az a legjobb, hogy nem kell és
nem lehet kiérdemelni. Hiába
így az érdem és futás, az „üst-
foldozás”, merész önfeláldozás;
és hiába edzette az izmaid vagy
ette véred annyi árulás, a tiszta
homlokod ráncolta sopánkodás,
hiába mondták számtalan neked,
hogy „mindig csak Én, és senki
más” – ilyenkor fejed föl kellett
emelni, mint most is. Az imád-
kozás lehajtott főt kíván bár, a
magadba-fordulást, a csöndet,
ám erőt ad valami titkos „őselem”,
hogy van még a rendeken foldozni-
való, s hogy a kiérdemelhetetlen
kegyelem még föltárja néhány
szép oldalát is a világnak, s hogy
megmutatja még, benne mi a Jó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése