Elbert Hubbard

„ Az a barátod, aki mindent tud rólad, és mégis szeret téged.” 

Ha ilyen barátod van, becsüld meg, és mondd el neki, mennyit jelent számodra!

Mészáros Ferenc: Sólyomhimnusz

Szárnyak nélkül béna a szeretet, 

csillagfénytelenül börtön a remény, 

szikkadnak gallyai Égigérő fának,  

üresek a fészkek lombja rejtekén.  

Szarvas csapásait ne a földön keresd! 

Csillagok ösvényén vezet a nyoma. 

Ha kitárulsz felé szíved ablakával 

fény hátán ömlik beléd a Haza.  

Sólyom röptét ne az égen fürkészd! 

Lelkedben fészkel a büszke madár. 

Ha fényektől dúsul fel a véred 

Hazád egére újra visszaszáll.  

Haza kell találnod bolyongásaidból! 

Fészekben költeni a jövő álmait. 

Segítenek majd csillagközi fények 

Hazádra tárni  remény szárnyait. 

Beney Zsuzsa Tél

A nyári égből havazik. A lélek 

papírjára ráfagytak 

a szavak.   

Vitéz Ferenc: Kegyelem

A Kegyelemben az a legszebb, 

az a legjobb, hogy nem kell és 

nem lehet kiérdemelni. Hiába 

így az érdem és futás, az „üst-

foldozás”, merész önfeláldozás; 

és hiába edzette az izmaid vagy 

ette véred annyi árulás, a tiszta 

homlokod ráncolta sopánkodás, 

hiába mondták számtalan neked, 

hogy „mindig csak Én, és senki 

más” – ilyenkor fejed föl kellett 

emelni, mint most is. Az imád-

kozás lehajtott főt kíván bár, a 

magadba-fordulást, a csöndet, 

ám erőt ad valami titkos „őselem”, 

hogy van még a rendeken foldozni-

való, s hogy a kiérdemelhetetlen 

kegyelem még föltárja néhány 

szép oldalát is a világnak, s hogy 

megmutatja még, benne mi a Jó.

Trausch Liza: Elfordultál

        

   " Így szól az Úr: Ha elfordulnak, nem fordulhatnak-é vissza?" 

Jeremiás 8,4b 

     Úgy érzem, hogy az elfordulás a gondolatban történik meg. Az elesés már a gyakorlatban, cselekedetben történt. Amikor jön egy szeretetlen gondolat, elfordít Isten útjától, a szeretet útjától. A törvény betöltése a szeretet. Nem tudsz úgy vétkezni, hogy ne vétkeznél a szeretet törvénye ellen. Még nem estél el, de az elfordulásnak már a következménye szokott lenni az elesés. Annyi ember gondolja, hogy megengedhet magának egy kritikus, ítélkező, kemény gondolatot. Se neki, se nekem nem árt. Dehogynem árt! A gondolatban kezdődik a gyűlölet, aztán jön a második, a harmadik. Amikor az Ördög el akar fordítani Isten útjától, mondd ki határozottan, hogy nem akarok elfordulni. Állj meg a gondolatnál mert út lesz belőle rövidesen! Ha megállsz a gondolatnál, nem fogsz elesni. Olyan kérlelőn mondja az Úr: " Térjetek meg gonosz utaitokról! Hiszen miért halnátok meg, óh Izráel háza!?" (Ez 33,11b). Az Istentől elvezető útról nem egyszerre fordul el az ember 180°-ban, csak szép lassan. " Van olyan út, mely helyesnek látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út " (Péld 14,12). Fordulj vissza, amíg lehet. Lásd meg, mennyire jutottál attól a boldog, szabad élettől, amiben talán elindultál már egyszer. Isten elküldte erre a világra az Ő Egyszülött Fiát. Ha most úgy érzed, hogy elestél, és nem tudsz fölkelni, mondd ki ezt az egyszerű nevet: Jézus! Ő azért járt itt a földön, hogy az elesetteket felemelje, és az elfordultakat visszafordítsa. Ne álltasd magad, hogy egyedül is föl tudsz kelni, hogy újra az Úr útján járj.

Sebestény-Jáger Orsolya: A jó Pásztor

(Jn.10) 

Távolba néző szemekkel, látja a nyájat. 

Vélnéd: soha nem fárad. Övé a táj, 

mikor fűszálak élén nyújtózik a reggel. 

