fuldoklunk a mulasztás okozta légüres
térben ahol már nem a kétely fáj
hanem a bizonyosság: feleződve élünk
s mérgezett szavakkal takarózunk
már nincs hozzád közöm már nem
kérdezlek és nem felelsz pedig mennyi
minden rekedt belénk zárva… maradunk
törött ablak mögötti csönd: törmelékkupac
– emlék ami végleg fényt kapott –
mert nem éltünk vele csak kihasználtuk
amire a test olykor alkalmat adott
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése