Sebestyén László Ede: Minden kész 2.

„ Jöjjetek, mert már minden készen van!” 

(Lk 14:17b)     

        Szól a gazda a hivatalosoknak: kész a vacsora, meg van terítve. Kezdődik a király fiának a menyegzője. Más szóval így is mondhatnánk: - Drága hivatalosok, akik felé már annyiszor szóltam, kész van számotokra az üdvösség! De a hivatalosok, akik tudják, hogy ők Izráelhez, az Isten népéhez tartoznak, nem érdekli őket az, amit Isten elkészített. Nem az üdvösség foglalkoztatja őket, hanem egészen más. A nagy tragédia, ami a borzalmas képben elénk tárul, az ő politikus, szép szavakba öltöztetett mentegetőzésük mögött az rejlik, sok minden jobban érdekli őket annál, mint hogy Istennel járjanak, Vele közösséget vállaljanak s leüljenek egy asztalhoz az Úrral. Magatartásuk egy nagy látszatra épül. Az egész egy nagy látszat, üres vallásoskodás, máz. Olyanok, mint amikor a képmutató farizeusokról halljuk, olyan szépek vagytok, mint a kimeszelt sírok, de belül tele vagytok rothadással.  

        Mi van még készen? Készen van a bűnbocsánat. Ám akinek nem fáj a bűne, annak semmit sem jelent ez. Készen van az Úr Isten kegyelme. – Majd én azt kiérdemlem valamivel. Majd csak lesz valahogy. Eddig is volt valahogy, ezután is lesz valahogy. Ó, ez engem nem foglalkoztat. Hagyjatok már engem ezzel a régi, megunt szövegeléssel.            

      Készen van a győzelem a bűn és a halál fölött. Hogy én harcoljak a bűneimmel? Könnyebb nekem harcolni a szomszéddal, könnyebb nekem pletykálódni, mint saját magamat megtagadni. Hogy én is győztes lehetek? Annyiszor elbuktam már!            

      Az atyai házban örök helyet készített, s ez már el van készítve. Nem félig elkészült, teljesen készen van. Sok fáradtsággal, szeretettel és vérrel készítette ezt Isten. Gondold végig: nélküled készült, ám a te számodra készült. Azért van kegyelemből, mert nem tudunk hozzá tenni, ingyen való, csak meghálálni tudhatom. Hit által elfogadhatom, nincs harmadik út.

Forrás: Napi Ige és gondolat

Sebestyén László Ede: Minden kész 3.

„ Jöjjetek, mert már minden készen van!” 

(Lk 14:17b)     

A meghívást csak elfogadni vagy visszautasítani lehet. Olyan, hogy „majd még meggondolom, igen is, meg nem is” – ilyen nincs. Vagy elfogadod, vagy visszautasítod. Számunkra teher az, amit Istenünk pontosan, szeretettel elkészített? Teher a szó? Teher a meghívás? Csak ürügyeket keresek, s hamar találok indokot, hogy hátramaradjak, kimaradjak és kibújjak a meghívás teljesítése alól?! Ugye Jézusom, ez nem én rólam szól, vagy mégis?!            

        Fájdalmasan cseng Jézus ajkáról ez a tanítás. Mi a távolmaradásuk igazi oka? Nem az öt pár ökör, nem is a feleség, nem is a megvett föld - szorgalmas emberekről hallunk, mintha teljes mértékben rólunk szólna az Ige! -, soha nem ez az igazi ok. Nem is akar tudni az igazi okról, s azt nem is akarja be se vallani. Az igazi ok az, hogy terhére van az egész nagy vacsora. Az igazi ok az, hogy elfoglalta szívében az Úr Jézus Krisztus helyét, az Isten helyét valami más. Már nem Isten van az első helyen, és így önmagát zárja ki a menyegzőből.            

        Akik nem jönnek el időben, utána már bezárva lesz az ajtó. Akik nem törődnek ily nagy meghívással, úgy járnak, mint az öt bolond szűz. Ha már később jönnek, kopogtatnak, dörömbölnek, ezt hallják: - Távozzatok innen tőlem, nem ismerlek titeket! A kegyelmi időben ma még szól az Isten. Ma még megajándékozni szeretne az Isten. Mi történik itt? A megsértett, megbántott Isten közeledik az emberhez. Akinek hátunkat mutattuk, Ő mégis hív. Fiát is odaadta a keresztre. Ez az Ő mégis-szeretete. Ez a mégis-kegyelem.  

        Közeledik számodra is az a nap, amikor mindazt, ami itt a földön van, itt kell hagyjad. Akkor annak a mennyei gazdagságnak a meglátói, élvezői leszünk. Készülsz-e az élő Istennel szemtől szembe kerülésed napjára? Vágyva várod vagy félsz ettől a naptól? A Biblia arról beszél, az Ő népe alig várja, hogy jöjjön el az üdvösség teljessége, az Istennek színről-színre való látása. 

Forrás: Napi Ige és gondolat

Sebestyén László Ede: Minden kész 4.

„ Jöjjetek, mert már minden készen van!”

(Lk 14:17b)     

           Isten már itt a földön meg szeretne ajándékozni a Vele való járás örömével, a Vele közösségre jutás boldogságával. Amikor már békességben vagy az Istennel, s közben harcolsz önmagad ellen, és nem mással van bajod, hanem óembereddel, régi szokásaiddal, s amikor Isten Igéje elkezd benned működni és végzi benned ezt a kifehérítő, megtisztító munkáját az Ő Igéje és Szentlelke által, akkor ez nem félig-meddig lesz elvégezve, hanem teljesen.            

       A nagy vacsorára, a menyegzőre nem akárhogyan mehettek be. Még akkor is, amikor a hivatalosak nem jöttek és a keresztutakról kényszeríteni kell az embereket, hogy megteljék a ház. A csonka-bonkákat, a szegényeket, a nyomorékokat, akiket sok esetben még a templomból is kizártak, be kell hívni, s az ajtóban mindenki fehér ruhát kap. Vegye le az ócskát, az ünnepségre nem valót, s egyformán a gazdag is és a szegény is, mind-mind egyszerű fehér ruhát kapnak. Ugyanolyon fehér ruhát kapnak és nincs különbség. Ő ugyanúgy gazdagot és szegényt meg szeretne ajándékozni.            

       Ő mindenkit le szeretne ültetni. Akit viszont fehér ruha nélkül találnak, azt kivetik a külső sötétségre, ott lesz majd fogcsikorgatás és sírás. Nem lehet az „átöltöztetést” megúszni. Ő új ruhát akar adni. S eközben mit hallunk? Ezért nem jövök, azért nem jövök. Mentsél ki, mondjad...! Nem működik, ilyen nincs. Vagy elfogadom Jézus meghívását vagy visszautasítom Őt. Nincs más alternatíva. Mi nagyon szeretnénk ezt árnyalni, rózsaszínbe festeni, de nem így van a valóságban. Vagy élet, vagy halál. Vagy áldás, vagy átok. Te azért válaszd az életet és az áldást! A másik egy átkozott élet. Mert az, Aki maga a feltámadás és az élet, Ő meg tudja mutatni azt a gazdagságot, amit már Jób pátriárka is meglátott: - „Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, és ha ez a bőröm szertefoszlik is, testem nélkül is meglátom az Istent.” (Jób 19:25-26) 

Forrás: Napi Ige és gondolat

Takács Zsuzsa: Vereség

Ott lesz a fal, 

ott lesz a kéz a megtámaszkodáshoz, 

az elfészkelődés otthontalan zaja 

a puha kőben, 

egy kissé túlzó arckifejezés, 

átnedvesedett szem, 

az akkor-még-nagyon-fáj 

s az egyetlen-veszett-el-itt. 

Lehet.  

De a mocskos szív 

csak ver tovább.

Rab Zsuzsa: Üveghegy

Fények, rigók élnek velem. 

Üveghegy túlfelén lakom. 

Az ösvény régen jeltelen. 

Ajtómat sarkig tárhatom.  

De valahol már ellenem 

cihelődik a fájdalom: 

szerelem – kő a nyelvemen, 

tüzes kereszt a hátamon.

Rab Zsuzsa: Lámpás

Részeg fák bukdácsolnak a ködben. 

Szélverte varjak rongy-libegése. 

Előreszögezett arcom 

összevissza cikázó 

alagutakat éget 

a sziklasötétbe. 

Lábam alatt üvegcserepek – 

hajdani ünnepeim, 

szögesdrótok csikorognak 

ütőereimben, 

védetlen szemeimbe 

tüskés ágak nyílhegyeit röpíti 

a téli vidék. 

Egy csöndes szó 

fel tudna talán támasztani még. 

És otthonra találnék. 

Akárhol!  

Farkashangú téli mezőn 

imbolygó lámpás után lohol így 

bukdácsolva, lihegve 

a szánról 

lelökött vándor.

Sohonyai Attila: 21

Elmondja Molnár Piroska

*

A lelkem sohasem volt játék tárgya, 

mégis, mindenki kezébe adtam; 

„ tessék, tiéd, bánj vele amint akarsz”: 

valahogyan mindig naiv voltam.  

S kézen-közön, akár az érték, 

fogyott, és egyre kevesebb lett. 

Mind, ki megkapta, rosszul becsülték, 

és hát így is adták vissza nekem.  

Az idő telt, rájöttem, nem játék e játék, 

s az pláne, ha folyton vesztek, 

ezért egy idő után, őriztem belőle, mi még ép, 

de annyira, hogy már nem mutattam senkinek.  

Nem vagyok öreg, de fiatal sem, 

bár megélésre azt mondom, sok is… 

És nem érdekel ki hiszi, ki nem, 

én féltem, mi belőlem maradt mind!  

És nem érdekelnek fölös-szép szavak, 

eskük, se bálvány-ígéretek, 

pláne kik így megváltoztatni akarnak, 

mert e lecsupaszított egészem 

átlát minden szitán, és sokan 

nem tudják, hogy mi vagyok, büszke-dicsőség:  

Mert elveszíthetem mindenem, 

állhatok, dőlhetek, csalódhatok, 

és lehet még bármi, mi széttép, 

de már nincs olyan, hogy elvesszen az én!

Benedek Elek: Az erdő télen

Óh, erdő, erdő, sűrű rengeteg, 

Nem tud betelni a lelkem veled! 

Szép vagy, ha fáid daltól hangosak, 

Legszebb vagy télen, mikor néma vagy. 

Hogy nyargal át a szél hókebleden, 

S te meg sem mozdulsz, alszol csendesen! 

Hahó! Hahó! Vadászok kürtje szól. 

Mit bánod azt te? Tovább aluszol.  

Nem, nem, nem alszol, te csak álmodol, 

S a lelked messze, messze jár, ahol 

Örök tavasz van, rózsák nyílanak, 

S dalos erdőre mosolyog a nap.  

Hej, a te álmod milyen bús lehet! 

Némán szenvedni át a zord telet! 

Sem dal, sem rózsa, semmid sem maradt, 

Száraz levél csak, az is hó alatt!  

Szenvedsz és hallgatsz. Óh, e némaság 

Az emberek közt, milyen ritkaság! 

Üvölt a szél, s tűröd fenségesen, 

Vársz a tavaszra nyugton, csendesen.  

Óh, erdő, erdő, sűrű rengeteg, 

Nem tud betelni a lelkem veled! 

Szép vagy, ha fáid daltól hangosak, 

Legszebb vagy télen, mikor néma vagy.

Ágai Ágnes: Kamaszságok

 

Nagymama mindenre fokhagymát 

és kamillateát javasol, 

nagyapa szerint legegészségesebb a kisüsti, 

apa és anya tablettákat szednek, 

én rágózok és szotyolázok.

Csoóri Sándor: Akkora Nap süt

Akkora Nap süt, nem tudok verset írni. 

Árnyékba fut a gyík, árnyékba surran kezem. 

Te tudtál ilyen júliusi lánggal sétálni fejem fölött.

Erdők árnyéka kellett magamat elrejtenem.

Halotti beszéd és könyörgés (1192–1195 között)

Egykori feltehető olvasat:

-------------------------------  

Látjátuk feleim szümtükhel, 

mik vogymuk: isá, por ës homou 

vogymuk. Mënyi milosztben 

terömtevé elevé miü isëmüköt 

Ádámot, ës aduttå valá neki

påråadicsumot házoá. Ës mënd 

pårådicsumben valou gyimilcsëk- 

tül mondá neki élnië. Hëon 

tilutoá űt igy fá gyimilcsétűl. 

Gye mondoá neki, mérët nüm 

ënëik: iså, ki napon ëmdöl 

az gyimilcstűl, hålálnek 

håláláål holsz. Hådlåvá 

holtát terömtevé Istentűl, gye

feledevé. Engedé ürdüng intetüi- 

nek, ës ëvék az tilvot 

gyimilcstűl. Ës az gyi- 

milcsben hålálu evék. Ës az gyi- 

milcsnek úl keseröü valå 

vizë, hugy turkolåt migé szakasztja 

valá. Nüm hëon mogánek, gye 

mënd ű fajánek hålálut ëvék. 

Haraguvék Isten, ës vetevé űt 

ez munkás világ belé: ës lëün 

hålálnek ës pukulnek fëszë, 

ës mënd ű nemének. Kik azok? 

Miü vogymuk. Hugy ës tiü 

látjátuk szümtükhel: iså, ës 

nüm igy embër múlhatjå ez 

vermöt, iså mënd azhuz járou 

vogymuk. Vimádjuk Uromk Isten 

këgyilmét ez lélekért, hugy 

jorgasson ű neki, ës kegyigy- 

gyën, ës bulcsásså mënd ű 

bűnét! Ës vimádjok szen[t] 

åhszin Máriát ë boudog Miháël 

århångyëlt ës mënd ångyëlkot, 

hugy vimádjanak érëttë! Ës 

vimádjok szent Pétër urat, 

kinek adot hatalm oudaniå ës 

këtnië, hogy oudjå mënd 

ű bűnét! Ës vimádjok mënd 

szentököt, hugy lëgyenek neki 

segéd Uromk szinë eleüt, hugy 

Isten iü vimádságok miá bul- 

csásså ű bűnét! Ës szobodohhå 

űt ürdüng ildetüitűl ës pukul 

kínzatujátúl, ë vezessë űt pá- 

rådicsum nyugalmå belí, ës adjon 

neki münyi uruszág belé utat 

ës mënd jouben részët! Ës 

kíássátuk Uromkhuz hármúl: 

kyrie eleison! 

Szerelmes brátim! vimádjomuk 

ez szëgín embër lilkíért, 

kit Úr ez napon ez hamus világ 

timnücë belől menté, kinek ez 

napon tëstét tömetjök; hogy 

Úr űt këgyilméhel Ábråám, 

Izsák, Jåkob kebelében helhezjë; 

hugy bírságnap jutván mënd ű 

szentëi ës ünüttei küzëkön 

jou felől johtatniå íleszjë 

űt! Ës tiü bennetük. 

Clamate ter: kyrie eleison!  

Értelmezés:  

---------------

Látjátok, feleim, szemetekkel, 

mik vagyunk: íme, por és hamu 

vagyunk. Mennyi malasztban 

teremté kezdetben [Úr] mi ősünket, 

Ádámot, és adta vala neki 

paradicsomot házzá. És mind[en] 

paradicsomban való gyümölcsök-

től monda neki élnie. Csupán 

tiltá őt egy fa gyümölcsétől. 

De mondá neki, mért ne 

ennék: „Bizony, [a]ki napon eendel 

az[on] gyümölcstől, halálnak 

halálával halsz”. Hallá 

holtát teremtő Istentől, de

feledé. Engede ördög inteté- 

nek, és evék az[on] tiltott 

gyümölcstől, és az[on] gyümölcs

ben halált evék. És az[on] gyümölcs-

nek oly keserű vala 

leve, hogy torkát megszakasztja 

vala. Nem csupán magának, de 

mind[en] ő fajának halált evék. 

Haraguvék Isten, és veté őt ez 

munkás világba: és lőn 

halálnak és pokolnak martaléka, 

és mind[en] ő nemének. Kik azok? 

mi vagyunk. [A]hogy is ti 

látjátok szemetekkel: Bizony, 

egy ember sem kerülheti el ez 

vermet, bizony, mind ahhoz járó 

vagyunk. Imádjuk Urunk Isten 

kegyelmét e lélekért, hogy 

irgalmazzon őneki, és kegyelmez- 

zen, és bocsássa mind[en] ő 

bűnét! É imádjuk Szent 

Asszony Máriát és Boldog Mihály 

arkangyalt és mind[en] angyalokat, 

hogy imádjanak érte! És 

imádjuk Szent Péter urat, 

akinek ad[at]ott hatalom oldania 

és kötnie, hogy oldja mind[en] 

ő bűnét. És imádjuk mind[en] 

szenteket, hogy legyenek neki 

segedelmére Urunk színe előtt, hogy 

Isten ő imádságuk miá bocsás-

sa ő bűnét! És szabadítsa 

őt ördög üldözésétől és pokol 

kínzásától, és vezesse őt pa-

radicsom nyugalmába, és adjon 

neki mennyországba utat, 

és mind[en] jóban részt! És 

kiáltsátok Urunkhoz háromszor: 

kyrie eleison! 

Szerelmes Testvéreim! imádjunk 

e szegény ember lelkéért, 

[a]kit Úr e napon e hamis világ 

tömlöcéből mente, [a]kinek e 

napon testét temtejük, hogy 

Úr őt kegyelmével Ábrahám, 

Izsák, Jákob kebelében helyezze, 

hogy bírságnap jutva mind[en] ő 

szentei és kiválasztottai között 

jobb felől iktatnia élessze 

fel őt! És tibennetek. Clamate 

ter: kyrie eleison!  

Forrás: Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez.

Áprily Lajos: Hóhullásban

Porka havak hulladoznak – ó zengésű ének, 

verse régi regölőknek, muzsikája télnek.   

Porka havak… Hatvan éve, vagy hatvanöt is tán, 

a temető jeges útján hogy repült a kis szán.   

Porka havak… Kollégium kiskamasz-diákja, 

hogy rohantál sereg-élen hangos hó-csatákba…   

Porka havak… Hogy suhantál ifjú, könnyű szívvel 

hó-szelekben a hegyoldalt szalagozó sível.   

Porka havak… Messze kísért hó-dala a múltnak. 

Fehéredő fejedre is porka havak hulltak?   

Lassan lép már fürge lábad, óvakodva, félve: 

egyet lépsz és bezuhansz az örök-álmu télbe…

Lukátsi Vilma: Parittyakövek

Néha olyan zűrzavaros minden:  

két lélek néz bennem farkasszemet,  

és a kettő között béke nincsen  

soha, csak győző és legyőzetett, 

két lélek néz bennem farkasszemet.  

Máskor meg homályba borul minden:  

van szemem kettő, és mégse látok;  

amelyiket én Dávidnak hittem,  

abban ismerem föl Góliátot! 

Van szemem kettő, és mégse látok!  

De bármilyen érthetetlen minden,  

életemhez tartozik a párbaj;  

hosszútűréssel tűri az Isten,  

hogy a kettő meddig küzd egymással. 

Életemhez tartozik a párbaj,  

amelynek az a külön szabálya,  

hogy vesztesen is újrakezdhetem,  

új követ ad parittyámba Isten,  

és az új kőben van a kegyelem: 

hogy vesztesen is újrakezdhetem!

Trausch Liza: Adventi ajtó

" Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek." 

Jelenések 3,20 

            Az ajtó egy különös valami. Elválaszt és összeköt. Az ember és Isten közötti ajtót azonnal a bűneset után az ember zárta be. Öltözött, bújt, magára zárta az ajtót. Milyen őszintén el lehetett volna még akkor mindent mondani az Úrnak. Hiszen Ő kérdezett: "Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak?" (1Móz 3,11). Isten még kereste a kapcsolatot az emberrel, Ő még zörgetett. Jól tudta, mi történt, mégis zörgetett. Az ember pedig hazugságaival, kifogásaival bezárta az ajtót. Azóta minden ember zárkózott, bizalmatlan, és ez teszi tönkre az életét. Vannak dolgok, amiket nem szeretnénk, hogy kiderüljenek. Ha beszélünk, sok minden világosságra jön. Inkább nem nyitom ki a számat. A bűneset után elkezdődött a képmutatás, ami azóta is tart. Aztán Isten is bezárta az ajtót. Az Éden ajtajába odaállította a Kérubokat. Megszűnt a közösség Istennel. Négyezer év zárt ajtók mögött! A négy adventi gyertya a négy évezredet jelképezi. Jönnek a próféták, hangzik az Ige, vannak kijelentések, ígéretek. De igazi mély kapcsolat nincsen. Nincs Atya! Nincs szeretet, nincs igazi öröm! Lehet így élni?! Kinyílik-e még egyszer ez az ajtó? Ki nyithatja ki? Aki vétkezett? Nem, Testvér - csak az Isten-ember, Aki Isten és ember. Az Ő áldozata az Emberfiának áldozata. Ő mondja ki a döntő szót: "Elvégeztetett!" A templom kárpitja, a csukott ajtó a tetejétől az aljáig kettérepedt. Megnyílt az ajtó! Lehet bemenni. Tudsz-e örülni annak, hogy Jézus nevében mehetsz az Atyához? Jézus a testének kárpitján át megy az Atya elé. Bemutatja az áldozatot, és Isten megbékél az emberrel.     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Szlukovényi Katalin: Viviszekció

Nem ott ért véget, csak ott vettem észre, 

hogy vége van. Hogy a szívdobogás 

nem akkor tör rám, amikor meglátlak, 

hanem miután már perceken át 

szemléllek oldalról - ne vehess észre 

kopasz fejtetőd, göndör fürtjeid, 

őszülő szemöldöködet, az orrod 

ismerős vonalát, élettelen 

gyík-tekinteted oldalpillantását, 

az érzékeny kéz ujjait, melyek 

nem ígérnek gyönyört számomra többé, 

és nemcsak nem akarlak, de a vágy 

sem ébred már bennem láttodra, gyomrom 

nem ugrik görcsbe, nem melegszik át 

szívtájékom, nem borzong érintésed 

emléke a combom közt. Legelébb 

az érintésedet vetted el tőlem, 

aztán a közelséged, a szagod, 

a jelenléted, még később a hangod,

míg végül csak ez a látvány maradt: 

ülsz itt, mint egy sok évvel ezelőtti 

újságból kivágott portréfotó: 

kontextus nélkül értelmezhetetlen. 

Nézlek, s a megkésett szívdobogás 

nem láttodra tör rám, ahogy a padra 

mellém ült idegen látványa sem 

megrendítő, csak mikor hosszú percek 

óta figyelem, akkor markol a 

jeges rémület belém: ez az ember 

azért nem mozdul már meg, mert halott.