Mk. 10,17-22
Ma este nem az időről szeretnék elmélkedni, és nem is egyfajta összegezésre, visszatekintésre hívlak titeket, hiszen a vasárnapi igehirdetés olyan kedvesen bátorított a helyes emlékezésre, és az év végi hálaadásra. Ma este olyan értékre szeretném felhívni a figyelmeteket, ami felett nem repül el az idő. Ami nem veszít az értékéből az éveinkkel, sőt az életünk elmúlásával sem. Ami érték itt, és érték lesz a következő nagy világkorszakban is, amit úgy szoktunk mondani: örökkévalóság. Ez pedig az, ami után ez a gazdag fiatalember érdeklődött Jézusnál. Az örök élet vagy más aspektusból nevezhetjük ma így is: az üdvösség.
Két oka van annak, hogy ennek az évnek utolsó istentiszteletén erről hangzik az ige. Az egyik: ez az az érték, ami a legátfogóbban és a legalapvetőbben meghatározza egy ember életét már itt a földön is, és a következő nagy világkorszakban, az örökkévalóságban is. A másik ok: egy Gallup-felmérés szerint Magyarországon a célértékek ranglistáján az utolsó helyen áll az üdvösség. Sőt az egyik szociológus megjegyzi: leszakadó-an az utolsó helyen áll.
Mi az, ami az utolsó helyen áll ma az emberek értéklistáján, és amit a Szent-írás messzemenően az első helyre helyez? Mi az, ami Isten igéje szerint a legalapvetőbben meghatározza minden ember földi életét és örök életét, s amit mi az utolsó helyre teszünk? Egy vékony vallásos rétegnél ugyan nem az utolsó helyen van, hanem egy kicsit előbb, de még ezeknél a vallásos embereknél is megelőzik az üdvösséget mint célértéket ilyenek: a családi élet boldogsága, az anyagi jólét, a jól végzett munka öröme és a haza biztonsága. — Ezek mind nagy kincsek, most nem erről van szó, most a sorrendről van szó: hova helyezik az emberek az üdvösséget?
E szociológiai tanulmány rámutat arra, hogy az országonként eltérő üdvösségrang-helyek összefüggésben vannak azzal, hogy a lakosság milyen arányban hisz a halál utáni életben.
A konzervatív Amerikában a népesség 78%-a túlvilághívő — ahogy ő írja, de még ennél is többen hisznek a mennyország létezésében: 86%-ban. Ezzel szemben Magyarországon a lakosság 73%-a tagadja, hogy van túlvilág, de még ennél is többen, 84% tagadja, hogy létezne valamiféle pokol. Megállapítja a szerző, hogy a mai ember civilizáltabb Isten- és túlvilág-képre vágyik, és éppen ezért azt tanácsolja: „A túlvilággal és a pokollal kapcsolatos egyházi álláspontnak közelednie kell ahhoz, amit a mai társadalom hihetőnek és elfogadhatónak érez”, hiszen a jelenlevő világvallások és a különféle ezoterikus elméletek olyan nagy kínálatot adnak a ma emberének, hogy csak akkor tud a keresztyén egyház „piacon” maradni, ha tekintettel van a „vevők”-re is.
Nos, egy piacorientált gondolkozású ember nyilván nem is fogalmazhat másként. Mindenesetre e fogalmazás és az itt érintett teológiai vonatkozású gondolatok mögött alapvető tévedések vannak. Ezért fontos tudnunk, mit ért a Szentírás üdvösségen. Mi az, ami az utolsó helyre szorult, és amit ugyanakkor Isten igéje ma is, nekünk is az első helyre tesz? Mi az, amiről nemcsak egy esztendő utolsó estéjén érdemes gondolkozni, hanem jó, ha ennek az évnek utolsó estéje arra figyelmeztet minket, hogy egyszer kivétel nélkül mindannyiunk számára eljön az életünk utolsó estéje is, és azon az estén vagy napon semmi más nem lesz fontos, csak az, hogy van örök életünk vagy nincs? Ott teljesen elveszíti jelentőségét, hogy mennyit sikerült pénzben összetakarékoskodnunk, hogy milyen diplomá-ink vannak otthon, hogy milyen érmeket, kitüntetéseket szerzett meg valaki kemény, szorgos munkával a tehetsége révén. Ott minden egyszerre elveszíti az értékét és a jelentőségét. Egyetlen kérdés lesz csak döntő, de az az örök sorsunkat eldöntő: van-e örök életünk? Van-e üdvösségünk?
Nem felesleges tehát, és nem valami hajánál fogva előrángatott téma szilveszter estéjén az, hogy mit tanít a Szentírás arról, amire olyan szenvedélyesen kérdezett rá ez a fiatal ember Jézusnál: „Mit cselekedjem, hogy elnyerjem az örök életet?” Szeretném röviden elmondani, mit tanít a Szentírás az üdvösségről vagy örök életről, és utána öt, remélhetőleg világos tételbe összefoglaljuk azt, amit erről tudnunk kell. Aztán, hogy ki mit hisz, az már a személyes felelősségünk.
I.
Mi az üdvösség? Isten uralma az életünkben.
Mindnyájan a bűn országába születünk bele, amikor a világra jövünk, és a bűn kezd el uralkodni rajtunk. Aki megfigyelt már pici gyerekeket, akik különösebb rossz példát nemigen láthattak még családon kívül vagy belül sem, az elképed azon, hogy mennyire a vérünkben van az, amit a Biblia így nevez: bűn. Isten azonban nem hagyta az embert ebben a kényszerhelyzetben, hogy kénytelen mindig önmaga és Isten ellen cselekedni, vagyis vétkezni, hanem szabadítást készített.
Pál apostol így ujjong ezen: „Kiszabadított minket a sötétség hatalmából, és átvitt minket az Ő szeretett Fiának országába.” (Kol 1,13) Ez az üdvösség. Az üdvösség tehát: szabadítás. Amikor Isten megfogja az embert, és átteszi egy határon egy másik országba. Az Ő országába teszi, ahol nem kénytelen már az ember mindig újra vétkezni, mint a bűnuralom alatt, hanem ahol megvalósul a Krisztus-uralom az életében, ahol Isten törvényei érvényesek, ahol Isten védelme veszi őt körül, ahol Isten dicsőségére él, ahol Isten helyez elé célokat és kínál fel neki eszközöket, és ő önként, boldogan ennek az új Úrnak engedelmeskedik minden tekintetben. Ez a bizalomteljes engedelmesség az üdvösség, ami elkezdődik már itt, és ha egyszer majd meghalunk, kiteljesedik, végérvényessé válik, ma még számunkra elképzelhetetlen mó-don tökéletességre jut. Itt most küszködik azért minden hívő ember, hogy engedelmes tudjon lenni, akkor majd ez tö-kéletesen és folyamatosan történik.
Tehát az üdvösség a Biblia tanítása szerint Isten uralma az életünkben. Ez vagy elkezdődik már itt, ebben a földi életben, vagy nem kezdődik el soha. Akinek a halála pillanatáig nem kezdődik el, utána nincs lehetősége elkezdeni. Ezt megint csak Jézus Krisztus tanítja határozottan.
Mit jelent az, hogy itt elkezdődik az üdvösség valakinek a számára? Jól szemlélteti ezt például Zákeus esete. Zákeus is a bűn országába született bele, mint ahogy én is, meg ti is, kivétel nélkül mindnyájan. Elkezdett úgy élni, mint mindenki más. Fel sem tűnt neki, természetes volt a számára, hogy több vámot szedett be az emberektől, mint amennyi járt volna. Egészen természetes volt, hogy azt magának gyűjtötte össze és így egyre gazdagabb lett. Egyre feljebb mászott a ranglétrán, s a végén már a nagy kereskedővárosban, Jerikóban ő lett a fővámszedő, mindenkinek a főnöke. De minél gadagabb lett, annál jobban érezte: valami hiányzik. Valami, amit nem lehet pénzen megvenni, amit nem lehet összeköttetésekkel elérni, amit nem lehet senkitől sem kierőszakolni. Valami, ami nélkül nem boldog az ember, nem teljes az élet. Ott van a sok pénz otthon, s bármit megvehetne, s mé-gis valami lényeges dolog hiányzik az életéből. Elkezdte ezt a valamit Jézusnál keresni, legalább látni akarta Jézust. Nem volt rest felmászni egy fára. Az akkor sem volt kisebb szégyen és botrány, mint ha valaki ma ezt csinálná. És láss csodát: Jézus megáll az alatt a fa alatt, nevén szólítja őt, kedvesen beszél hozzá és bejelentkezik nála. Ennél nagyobb megtiszteltetés nem érhette volna ezt a közutált embert. Azonnal jön le a fáról, sarkig nyitja Jézus és tanítványai előtt az ajtót, és beszélgetnek a terített asztal körül mindenféléről. Egyszer csak Zákeus kezdi magát rosszul érezni. Azt mondja: Uram, itt sok lopott pénz van. Arra gondoltam, hogy akire még emlékszem, hogy becsaptam, azt négyszeresen kárpótolnám, ami meg marad, kiosztanám a legszegényebbek között. Jó lesz-e ez így? Jó lesz. S miután Zákeus nekiindul, még egy mondatot mond az Úr: „Ma lett üdvössége ennek a háznak.” Miért? Mert akkor léptek érvénybe Isten törvényei Zákeus életében. Azon a napon ismerte el Zákeus maga fölött úrnak Jézust, aki nem prédikált neki hosszasan arról, hogy milyen csúnya lopott pénzt rejtegetni, hanem Jézus jelenléte elviselhetetlenné tette Zákeusnak a rejtegetett bűnt. Egész világos lett, hogy vagy a lopott pénzzel lakik tovább egy fedél alatt, vagy Jézussal él tovább együtt — a kettő együtt nem megy!
Melyiket választja? Ő ezek után Jézust választotta. Olyan szeretetet kapott tőle, hogy arra nem lehetett más válasz, csak ez a hála. Átlépett egy másik országba, egy másik uralom kezdett érvényesülni az életében, és ő engedelmeskedett ennek az új Úrnak. Akkor is, ha ilyen árat kell fizetnie. Rámegy a vagyona! Na és? Mindennél többet ér neki a Jézussal való közösség.
Az üdvösség a Jézussal való valóságos közösség. Az üdvösség az élő Krisztusnak való folyamatos engedelmeskedés a hétköznapokban is. Az üdvösség az a szabadítás, ami felszabadítja az embert a bűn kényszere alól, és szabaddá teszi arra, hogy engedelmeskedjék Isten törvényeinek. Ez elkezdődhet, és el kell, hogy kezdődjék már ebben az életben a számunkra. Ha valóban ezt értjük üdvösségen, akkor hadd kérdezzem meg szeretettel: van neked üdvösséged a szó ilyen értelmében? Miféle törvényeknek engedelmeskedtél az elmúlt évben. Milyen uralom alatt vagy?
Nyögsz, vagy pedig boldogan szolgálod a te új uradat, Jézust? Egészen konkrét módon a hétköznapokban megvalósulnak Isten törvényei a mi életünkben? Akkor van üdvösségünk! Enélkül lehet sok minden: jó szándék, vallásosság, nagy műveltség, sok segítség másokon és ez mind nemes dolog, de nem azonos az üdvösséggel. Az üdvösség Isten uralma az ember életében, ami történik a hétköznapokban, minden helyzetben újra és újra.
Nos, ezt nem szokták érteni az emberek, és azért mondanak és írnak le efféléket, amiket az elején hallottunk. Tudniillik úgy gondolkoznak sokan, mint az a gazdag fiatalember: ha elég jót cselekedett valaki az életében, akkor jutalmul a halála után valamiféle boldog állapotba kerülhet majd, s azt mondják, ez az üdvösség. Ha itt elég jót tett, akkor majd utána jutalmul boldog állapotba kerül. Holott az üdvösség nem bér, hanem ajándék, szabadítás, közösség egy valóságos személlyel, az élő Jézus Krisztussal. Ezért mondja itt Jézus a gazdag ifjúnak: tedd félre az akadályokat, és kövess engem!
Örök életet akarsz? Az itt kezdődik, ha velem összeköltözöl. Ha együtt járunk, az az üdvösség. Amíg külön utakon jársz, tőlem távol, az az epekedés, vágyakozol az örök élet után, de nem lesz a tied. Az üdvösség azt jelenti: együtt élni Jézussal. (Nyilván a mi számunkra a szó hitbeli értelmében.)
Nem értette ez a gazdag fiatalember sem, ezért olvastam fel alapigének ezt a történetet. Olyan tanulságos az indítása ennek a történetnek. Jézus tanít, és ez a fiatalember nincs ott. Intézi a dolgait, rengeteg intéznivalója van egy gazdag embernek. Aztán lihegve fut oda akkor, amikor Jézus már elindult onnan, hogy továbbmenjen. Jellemző Jézusra, hogy megáll, és kedvesen beszélget vele, nem mondja: elkéstél. Még nem késett el. S akkor lélekszakadva jön elő belőle talán szaggatottan a kérdés: „Mit cselekedjem, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus válaszából kiderül, hogy nem jó a kérdés. Téves az egész gondolkozás és elképzelés. Itt nem teljesítménybérezés van. Mert ha az lenne, akkor már tied lenne az örök élet, hiszen azt állítod, hogy fiatal korod óta az Isten minden parancsát megtartottad. Akkor mi a probléma? Ezért járna az örök élet és az a bizonyosság, hogy neked ez van, és ezzel az örömmel élhetsz. De nem ezzel élsz, nincs ilyen bizonyosságod, nincs örök életed. Miért nincs, ha állítólag minden parancsot megtartottál? Ha valaki megtartja, akkor jutalmul (ugye) meg kellene kapnia. Na de ez nem jutalom! Ez ajándék. Isten szeretetből adja és kínálja. Az a kérdésed, mit cselekedjél? Nem neked kell cselekedned, Isten akar cselekedni benned, meg veled, hogy érvényesüljenek az Ő törvényei az életedben, és használjon téged mások javára. Itt kezdődne az örök élet. Nem neked kell cselekedned. Az mindig az egyszerűbb dolog, amikor valaki azt mondja: tessék megmondani, most mit kell csinálni, mondjuk a gyülekezetben, vagy mire kell adakozni. Mindig kell valamire. De ez nem függ össze az üdvösséggel és az örök élettel. Ott Isten akar cselekedni benned. Arra vár, hogy Úrként ismerd el, mint Zákeus, és kezdd csinálni azt, amit Ő mond. Azt tartsd igaznak, amire Ő azt mondja: igaz, s szakíts mindennel, ami ennek az akadálya.
Ennek a gazdag ifjúnak az életében a gazdagság volt ennek az akadálya. Akkor el kell tenni az útból — mondja Jézus. Micsodát? A gazdagságomat? Hát azt nem! Nem lehet valahogy másként az örök életet? Nem lehet! Mert ami megakadályoz abban, hogy Jézussal közösségre juss, azt félre kell tenni az útból. Ez az akadálya az örök életnek, akármi az. Ha nála a vagyona, akkor azt kell félretenni. Hát azt azért nem! — és szomorúan megy el Jézustól. Olyan szomorú ez az egész történet. Valaki nagy érdeklődéssel, futva viszi Jézushoz a kérdését, és nagyon fontos kérdést tesz fel, aztán megkapja rá a választ, és ettől elszomorodik. Ahelyett, hogy komolyan venné, ahelyett, hogy meglátná: még így elkésve is foglalkozik vele Jézus, és mennyire szereti őt, — azt mondja: ekkora árat azért nem fizetek érte
Zákeusnak semmi sem volt drága. Ő akkora árat is fizetett érte. Mert amíg valakinek megmarad az énuralma — mint ennek a gazdag ifjúnak —, addig világos: nem kezdődhet el a Krisztus-uralom. Vagyis nem kezdődik el az üdvösség. Addig marad a bűn országában. Aki tele van önmagával, a maga kese- rűségével vagy érdemeivel, erényeivel vagy fájdalmával, a maga igazával vagy bármivel, az még a bűn országában van. Akinek ténylegesen Jézus lesz az ura, és neki elkezd engedelmeskedni, az lépett be az üdvösségbe.
II.
1. Ha tehát megpróbáljuk összefoglalni röviden a Biblia tanítását, először is azt mondhatjuk: az üdvösség Krisztus uralma az életünkben, ami megváltoztatja az ember egész földi életét, és átminősíti azt. Sokan mondják, hogy tulajdonképpen attól kezdve élnek, attól kezdve lehet valóban életnek nevezni a létüket. Ez majd kiteljesedik és végérvényessé lesz odaát az örökkévalóságban.
2. Az üdvösség nem a túlvilággal kapcsolatos, hanem egy adott emberrel. Annak a személynek az e földi, meg az úgynevezett túlvilági életét is meghatározza. De nem majd ott kezdődik el, hanem itt, és aztán folyamatosan kiteljesedik.
3. A Biblia azt tanítja, hogy akinek nincs üdvössége, az a kárhozatban van. Itt nincs semleges zóna. Különösen Jézus élesen beszél erről. Ahhoz semmit sem kell tenni, hogy valaki a kárhozatban legyen, abba születünk bele. Azért jött Jézus, hogy innen átmehessünk az Ő országába, az élők közé. A Nikodémussal folytatott beszélgetésben mondja Jézus: „Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Ebben benne van, hogy aki nem hisz Őbenne, az elvész. A következő mondat még élesebb: „Aki hisz Őbenne, nem megy kárhozatra. Aki azonban nem hisz, már elkárhozott, mivel nem hitt az isten egyszülött Fiának nevében.” (Jn 3,18)
Vagy Krisztus uralma érvényesül az életünkben, vagy a bűn uralma. Itt nem az egyházaknak kell valahogy „eladhatóbbá” tenniük a maguk tanítását, hanem ezt kell komolyan vennünk, amit Isten az Ő igéjében mond nekünk. Nem az egyház találta ki a kárhozat meg a pokol fogalmát az emberek ijesztgetésére, hanem Isten az Ő igaz igéjében hívja fel a figyelmünket arra, hogy ebbe születünk bele a bűneset óta, és aki ebben hal meg, azon nem lehet utána már segíteni. Ezt a néhány esztendőt kaptuk arra, hogy átmenjünk a halálból az életbe.
4. Az, hogy az üdvösség, illetve a kárhozat van-e vagy nincs, nem attól függ, hogy hisszük vagy tagadjuk. Ez a mi hitünktől, kételkedésünktől, tagadásunktól függetlenül létezik. Éppen ezért közömbös az, hogy egy társadalom mit érez hihetőnek és elfogadhatónak. A döntő, hogy mi a valóság. Isten minket oda akar elsegíteni, hogy a valóságot vegyük komolyan, és azzal számoljunk. Azt fogadjuk el valóságnak, amire Ő azt mondja. Üdvösség, kárhozat nem üres fogalmak, hanem olyan megjelölések, amikkel a valóságot jelöli meg Isten igéje.
5. Hogyan lehet a miénk az üdvösség? Két igét idézek: „Kegyelemből van a ti üdvösségetek a hit által. És ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez, nem cselekedetekért, (mint ahogy a gazdag ifjú gondolta,) hogy senki se dicsekedjék.” (Ef 2,8-9) A másik az egyik apostoli igehirdetésből: „Nincsen senkiben másban üdvösség, és nem adatott emberek közt az ég alatt más név, amely által megtartathatunk,” csak Jézus Krisztus neve. (ApCsel 4,12) Ajándék — ezt mondja a Biblia mindenütt, és csak Jézustól lehet kapni. Az üdvösség tehát nincs az üzleti forgalomban. Ott nem vásárolható. Csak Jézus Krisztustól lehet egészen személyesen ajándékba kapni. Nem lehet megfizetni, nem lehet megérdemelni, nem lehet kierőszakolni, de nem lehet elveszíteni sem. Akinek Ő egyszer odaadta, az elvehetetlenül az övé, és bearanyozza az életét már itt, akármilyen nyomorúságok között vezet sokszor ez az élet, és elkészített hely várja az atyai házban — ahogy erről Jézus szintén nyilvánvalóan beszél. (Jn 14,1-13)
Amikor Isten igéje hangzik, akkor Isten mindig felkínálja az embernek ezt az üdvösséget. Itt is, most is. Ebben az esztendőben valamivel több, mint 200-szor hangzott ebben a templomban igehirdetés. Isten ilyen gyakran kínálja nekünk ezt az ajándékot. Az első kérdés: hol voltunk mi, amikor kínálta? Vajon nem kísért-e minket is az, ami a gazdag ifjút, hogy az ügyeit intézte, miközben Jézus tanított, és ő semmit sem hallott Jézus igehirdetéséből. Megajándékozta őt ezzel a néhány mondattal a Megváltó, de előtte az igehirdetést nem hallotta, mert akkor intézni kellett az ügyeket. Sokszor nekünk is éppen akkor kell intézni. De ha nem hallottuk is, ma este Isten ezt világossá tette a számunkra, és újra kínálja. Hinni azt jelenti, hogy ezt az ajándékot valaki alázatosan elfogadja. És akkor nemcsak új esztendőt kezdhet el, hanem új életet is. Azt az életet, amiben aztán semmi törést nem jelent a meghalás, hanem az az élet a Krisztus élete, amit ajándékba kapunk, egyre inkább kiteljesedik.
A mi értéklistánkon hol helyezkedik el az üdvösség? Isten azt mondja: ez a legfontosabb, ez legyen az első; vagy még inkább azt mondja: aki ezt adja, és akinek a jelenléte jelenti az üdvösséget, az a Jézus legyen az első, és akkor minden a helyére kerül. Mi is visszazökkenünk oda, ahonnan a bűn kizökkentett, mi is a helyünkre kerülünk. Isten segítsen minket, hogy tudjunk őszintén gondolkozni még ma ezekről a dolgokról, és kezdődjék el egy egészen új élet már a mai nappal, — vagy erősödjünk meg, mélyüljünk el, újuljunk meg abban az új életben, ami valamikor elkezdődött, de ellaposodott, kihűlt, langyossá, erőtlenné vált, éppen, mert a Krisztus-uralom nem valóság bennünk.
.jpg)
