket
mert a konokságunk
már nem engedi.
Elvadult, kényszeres tudatunk
– saját magát
se tiszteli.

Ökölbeszorított kezeinkkel
csak fenyegetni,
meg ütni lehet.
Eltorzult arccal ordítozva
hagyni, hogy vigyen
a gyűlölet.

Mi képesek voltunk Fiút
ölni: és a fába
ököllel verni szögeket.
Szánj meg Uram és kulcsold
imára… az ütésre
emelt öklöket.

József Attila

" Szeretlek, mint anyját a gyermek,

mint mélyüket a hallgatag vermek,

szeretlek, mint a fényt a termek,

mint lángot a lélek, test a nyugalmat!

Szeretlek, mint élni szeretnek

halandók, amíg meg nem halnak."

Csoóri Sándor: Pihenés patakparton

Mint kerek betonkeverő,
forog ottfönn a nyári nap;
dőlnek belőle remegő,
finom anyagú sugarak.

Egy patak partján hűsülök,
árnyékot vet a parti sás.
Szemembe piros derü gyűl:
katicabogár villogás.

Dél van, kábító június,
delelni ledől a világ,
csupán az erdő fekszik ki
a dombra, süttetni magát.

Ritkás széliben rózsaszín
csorda ácsorog – s tehenek
lelógó farka meg-meging,
mint lusta harangkötelek.

Pihen, hever a pásztor is,
újságot forgat álmosan.
Kutyája vízben lefetyel,
tűzpipacs nyelve lázba van.

Boldog vagyok, mert szép a nyár
s végre nyűg nélkül lehetek.
Ahhoz se kell most értenem,
mit a világból megvetek.

Csak hang, csak szín, csak mozdulat
férkőzik hozzám – épp elég,
hogy én dúdoljam nektek el
a pompázó nyár énekét. –

Kotyog a patak… hallgatom,
vízében kölök gólya áll,
lábát csókolja liliom,
s átfonja selymes békanyál.

Váci Mihály: Várakozó

A percek vájta alagútban

tévelygek - a gránit idő

visszhangzik felettem - szememből

képed fény-virága kinő.

Ujjaim közt simogatásod

bársonyredőit morzsolom,

az a cinkos kézszorításod

gyűrűként ég az ujjamon.

Csuklómon fájón fluoreszkálnak

a jöttöd számoló erek,

- két összeérő mutató

átszeli szívemet.

Mai Ige: Örülj minden életszakasznak!

„Idejében megtermi gyümölcsét.” (Zsoltárok 1:3)

Életünknek különböző életszakaszai vannak, és ahhoz, hogy gyümölcsözők lehessünk, fel kell ismernünk, melyik szakaszban vagyunk éppen, és abból kell kihoznunk a lehető legtöbbet. Azt kérded, honnan ismerheted fel, hogy egy fejezet véget ért? Mert eltűnik az a könnyedség, mely korábban hozzá társult, és azt, ami valaha hálás feladat volt, most kezded fárasztó kötelességnek érezni. A Biblia azt mondja, hogy a sikeres ember olyan, „mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét.” Gyümölcsöt teremni csak annak rendelt idejében lehet! Ilyenkor jönnek az áldások, ilyenkor érsz el sikert. Nem tudod elérni bármikor, amikor kedved van hozzá; csak a megfelelő időben történik meg. Amikor a megfelelő évszak eljön, a fa erőlködés nélkül megtermi, amit addig belsejében raktározott. Benned is ott van elrejtve valamilyen gyümölcs, amit meg tudsz teremni, ha felismered, hogy éppen melyik életszakaszban vagy. Minden évszaknak megvan a maga törvénye, nézzük meg most ezeket.
Tavasz – ez a fegyelmezett tanulás ideje. Ilyenkor kezded meglátni Isten életedre vonatkozó céljait, és felkészülsz rájuk.
Nyár – ilyenkor érlelődik az, ami tavasszal rügyet bontott. Az elvetett mag növekszik és megsokszorozódik.
Ősz – ilyenkor nincs már meg benned a fiatalság szenvedélye, de ott van a harcedzett veterán rendületlen nyugalma. Bölcsen teszed, ha ilyenkor inkább az eszedet használod a munkához a fizikai erő helyett. Eljött az ideje az átalakulásnak és a közeledő télre való felkészülésnek.
Tél – amikor felméred mindazt, amit az életben elértél, élvezed annak jutalmát, továbbadod tanácsaidat, és meghajolsz szépen, amikor lemegy a függöny. A nemes harcot megharcoltad, a hitet megtartottad, a pályát megfutottad (ld. 2Timóteus 4:7). Ha jól csinálod, minden életszakasz életed legjobb időszaka lehet!

Forrás: Mai Ige 

Kálnoky László

"...szeretlek, mint a fák

a nap fényét, langyos esőt a földek,

patak vizét a hal, lombját az ág,

zenét a fül, fáradt szem üde zöldet."

Mezey Katalin: Növekedés

Istenem, Terólad, aki
gyönyörű rendben neveled
a hamisciprus hintázó ágait,
milyen keveset tudtam akkor is,
mikor megvettem ezt a csemetét.
Akkora sem volt, mint én vagyok,
és most az emeleti ablak előtt
lengedeznek csipkés ágai.
Meredeken égre törő
és visszahulló hajtásai
Eltűnődöm,
növesztettél bár engem,
de vajon nőttem-e én
lélekben annyit,
hogy ha távolról is,
de benézhessek
ablakodon, Uram?

Sebestény-Jáger Orsolya: A zarándok

Sárgára koptatott köveken
vén toronyba húzó lépcsőfokokon,
 résnyire nyíló fények özönén
indulok Feléd egy láthatatlan nyomon.

A mozdulatlan időt egymásba fontam,
mint megunt lépteket a rég kihűlt kövön,
lassan haladtam, szinte vontatottan,
s fellégeztetett a résnyi fényözön.

Az utolsó lépcsőn vakított a fény,
életem ott térdelt a lábaim alatt:
Felhők, folyók, galambok álmai,
s parányi házak cserepén a Nap.

s kőfalnak dőlve a tisztánlátás perce:
míg meggörnyedt háttal felfele haladtam
 - tapogatózva, hogy magasba törjek -
Te velem voltál végig, minden pillanatban.