2019. február 25., hétfő

Bob Gass: Erősítsd a hitedet!




„Ha félek is, benned bízom!” (Zsoltárok 56:4)

A hit olyan, mint az izmaink – a gondok talán megterhelik, de végeredményben erősítik azt. Dávid megértette ezt az igazságot. Ellenségei folyton üldözték. Bár Sámuel próféta már felkente őt Izráel királyává, a trónt még Saul birtokolta. Dávid azonban ahelyett, hogy hitét vesztette volna, továbbra is bízott Isten ígéretében, és kijelentette: „Tudjátok meg, hogy az Úr csodákat tesz hívével! Meghallgat az Úr, ha hozzá kiáltok.” (Zsoltárok 4:4). Amikor a filiszteusok fogságába került, így imádkozott: „Ellenségeim szüntelenül bosszút lihegnek, sokan támadnak rám kevélyen. Ha félek is, benned bízom!” (Zsoltárok 56:3–4). Amikor egy barlangban bujkált Saul féltékeny haragja elől, azt mondta: „szárnyaid árnyékában keresek oltalmat, míg elvonul a veszedelem” (Zsoltárok 57:2). A harmadik században Nolai Szent Félix üldözői elől menekülve egy barlangban rejtőzött el. Történetesen egy pók hálót szőtt a barlang szűk bejáratába, ettől az úgy nézett ki, mintha hónapok óta nem járt volna ott senki, így az üldözők továbbmentek. Amikor Félix újra előjött a napvilágra, kijelentette: „Istennel a pókháló is fal, Isten nélkül a fal is csak pókháló.” Jézus azt mondta, hogy az életben gondjaink lesznek, az emberek csalódást fognak okozni, sőt, te magad is csalódni fogsz önmagadban. Néha olyan dolgok miatt kerülsz egy barlangba, amit te tettél, máskor olyan körülmények miatt, melyek felett nincs hatalmad. De mivel Isten veled van, bátran mondhatod: „Ha félek is, benned bízom!”

Forrás: maiige.hu

Szabó Magda: Elégia

Tudom, hogy meghaltál, de nem hiszem,
még ma sem értem én;
hogy pár kavics mindörökre bezárhat,
hogy föld alatt a hazád és a házad,
ugyan hogy érteném.

Tizennyolc évet égtél, te parányi,
te vézna testbe ágyalt szeretet :
hogy higgyem el, hogy lángjaid kihültek,
és ellebbent könnyű lehelleted?

Hogy higgyem el, hogy benyelte a mélység
szelíd szived szapora lüktetését,
s ha száradó torokkal elkiáltom
egyetlenegy birtokod a világon,
ártatlan nevedet,
hogy soha-soha nem jön felelet?

Mindig velem jártál, nem nélkülem,
most elbújtál a mélybe.
Odaadtad futásod, a vizet,
a nyári szélben ingó neszeket,
a zizzenést, a zöld fellegeket,
szólj, mit kaptál cserébe?

Félsz odalenn? Tán azért vitted el
a mosolygásomat,
s most ketten vagytok lenn
az ideges bokor alatt?

Te rejtőző, becsaptál, elszaladtál,
hogy bocsássam meg,
hogy magamra hagytál,
s itt botlom régi útjaink kövén?
Felelj, te hűtlen, vársz-e rám,
sietsz-e majd felém,
ha nyugtalan sorsom betelt,
vezetsz-e lenge fény?

Beszélj, ott van a régi ház,
az arany venyigék, ahol te vagy?
Oda süllyedt a fiatal vidék?
Hallasz? Úgy mérjem léptemet,
úgy járjam útamat,
hogy a füled még rám figyel
a nedves föld alatt?

Beszélj! Hallod a hangomat,
csak nem szabad felelned?
És én? Hallom még hangodat,
felel majd fürge nyelved?

Mindenkit hozzád mérek én,
hogy úgy szeret-e, mint te;
gurul a hónap és az év,
szegény emlékeimbe
kapaszkodom, hogy el ne essem.
Emlékezz rám, hogy megtalálj,
ha rám mosolyog a halál,
s levél legyez felettem.

Őri István: Mondd, mi lesz...




...Mondd, mi lesz, ha megtalál az érzés?
Mondd, mi lesz, ha hív a messzeség?...

Mondd, mi lesz, ha érzem: mindez kevés?
Mi lesz, ha menni akarok - hozzád! veled!
Mondd, mi lesz, ha csak álmodom kezed?
s az utat, mely feléd vezet?...

akkor meghalok
csendben, szótlanul
elmegyek oda, ahol a madár se jár
és várok a feltámadásig
mert ott mindenki vár
és beszélgetek velük
elmondom életem
mindent, ami történt velem
és beszélek rólad is
arannyal csillogót
gyémánt szivárványt
tűzzel lángolót
mert szeretlek itt is
ha bár csak lélek vagyok
s mindent láthatok
mi szép és kedves nekem
de homályban van a világ
csak téged lát szemem
nincskezem nyújtom feléd
nincshangomon suttogok neked
ott messze lent, hol éled életed
hátha áttör a zajon a szerelmes
gyenge hang
hátha úgy hallod meg
mint imára hívó harang
és elindulsz felém
úttalan utakon
sohanemvolt vágyakon
legyőzve mindent, mi utadba áll
s közben a hívó harang szava
előtted jár
és vezet
és egyre hangosabb...
és egyszer csak megváltozik
s akkor szívedbe béke költözik
mert szavakat hallasz harangszó helyett
és megérted: mostmár mindent lehet
engem is! -
és felém nyújtod szent kezed
és nekem adod drága életed

és feléd nyújtom vankezem
és neked adom életem

mindenem...

örökkön örökké

ámen

2019. február 24., vasárnap

Bella István: Vázlat

Hálóval, szerszámaival,
jön a távolban a vihar.
Megáll, válláról leveszi
a likas esőt, kiveti,
s lassan, majd megszakad bele,
húzza, ereszti lefele.

Lenn ficánkol, elsiklana,
borzong az akác, a tuja.
Villan a tükörlevelű
nyárfa, s nagy gyorsan lemerül,
csak a morc teknőc, a falu
lapul meg mozdulatlanul.

De már feszül, elnehezül
a háló, már húzzák odafönt,
s szállnak, – ahogy a vén keze
engedi, s húzza – fölfele
házak, kutak, sikátorok.
A füsthinaras házsorok.

Ki állhat ott? Nem érdekel.
Érzem, hatalmas kéz emel,
s nem akarok lenni, csak az
ő foglya, szelíd kishala,
s szállni, benne, az ismeretlen
fényű és sötétű vizekben.

William Blake: Láss világnak...




Láss világnak egy homokszemet
és mennyországnak a rózsát;
tarts a tenyeredben végtelent
és öröklétnek egy órát.

Tornai József fordítása

Szabó T. Anna: A sötétről

A szív helyén egy szó dobog: felejts.
De ott feküdtél a füvön hanyatt,
és érezted az izzó lüktetést,
a nap helyét a szemhéjad alatt,
a káprázat úgy ég a retinán,
mint a bőrön az érintés nyoma,
a fű, a nap, a fázás, száradás,
a hűlő víz felett a szél szaga -
dobog a szó, dadog, felejtsd el, ejtsd el
ahogy az érdes és meleg tenyér,
olyan gyöngéden, szinte súlya sincs,
váratlanul a csupasz vállhoz ér,
sötétedő strand, szélborzolta víz,
a didergő test átforrósodik –
mozdulni sem mersz.
                          Volt. Volt. Változik
az évszak, lassan fordul fenn az ég,
hó hull a vízre, hó, felejts, felejts,
a szem mögött hiánytalan sötét,
és súlya sincs, hogy érte könnyet ejts,
de ha elejted, vele hullsz te is
a fekete és jeges víz alá,
és nincs nap többé, ami hidegét
egy érintéssel felolvasztaná.

2019. február 23., szombat

Ana Blandiana: Egyedül




Ő egyedül van,
Nem mintha
A többim közül
Ő volna a legigazibb,
Hanem azért,
Mert a többinek
Ugyanaz a lényege
A tölgy leveleiben,
A madarak zsigereiben
A nyúl félelmében,
A kenyér és a bor színében
Ő egyedül van,
Annyira egyedül,
Hogy megelégeli
És maga szüli meg
Magát.

Mészely József fordítása

Várnai Zseni: Tudom

Tudom, hogy soha el nem mondhatom
És elvész bennem minden hangtalan
És elvirágzik csöndben, magtalan,
Ami nagyot, és szépet hordozok.

Pedig szívem ma él még, és dobog,
De minden érzés fáj, és oly nehéz
És ajkamon a szó olyan kevés
S a toll hegyéig oly messze az út.

Csak ami könnyű, játszi vagy hazug,
Gyors röpkeszárnyú szóra az talál,
A nagy érzés néma, mint a halál,
És súlyos, mint a rög, mely ránkborul.

Ana Blandiana: Dal




Hagyd nékem, ősz, a zöld fákat.
Nézd, adom a szemeimet.
Tegnap alkony-sárga szélben
Lombjuk térdemig sírt könnyet.

Hagyd meg, ősz, az égbolt kékjét.
Homlokomról szórj villámot.
Ma éjszaka fűbe roskadt
Próbálván a haláltáncot.

Hagyj még, ősz, madárt a légben,
Űzd el léptem kopogását.
Reggel az ég mind elnyelte
A pacsirták vijjogását.

Hagyd nekem, ősz, a pázsitot.
Hagyd a gyümölcsöt, s a medvét
Se szenderítsd, ne űzz gólyát,
Hagyd meg még az órák fényét.

Hagyd még, ősz a fényes nappalt.
Ne szürküljön ködpermetben.
Vonj engemet est-sötétbe,
Hisz én úgyis esteledem.

Mészely József fordítása

Johann Wolfgang Goethe: Életszabály

Ha egy szép élet vágyát őrzöd,
a múlttal nem szabad törődnöd,
s mindig úgy tégy, ha veszteség ér,
minthogyha újjászülten élnél;

Mit akar? -kérdd meg minden naptól,
és minden nap felel majd akkor;

Tetteidnek tudjál örülni,
más tetteit tudd megbecsülni;
főként ne gyűlölj egy embert se,
s a többit hagyd az Úristenre.

Rab Zsuzsa fordítása

Bella István: Mintha te












– Majd a kések, a jó anyák,
öled helyett is megneveznek,
– megölelnek balták, kaszák,
– mintha te – mellém heverednek.

– Nem vér, virág hullik a számról.
Havazik mint… És szeretlek.
Csönög a szél. Árnyamhoz láncol.

S már soha többé nem eresztlek.

Ladányi Mihály: Az este harangszavában

Nagyanyó, szelíd, drága öregasszony,
ki hosszú szoknyád összefogva ballagsz
a csatakos mennybolt szürke sarában,
unokád küldi utánad e sóhajt.

Otthonunk harcos őre, hogy elmentél,
már széthullott a jó családi fészek.
Ki sem süt már nekem apró cipócskát,
ki sem ijeszt már engem a manókkal.

A kávéházban néhány öregasszony,
tollakkal és csipkékkel cicomázva...
Hottentotta jelmezük nem idézi
bazsalikom-szagú fekete szoknyád.

De lásd, szemem máig sem feledett el.
Hajlott háttal indulsz ma is az este
harangszavában, hogy a csillagok közt
megvesd az isten ágyát.

2019. február 21., csütörtök

Kamarás Klára: Vigasztalás




Ne szólj! Ne sírj!
Az álmok,
a gondolatok úgyis megmaradnak.
Nem tartozol senkinek... senkihez.
Adósa nem vagy másnak,
csak magadnak. 

Weöres Sándor: A paprikajancsi szerenádja

Gyönge fuvallat a tóba zilál,
fények gyöngysora lebben.
Sóhajom, árva madár-pihe, száll
s elpihen édes öledben.
Tárt kebelemben reszket a kóc:
érted szenved a Jancsi bohóc.

Szép szemeidtől vérzik az ég,
sok sebe csillagos ösvény.
Egy hajfürtöd nékem elég,
sok sebemet bekötözném.
Hull a fürészpor, sorvad a kóc:
meghal érted a Jancsi bohóc.

Tálad a rózsa, tükröd a hold,
ajkadon alkonyok égnek.
Víg kedvem sürü búba hajolt,
téged kérlel az ének.
Hogyha kigyullad a szívem, a kóc,
nem lesz többet a Jancsi bohóc.

Pósa Zoltán: Magad vagy a csoda szent Transszilvánia









Misztikus legendák lelke bűvös Erdély
Őseimnek földje, Magyarország gyöngye hűs havasos szentély
Itália nyáron, svájci Alpok télen
Medvetónak tükrén megkettőzött éden
Menny és víz határán szabadtéri templom
Kör alakú völgyek, peremhegyen várrom
Tornyosul a szellem pihenője fölött
Parajd és Görgényi zord havasok között
A szabad és magas égre száll a lélek
E csodavilágban én már sohsem félek
Halhatatlanná tett a teremtő Isten
Mert idevezérelt, ahol halál nincsen
Az élet győzelme itt örökkévaló
Az elmúlás fölött a kék égtakaró
Ránkterül örökre és soha nem sötét
Ég és Föld kötése az isteni pecsét
Magad vagy e csoda Szent Transszilvánia
Vasárnap teremtett téged Isten Fia
Mert itt született meg ama Új Szövetég
Isten és ember közt az örökös egység