“ A legtöbbször én is csak vánszorgok, de három dolog lenyűgöz. Az egyik Jézus személye, a másik, hogy Isten szeret engem és családja tagjának tart, a harmadik pedig annak biztos tudata, hogy az életemből semmi sem veszett kárba."
2021. július 5., hétfő
A. Túri Zsuzsa: Ki mondja meg
Ki mondja meg, merre menjek,
Mennyit birok, mennyit merjek?
Ki segít nekem, ha szépen,
alázattal én megkérem,
segítsen nekem túlélni,
tenni, hinni és remélni?
Ki segít, hogyha már nincsen
Semmi álmom, semmi kincsem?
Kire nézzek, kihez szóljak?
Kinek lábához omoljak?
ki kísér el, ha elvesztem,
ki cipelné a keresztem?
Ki biztat, hogyha megállok,
fáradtan, én, vén zarándok,
éjfekete rémképekkel,
lelkemben ezernyi sebbel,
ki csitítgat, ki vigasztal,
ki biztat és ki magasztal,
ki mosolyog, ki hisz bennem,
ki mondja meg, mit kell tennem?
Nincsen múzsa, nincs tehetség,
Szenvedés van, múlt és emlék,
Rettegés kegyetlen mától,
Rettegés szörnyű haláltól.
2021. július 1., csütörtök
Pilinszky János: [Hogy nem vagy, oly valószínűtlen!]
Hogy nem vagy, oly valószínűtlen!
Nyersen kivontad magadat
Mint közös csókból
a kiábrándult szerető
Ágai Ágnes: Csendélet
Nem történik semmi.
Lágy krémfelhők mozdulnak.
Lassan.
Hozzám törleszkedik a csend.
Szép, hosszú,
végnélküli hallgatás.
Letörli az emlékeket.
Üres vagyok. Tiszta.
A világ kihátrált belőlem.
Meg kellene születni.
De hova?
Ágai Ágnes: Az őrző
Két partom közé szorítlak.
Zúgó ár el nem sodorhat.
Nem emlékezlek, visszaéllek.
Áttelepítelek a mába,
rögzítelek megkötő anyagba.
Időzítelek.
Magamnak tartozom veled.
Voltságodról leválasztalak.
Kiragyogtatlak.
Bevilágítalak.
A jelenben érzem jelenlétedet.
A múlt ablakát ököllel bevertem.
Kiragadlak.
Ütőeremen dobolsz
eleven lüktetéssel.
Létezel.
Élsz, mint minden halandó.
Kormányos Sándor: Mintha valaki...
a kötelék még túl laza,
de érdekes, hogy mégis érzem:
Mintha valaki tartana...
2021. június 29., kedd
Ady Endre: Boldogok az öregedők
Hajh, mások szépen elfogyasztják
Ifjú életük sok malasztját.
Másoknak az öregség semmi,
Mások meg tudnak öregedni.
Egyszer-kétszer testük kirázza
Az ifjuság maláriája.
Aztán szépen pihennek, ülnek,
Mosolyognak és megvénülnek.
Napjaikat nyugodtan fejtik:
Betegek voltak s elfelejtik.
A bölcs mosolyt csak úgy havazzák,
A csókot hűlve kanalazzák.
Nem bántja őket ifju bánat,
Nem értenek, de megbocsátnak.
Csak én tartom ifjan az arcom,
Csak én vívom mindig a harcom.
Csak én vagyok bánatos, orzó
Öregségben is ifjú torzó.
Simító lapja a redőknek,
Irigye az öregedőknek.
Biró Botond: Az igazság keresésében
" Pilátus azt kérdezte: Mi az igazság?"
Mindannyian szeretjük az igazságot, persze általában csak akkor, ha a javunkat szolgálja. Viszont, ha egy olyan igazságról van szó, ami rólunk szól, ami megítél, ami felfedi igazi énünket, persze azt amit szégyellünk, amit nem szeretnénk, hogy kiderüljön, akkor nem igazán szeretjük az igazságot. De melyik igazság az, ami a javunkat szolgálja, talán csak az, ami nekünk tetsző, amit én magam is kész vagyok felvállalni, amivel egyet tudok érteni?...
Mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy rátaláljunk az Igazságra, az életünkkel, s a földi élet utáni igazsággal, s így maga Jézus személyével és kijelentéseinek igazságával kapcsolatosan is. Egyszer egy híres filozófia professzor a londoni egyetemről, aki nem volt hívő, egy rádió műsorban megkérdezték tőle, melyik történelmi személlyel szeretne leginkább találkozni, akinek egyetlen kérdést tehet fel nem habozott: Jézus Krisztussal szeretnék találkozni, hogy feltegyem neki a világ legfontosabb kérdését: feltámadt vagy nem támadtál fel a halálból?! mert ha Jézus Krisztus valóban feltámadt, az mindent megváltoztat. Az azt jelenti, hogy minden szó, amit kimondott, minden kijelentése, állítása, igaz, minden, amit tett, megtörtént...akkor valóságosan azért jött, hogy életet hozzon, s megmentse az elveszetteket (Jn.3,16-18) és majd hazavezesse őket, oda, ahová elment helyet készíteni azok számára, akik az övéi, hisznek benne, akik elfogadják életük Urának és vele élnek, követik Őt.
Megismerni az igazságot, azt, ami sokszor nem érdekel minket, s inkább engedünk a sok hazugságnak, hogy vezessen, azt akarva hallani, ami a fülnek kedves. Sokszor nem akarunk tudomást szerezni arról, hogy mi az Istennek akarata, terve életünkkel, mi lesz velünk, de még azzal sem, hogy mi lesz a földi életünk után sem, hanem inkább e mottó szerint élünk .. élj a mának címen. Hiszen ha megfigyeljük, az emberiség többsége úgy él, mint ha csak ez a földi élet lenne és utána vége .. még akkor is, ha mást vallanak szájukkal, de életünk és a mindennapi törekvéseink elárulnak, mi is az igazság, ami megalapozza cselekedeteinket. A kérdés az, hogy Jézushoz akarunk-e tartozni, s vele élni egy örökké valóságon át? Az igazság megismerhető, ha teljes szívvel keressük. Bár sokszor ott állunk az igazsággal szemben és még sem ismerjük fel, mert bűneink vakká tesznek az igazságra, más elgondolásaink vannak, fontosabbak a magunk tervei, igazságai, miközben arra lenne szükség, hogy odaengedjük magunkat az Isten kezébe, hogy Szentlelke által elvezessen minden igazságra. Arra a nagybetűs Igazságra, aki Jézus, hisz Ő maga így fogalmazott: Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.(Jn.14,6)
Forrás: Napi Ige és Gondolat
2021. június 26., szombat
Kamarás Klára: Gyorsuló időben
Az évek futnak, súlyosan, dobogva,
én is gyorsulva süllyedek a múltba.
Tudom, hogy a világ meglesz majd nélkülem,
de mégis, néha már úgy képzelem,
hogy e világ az én világom:
napom, holdam, és csillagom… virágom…
s ha meghalok nem marad semmi:
velem együtt tűnik el valamennyi…
Persze magam is nevetek e képen,
volt már hasonló naiv tévedésem,
hát nem tudom, küzdjek-e ellene,
vagy inkább megnyugodni kellene,
nem tűnődni, mi vár a nagy egészre,
a világra, melynek nem leszek része.
Reményik Sándor: " Elefántcsont-torony " 1931-ben
Gúny és szitok süvöltöz körülöttem.
Mintha az önvád nem volna elég:
Hogy nem ölelhetem egy öleléssel
Az északi s a déli féltekét,
Hogy nem száríthatok fel minden könnyet,
És nem törölhetek le minden vért,
Hogy nem zenghetem végeszakadatlan
A véghetetlen nyomor énekét.
Azt kellene, azt kellene talán.
Csak azt, csak azt, csak azt a balladát.
De gúny és szitok süvöltöz köröttem,
Mert van még kék ég, hóvirágos ág,
S egy cinke, Isten örök proletárja
Máskép fújja magányos dallamát,
Mint a morajló, éhes tömegek.
S én a cinkével is énekelek.
Az énekemet ki szabhatja meg?
Én azt dalolok, amit akarok,
Vagyok, aki vagyok,
S tán akkor dalolok az emberért,
Amikor a cinkével dalolok.
És igenis: a csillagokkal is,
És igenis: a virágokkal is,
És minden kopott, ócska szerelemmel,
Ma is, ma is, ma is.
S mit tudjátok ti, hogy a dal hol áll meg,
Hol áll meg, hol áll meg, kit hogyan talál meg?
S nem nagyobb doktora-e a nyomornak,
Mint a balgán kuruzsló forradalmak?
Gúny és szitok süvöltöz körülöttem.
Éppen azért: vagyok, aki vagyok.
Költő vagyok.
Kié vagyok?
- Hiába nekem szegzett fegyverek -:
Először Istené,
Aztán önmagamé,
Aztán a tietek.
1931 december 14
2021. június 22., kedd
Szabolcsi Erzsébet: Őszutó
Lepkét, százlábút,
szitakötőt idéző
nappal.
Gondoskodó
őszi estéken
találkozás élettel,
halállal.
S ahol még díszben
állnak őrt a fák,
a színes ágak,
lassan előtűnik a jel:
Igen, megadjuk magunk
a hervadásnak.
József Attila: Este volt s a bőrünk összeért
Este volt s a nyári égről
Rohanó, tüzes vágyak estek belém,
Mikor a bőrünk össze-összeért,
Egész életemmel ott éltem én,
Azon a kicsi, darabka helyen,
Ahol a bőrünk,
A bőrünk összeért.
Most már tudom, őt, őt kerestem,
Mikor jelenést kért az eszem.
S ó, ti kis virágok s ti embertelen messzeségek,
Értitek-e az ő szavát, ölét?
Mert már nem birom el s az egész asszonyt
Méhike-zümmel és hatalmas
Üstökös-dobó kiáltásokkal
Kihirdetem.
Micsoda melletted a napsütött szöllőhegy,
A hajnalszőrű friss, égi állat,
Vagy a bokrok reggeli ringatódzása
A hajadon földek zsenge tomporán?
Minden asszony csókja összebugyog benned
S már sokszor félek, nagyon félek tőled,
Mert mi nagyon összebogozódtunk
S még minden szabad szálat elkeversz.
Ó, mi akkor is kívánjuk egymást,
Mikor énrajtam szörnyű kövek vannak
És te könnyű felhőkön heversz!
Hervay Gizella: Étellel, csenddel...
Csak a szél. Már megint nem te vagy,
pedig étellel, csenddel vártalak.
A nagy szavakat, mint olcsó ruhát,
levetettem. Nem várok csodát.
Nem kérek semmit. Nem panaszkodom.
Csak tenyered helye üres arcomon.
Ami lettünk volna, vagyok egymagam.
Szavaimnak immár kettős súlya van.
Szemeddel is nézem, amit láthatok.
Veled járok, éppen hogy csak nem vagy ott.
Amit kimondani nem tudtam neked,
látod, most a munkám okos része lett.
S amit nem láttál meg elnyűtt arcomon,
az szólít meg. Tekinteteddel rokon.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)