a megelevenülő szél
szívembe sodorja
a hajnali harangszót
testem szomjúságtól
megrepedt földként
sóvárog fényed után
várlak téged
mikor még semmi
mélységek nem voltak
te már láttál engem
mielőtt a mezők lettek
te már virágoztál
a beléd simuló alázat
kikel miként a fű
fészked lehetnék
leheletemmel
etetnélek mint édes
égi madarat
ki szabadon szárnyal
megnyílt tereimben
bújok előled
játszi könnyedséggel
rezgő lombok alá
árok mélyébe, kerítés tövébe
gyermeki énem átsüt a résen
találj rám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése