Reményik Sándor: Meghalni mégis egyedül kell

Lehet menyasszonyod, vagy feleséged,  

Apád, anyád, gyermeked, vagy testvéred -  

Lehet szeretőd és vad szenvedély  

Köthet hozzá, vagy könnyelmű szeszély -  

Vagy mint a forrás: fogyhatatlan vágy,  

Vagy vele-élés: mint a tenger, mély -  

Köthet hozzá egy forró, kéjes óra -  

Sok éjszaka vonagló lüktetése,  

Mely ködpárává foszlik virradóra -  

Kapaszkodhatsz egy hosszú lélek-láncba  

És szállhatsz, mint méh virágról-virágra -  

Ráborulhatsz egy élő-halott nemzet  

Égbe meredő szirt-ravatalára -  

Lehet szerelmed, mint ólom: nehéz,  

S lehet illanó, s tűnő, mint a fény  

És lehet, mint a koporsó: kemény.  

Befogadhat egy kis hálószoba -  

S egész országok fogadhatnak be -  

Az ágyad és az asztalod  

Minden nap rózsával lehet tele -  

Lehet, hogy egy babérerdőt aratsz -  

S mint játékközben a labdát a gyermek:  

Egyik kedves kéz a másikba perget -  

Álmodhatsz, szerethetsz és barátkozhatsz  

És végül mégis egyedül maradsz:  

Halálod egyedül kell elviselned.

Benke László: A vérző Bárányhoz

Önként állok eléd, 

nézd fejem virágát 

szíveddel szemközt, 

emberi méltóságom 

előtted omlik semmivé. 

Vágyott emberarcom 

rég jó erőt sugárzott,

de gyönge létemben már 

nem érem el jóságod. 

E teremtett világon 

mindig csak dolgoztam 

és mindig imádkoztam.

Forrásom vagy, bennem élsz. 

Életszolgálatomban 

szeretni tőled tanultam, 

sorsom elfogadva 

bírom keresztem még. 

Közelebb az éghez 

ott kell majd fölállnom, 

te vérző Bárány, 

hol örök példád ég.

Ágai Ágnes: Tér-idő

Az ember elfér egy anyaméhben 

és egy urnában. 

A kettő között él, 

és várja hogy véget érjen.

Mezey Katalin: Ballada múlt idők szerelmeseiről

A férfiak, akik szerettek - volna,
úgy néznek rám, mint hiábavalóra,
akitől merő pimaszság, hogy él még,
aki alól rég kifutott a térkép.
És úgy legyintenek, mindenttudóan,
mintha olyasmit tudhatnának rólam,
amit a többi ember elől rejtek:
titkos fekélyt, szégyenletes förtelmet.

És elsorolják számtalan hibámat:
rossz kurva vagyok, jártatom a számat,
a becsületről sohase hallottam,
ifjat megrontok, öreget becsaptam.
És örülnek, hogy bajjal élek (mással),
és megtetéznek csapást új csapással.

S e férfiakat - mert szerettek volna -
barátaimnak képzelem azóta.
Még mindig bennem sajog a kudarcuk,
még mindig szégyenkezve látom arcuk.
S míg jobb szeretnék, hogyha nem is lennék,
engem máig lefegyverez az emlék,
az adósság, oktalan bűntudatban:
hogy adni akartak és én nem adtam.

Ajánlás:
Herceg, ha mégis értenéd a lelket,
add meg lelkemnek azt a nagy kegyelmet,
hogy semmi kíntól komisszá ne váljak,
ne csak megértsek, de meg is bocsássak.
Hogy számolatlan szedjem a kudarcot,
mint győztes hadvezér a hadisarcot.

Kassák Lajos: Ki gondol rám

Mindent megteszek 

hogy békességem legyen. 

De a békesség nem jön felém 

hiába kiáltozok érte 

hiába integetek fehér kendővel 

az erkélyről.  

Nagyon hosszú éjszakát éltem át 

s lehet hogy eltévedtem. 

A fal mögött szűkölök 

a vörös téglafal mögött 

melybe a feledés parancsát írták 

vésővel 

kalapáccsal.  

Nincs is fehér kendőm 

és erkély sincs itt.  