Botja erő. A mindegyre táguló végtelenbe ér.  

Magához húzza vele a törékeny, kicsi lábat, 

és csöndben csitítja: no ne félj. 

Utána indul, távlatot szel át lépte határtalan hossza.  

S bárány ha sír, a sziklák rejtett, zord zugában, 

még aligha érti: Ő már hazahozta.

Cseh Katalin: Vágy

Csak azt a házat 

Szeretném látni 

– esőcsatornáját – 

a szobákban a 

nyári délután 

árnysuhanását 

az asztalon a 

galléros vázát 

szeretnék ülni 

a konyhaszéken 

s hallgatni hosszan 

mit mesél az a valaki 

akinek már a nevére 

sem emlékszem 

az arcára sem 

csak az anyajegyére 

szeretnék a kamrába 

is benézni 

a befőttesüvegek 

gyülekezetére 

a minden ajtónyitásra 

lebbenő papírcsipkékre 

szeretnék sokáig 

elidőzni az udvaron 

a diófa árnyékában 

a testet öltött 

benyomások árnyékában 

csak azt a házat 

szeretném látni 

nem tulajdonom 

nem is örökségem 

benne álmod(oz)ik 

kvázi öröklétem

Komjáthy Aladár: Majd megtudod te is...

Majd megtudod te is, mi az, a néma éjben
hallgatni, hogyan zúg a szél
az őszi fák között s álmatlanul figyelni,
amint elhal és visszatér.

Majd megtudod te is, mi az, csak a halálra
gondolni egész hajnalig,
amikor nincs egy hang, nincs egy vidáman égő
színfolt, amely elandalít.

Majd megtudod te is, mi az, agg uzsorásként
számolni tűnő perceket,
mik fogyva fogynak és a multban égő lángon
melengetni emlékeket.

Majd megtudod te is, mi az, ifjú királyból
öreg koldússá zülleni,
akit még vágya űz s bolyong a zord világban,
mert helyét többé nem leli.

Majd megtudod te is, mi az, a szerelemből
kihullva sírni tűnt tavasz
szép lányai után, akiknek mosolyát és
sírját benőtte már a gaz.

Majd megtudod te is, mi az, a durva földben
porladni örökléten át
és rothadó szived vágyával egyre lesni
a nemszólaló harsonát.

Oláh András: feleződve

kifogytunk a megtartó érvekből 

fuldoklunk a mulasztás okozta légüres 

térben ahol már nem a kétely fáj 

hanem a bizonyosság: feleződve élünk 

s mérgezett szavakkal takarózunk 

már nincs hozzád közöm már nem 

kérdezlek és nem felelsz pedig mennyi 

minden rekedt belénk zárva… maradunk 

törött ablak mögötti csönd: törmelékkupac 

– emlék ami végleg fényt kapott – 

mert nem éltünk vele csak kihasználtuk 

amire a test olykor alkalmat adott 

Ágai Ágnes: Más-ság

Te más vagy, mint én. 

Mihez képest vagy más? 

Milyen arányban vagy más? 

Milyen értelemben vagy más? 

Te őr vagy, én rab. 

Te uralkodó vagy, én alattvaló. 

Te jólétben élsz, én rosszlétben. 

Te tehetséges vagy, én tehetségtelen. 

Te a tulipánt szereted, én a margarétát. 

Te magas vagy, én alacsony. 

Te lágyan eszed a tojást, én keményen. 

Te a mennyországban hiszel, én a reinkarnációban. 

Te a gépekhez értesz, én a zenéhez. 

Te fehérbőrű vagy, én barna. 

Te Északon laksz, én Délen. 

Te más vagy, mint én. 

Én megöllek téged. 

Te megölsz engem. 

A te anyád sírni fog. 

Az én anyám is sírni fog. 

A te fiad bosszút áll. 

Az én fiam is bosszút áll. 

A te néped fegyvert fog. 

Az én népem is fegyvert fog. 

A te sírod domború. 

Az én sírom is domború. 

Az én könnyem is sós volt. 

A te könnyed is sós volt. 

Az én csókom édes volt. 

A te csókod is édes volt. 

Az én vérem piros volt. 

A te véred is piros volt. 

Az én éltem rövid volt. 

A te élted is rövid volt. 

Az én holtam is bűn volt. 

A te holtad is bűn volt.

Anga Mária: Tükörképemet nézem

Egyedül maradtam, 

tükörképemet nézem, 

hallom felharsogni 

gyermeki nevetésemet, 

itt szüremkedik a ház falán keresztül 

az egykori nyár forrósága, 

a kitépett hajú fák is 

beköltöznek lassan a szobámba, 

elengedik ágaik közül 

a repülni vágyó madarakat, 

nyitott egekkel lesz tele ablakom.

Sebestény-Jáger Orsolya: Napkelte

Új nap. Ámulva nézem, ahogyan reggelig 

körülöttünk cseppenként a világ, 

miként egy szent serleg, 

fényeddel megtelik.

M. Fehérvári Judit: Alkonytalanul

Mind megöregedtünk. 

Arcunkat maszk fedi. 

Járásunk lassú, mint, 

aki visszafelé tekint, 

előre menni nem 

perspektíva. 

A teleobjektív delet mutat, 

noha sötét van. 

Nem ismerjük az örömöt, 

éveink száma determinált. 

Alkonytalanul élünk 

olyanokká lettünk, 

akár a kijárási tilalom. 

Mind némán tekintünk a jövőbe. 

Tervezni elfogyott az erőnk, 

az Ígéret Földje múltunk volt, 

eszmélni erre most lett időnk. 

És elveszett a Kánaán, 

hiába minden: az utcán, 

a boltokban ránk feni fogát a Kaszás. 

Alkonytalanul élünk, 

éveink száma determinált,

nem ismerjük az örömöt, 

mind megöregedtünk, 

arcunkat maszk fedi,

jövőnk is bakacsin fátyol, 

nevetni elfogyott erőnk, 

már híreket sem nézünk, 

mímeljük, hogy ízlik az étel, 

reggelünk koromsötét, 

s így borul ránk az éj is, 

a kinti széllel versenyt fut 

a járvány, le is tud teperni, 

ezért vakcinád legyen a hited, 

ami zsolozsmázva zengjen mégis: 

„ Ne félj!”

Trausch Liza: A számot vető Úr

" Annakokáért hasonlatos a mennyeknek országa a királyhoz, aki számot 

akar vetni az Ő szolgáival." 

Máté 18,23  

          A számot vető Urat szeretnénk látni, aki téged is számadásra hív. A megújulás számadással kezdődik. Bűnbánat és megtérés nélkül nincs öröm és békesség. Ha bújsz a számadás elől, akkor nem lesz számodra valóság Isten országa. Ha Isten országába beljebb akarsz jutni, mindig újabb számadások jönnek. Nem úgy van, hogy egyszer utolért, és véget ért Isten ítélete. Az ítélet mindig újra valóság, amíg oda nem érünk Őhozzá, és az utolsó ítélethez nem jutunk. Azért utolsó ítélet, mert már sok volt előtte. Az ítéletek sorozata kell végbemenjen az életünkben. Isten tűzláng szeme mindig újabb területeket lát meg életünkben. Az ítéletben megállni annyit jelent: megállni a hívő életben. Ugye tudjuk, hogy ott megállás nincs, csak előrelépés vagy visszaesés. Isten nem a világgal, hanem szolgáival, az övéivel akar számot vetni. Az a szolga, akiről a példázatban szó van, nem akart jönni. Elő kellett hozni. Sajnos sok-sok év után is olyanok vagyunk, akiket elő kell hozni. Önként nagyon ritkán állunk Isten színe elé számadásra. Kik hozták elő ezt a szolgát? Isten szolgái. Istennek nem csak két lábon járó szolgái vannak. Olyan szolgái is vannak, amiket úgy hívnak, hogy betegség, nyomorúság, szenvedés, családi bajok, gondok. Gondolj most azokra a szolgákra, akik téged hoznak Isten elé újra és újra. Ne bújj most a különféle kifogások, jogaid és igazaid mögé. Jó volna, ha az Ige szava szólíthatna most elő, és nem kellene utánad küldeni szolgáit!    

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Móricz Eszter: Vihar

Állok az ablak mellett, 

és nézem ahogy dühöng, 

dübörög a szél. 

ostorával csapkodja, 

üti az elárvult fákat. 

Szomorú-fekete a világ, 

gyász-zenét húz hegedűje, 

esőkönnyek öntözik. 

Sötét, haragos fellegek 

csak úgy futnak, futnak... 

versenyt idővel, térrel.