Úgy zár be magányosságom 

ahogyan a fát körülzárja a kérge.  

Nem hallják hangomat 

nem látják hogy jeleket adok le a világnak.  

Egy fal mögött állok elfeledten.  

Nem létező kincseimet 

számlálom.

Benke László: Lugasban

Ahogy múlik az idő s csipkedem vadhajtásait, 

alakul szép lugasom; látom, híznak a fürtök.

Örül a lelkem: szeret lugasom, s én is szeretem 

összes vesszejét, árnyat adó nagy leveleit, 

meg magamat is. De legfőképpen az Istent, 

reggeli sugarait, este a csillagokét. 

Jó itt várni e csöndben Angyalomat.

Lukács Bernadett: Hajnal

Virrad.

Nincs már halál. 

Kegyelem és élet minden. 

Egy fényben szálló porszem hátán 

felragyog az örök Isten.

Lukács Bernadett: 366

Uram 

én vak voltam a mennyországra 

mégis 

szétfutó levélerekből 

mint Braille-írásból 

tétován 

kibetűztelek 

ujjaim alatt éreztem 

a mindenség érverését 

csontvelőmig itatott át kegyelmed 

téged csak szótagolva lehet megismerni 

Uram nyállal és sárral tapasztottad be szemeimet 

Siloám tavához küldtél 

látom már 

közöttünk van a te országod 

egy-egy enklávét őrzünk belőle 

mind magunkban 

Uram 

félek még néha tőled 

nem lettem teljessé a szeretetben 

le akartalak rántani a fagyos exoszférából 

perzselő valóság lettél 

Uram 

bocsásd meg 

vétkeimet 

Uram 

nem bocsátottam meg 

ellenségeimnek 

Uram 

sosem voltak ellenségeim 

az epidermiszem túloldalán 

Uram, 

mondd 

háromszázhatvanhatodszor 

hogy 

ne féljek!

Jánosházy György: Alkony

Nyugat felé, az őszi dombtető 

élén a Nap úgy fekszik a haraszton, 

mint lázra gyúlt, beteg hercegkisasszony, 

vagy kéjbe fáradt, lusta szerető.                                                   

Kis ideig még ott remeg a képe 

hunyó zsarátként a patak szinén; 

pár perc - és mint hangját vesztett szirén, 

alámerül futó habok ölébe...                                                               

De állig kopott-zöld párnákba bújva, 

arany sugárból sodrott langyos ujja 

még utoljára megsimítja arcom.   

Búcsúzik tőlem - vagy engem búcsúztat? 

A víz tükrén a fények tovaúsztak, 

és mindkettőnket elborít az alkony.

Ágai Ágnes: Kamaszságok

- részlet -

A jó nevelés ismérvei: 

kedves egészségére, fogadja őszinte… 

Kellemes ünnepeket, remekül áll neked, 

ó, milyen kár érte!  

*

Nem szeretem azokat a felnőtteket, 

akik úgy kezelik a kamaszkort, 

mint egy lábon kihordott gyermekbetegséget.  

*

Azt szeretem a híradóban, 

hogy olyan, mint egy dokumentumfilm, 

amatőr szereplőkkel, 

profi rendezővel, 

erkölcsi tanulság nélkül.  

*

Mindenki siet, senki nem ér rá, 

halaszthatatlan élnivalója van. 

Csak dédike ül csendesen a napon, 

vele lehetne beszélgetni. De süket.  

*

Imádom a haverkodó felnőtteket: 

heló, csávó, smároltál már a kis csajjal? 

Ilyenkor azt szeretném mondani: 

Sir, jobban áll Önnek, 

ha nosztalgiázik. 

*

Öcsém megkérdezte: 

mi az, hogy buzi, 

mondtam: kicsinyítés, 

olyan, mint az izgi. 

Egy gyereknek is meg lehet 

mindent magyarázni. 

*

Éliás bácsi, a szomszéd, 

mindig átkopog, ha magnózom. 

Én visszakopogok, hogy hallottam, 

tudomásul vettem, a hangerő marad. 

Tökéletes diplomácia.  

*

Én hiszek még a Télapóban, 

csak ráhagyom Anyára és Apára, 

hogy ők hozzák az ajándékot, 

hadd örüljenek.   

*

Mi van akkor, 

ha valaki kilép az életbe, 

de nincs jogosítványa? 

*

Ti nem tudok beilleszkedni, 

mondta a magyartanárom. 

De hát hogy illeszkedjünk 

be abba, amit most akarunk 

megteremteni?  

Ágai Ágnes: A végtelen

A végtelen itt van. 

Fogható, tapintható, simítható. 

Kényelmes, kellemes, megnyugtató. 

Elterül, hullámzik, 

mint a mező teli pirosló pipacsokkal. 

A végtelen 

soha nem szűnik meg. 

Van. Állandó. Örök. 

Nem fog rajta a mulandóság átka. 

Ölel, karol, ringat, 

szelíd, mint az újszülött tekintete, 

és megértő, mint az Isten, 

aki úgy nincs, ahogyan van. 

Végtelenül. 

Pásztor Anna: Márti dala

Márti Dala

**

Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni! 

Majd az unokáknak, mikor körbeállnak, 

mikor körbeállnak, az ágyadon ugrálnak, 

hogy legyen mit mesélni, kezdjetek el élni!  

Kezdjetek szeretni, hogy legyen min nevetni, 

hogy milyen bolond voltam, hogy neked udvaroltam. 

Neked udvaroltam, az öledbe borultam, 

többé el sem tudtam menni, kezdjetek szeretni!  

Kezdjetek nevetni, csak semmi melodráma! 

Senki bele nem halt még komédiába. 

Ripacsok, színészek, az élet a tiétek! 

Minek ölre menni, kezdjetek szeretni!  

Jó néha, sötétben Holdat nézni, 

hosszan egy távoli csillagot igézni… 

Jó néha fázni, semmin elmélázni, 

tavaszi esőben, olykor bőrig ázni. 

Tele szájjal enni, hangosan szeretni, 

jó néha magamat, csak úgy elnevetni. 

Sírni, ha fáj, remegni, ha félek, 

olyan jó néha, érezni, hogy élek.  

Kezdjetek el élni, hogy ne kelljen félni. 

Az utolsó órában, mikor már megbántam. 

Ezerszer megbántam, hogy oly sokáig vártam, 

hogy elmúlt az élet, kezdjetek el élni!

Ágai Ágnes: Kamaszságok

- részlet -

És aztán?- kérdezték a srácok.  

Aztán semmi.  

Egyáltalán semmi?  

Egyáltalán semmi. 

Ennyire beleestél?   

Ennyire.  

*

Szüleim rólam tömören: 

egyik fülén be, másikon falra hányt borsó.

*

A bölcsiben kiballagunk a járókából, 

az óvodában elbúcsúzunk a játékoktól, 

az iskolában a tantermektől, 

halálunk előtt végigjárjuk a földgolyót, 

és kiballagunk a világból:

 "Gaudeamus igitur"

*

Az a fontos, hogy megtaláld önmagadat, 

mondja István bácsi, a pszichológus. 

Ennyit én is tudok, 

azt mondja meg, hogy hol keressem.

*

Én reggel szeretnék vacsorázni, 

éjjel fogat mosni, 

délben krimit nézni

hajnalban lepkét fogni. 

De sajnos nem lehet. 

                                                Nincs lepkehálóm.                                                      

*

Nem tudom pontosan kifejezni, 

amit érzek, ezért vagy hallgatok,  

vagy azt mondom, amit mindenki mond. 

Így remélem, hogy megértenek.    

*

Van egy kabalamacim, 

de szégyellem hordani, 

mert már kinőttem belőle. 

Ezért csak a fürdőszobában veszem elő, 

amikor azt vizsgálom, 

         végül is mikor borotválkozhatom.     

                                           

Földeáki-Horváth Anna: Elgyengülő

A nap kifolyó 

vére bíborvörösre 

festi az eget. 

* 

Elvérzik a nap. 

Égbolt alján rózsaszín 

szivárgás – búcsú. 

* 

Visszavonul a nap. 

Vérfestette tájból a 

semmibe bukik.

Földeáki-Horváth Anna: Erőforrás

Reggeli ima 

varázslatos ereje 

új csodákra hív.